Cím:

Egy ismeretlen Leonardo

An Unknown Work of Leonardo

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Orosz István

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

DLA, Dr. habil, professor emeritus, grafikusművész, filmrendező

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

a Széchenyi Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

 
Összefoglalás
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Jean-François Niceron matematikus, festőművész, a Minimák rendjének szerzetese 1638-ban kiadott könyvében, a La Perspective Curieuse-ben, amely az anamorfózisokkal foglalkozó szakirodalom első jelentős darabja, van egy ábra, egy rézmetszet, Tab. 43-mal jelölve, amely egy harmonikaképet, úgynevezett tabula scalatát ábrázol. A konstrukción egy tükör segítségével I. Ferenc francia király ismerhető fel, amit a felirat is megerősít: I. Ferenc, Isten kegyelméből Franciaország keresztény királya az Úr 1515. évében. Minthogy a könyv összes többi ábráján Niceron saját kortársait rajzolta meg, igencsak furcsa, hogy a több mint száz évvel korábbi uralkodó is belekerült a könyvbe. Úgy vélem, hogy Niceron egy meglévő, I. Ferenc korából származó harmonikakép (voltaképp perspektivikus anamorfózis) reprodukcióját vette át. Az esszében azt szeretném bizonyítani, hogy az eredeti művet Ferenc király személyes kegyeltje, az optika és a perspektíva kutatója, a hasonló furmányos szerkezetek konstruktőre, Leonardo da Vinci készítette.
 
Abstract
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

La Perspective Curieuse, the book published in 1638 by Jean-François Niceron, a Minim friar, mathematician and painter is the first major piece of the literature on anamorphoses. There’s a copper engraving in the book, marked with Tab. 43, which represents an accordion image, called tabula scalata. With the help of a mirror construction, Francis I of France can be recognized, which is confirmed by the inscription: Francis I, by the grace of God, the Christian king of France in the year 1515 of the Lord. As Niceron depicted his own contemporaries in all other illustrations of the book, it is rather strange that the more than a hundred years older monarch was also included. I believe that Niceron took over the reproduction of an existing accordion image (actually a perspective anamorphosis) from the time of Francis I. In the essay, I would like to prove that the original work was created by Leonardo da Vinci, the personal favourite of King Francis, a researcher of optics and perspective and a constructor of similar cunning structures.
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kulcsszavak: anamorfózis, perspektíva, tabula scalata, tükör, Leonardo da Vinci, Jean-François Niceron, Albrecht Dürer, Hans Holbein, Giacomo Vignola, William Shakespeare
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Keywords: anamorphosis, perspective, tabula scalata, mirror, Leonardo da Vinci, Jean-François Niceron, Albrecht Dürer, Hans Holbein, Giacomo Vignola, William Shakespeare
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

DOI: 10.1556/2065.182.2021.8.5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

1. ábra. Jean-François Niceron La perspective curieuse című könyvének belső címoldala, Pierre Daret metszete, 1638
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Pufók puttók, a barokk allegóriák gyakori szereplői, elmerülten vizsgálgatják a komoly geometriai eszközöket. Egyikük egy anamorfózis tükörhengerét nézi, ami arra való, hogy egy felismerhetetlenné torzított ábrát értelmessé változtasson. Két másik a perspektíva rajzolásának módozatait tanulmányozza, a negyedik pedig egy nagy, boltíves kőkapu alatt állva az ívben elhelyezett tükörkúpot vizsgálja. A kapu fölé szívesen odaképzelem a platóni intelmet: Ne lépjen be senki, aki nem tudósa a geometriának! Állítólag ez volt athéni akadémiájának bejárata fölé írva. A geometria fegyelme és melankóliája határozza meg a kép hangulatát – igaz, a pucér puttók gyermekded szeleburdisága által némileg feloldva. A puttók, a kapu és a mértani furcsaságok egy rézmetszet kellékei, a metszetet a francia vésnök, Pierre Daret készítette, és a La perspective curieuse című könyv nyitó oldalát díszíti. Jean François Niceronnak, az Ordo Minimorum, vagyis a szerényen csak Legkisebb Testvéreknek nevezett rend tudós szerzetesének könyvét 1638 és 1652 között háromszor is kiadták. A mű többi, kereken ötven ábráját a szerkesztgető kedvű rajzolók, a tudóskodó típusú képzőművészek hamar birtokba vették, és évszázadokon át kézikönyvként használták. Azokra a művészekre gondolok, akik, hogy Friedrich Nietzsche nevezetes felosztását használjam, az apollóni művészetek irányát követték, s akik a könyv precíz szerkesztőhálóira mint tevékenységük emblémájára is tekintettek. Be kell vallanom, hogy amikor sok évvel ezelőtt tükrös meg perspektivikus anamorfózisok rajzolására adtam a fejem, én is Niceron atya könyvéből próbáltam okosodni. (Az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban megtalálható az 1652-es kiadás egyik szép példánya.) Alighanem lelkesített, hogy nemcsak tudós tanárt, de alkotó művészt is láttam Niceronban, és az is, hogy ha a perspektívaszerkesztés hagyományos módozatainak leírásában már nem is, az anamorfózisok tudós bemutatása terén tényleg az úttörők közt volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A kor, amelyet a művészettörténet barokknak nevez, a tudomány új eredményeit egyre határozottabban próbálta meg integrálni; a reneszánsz statikus szemlélete helyett Johannes Kepler és Isaac Newton munkássága révén egy tágabb, dinamikusabb világkép fogalmazódott meg, amelyhez a centrál perspektívát alkalmazó hagyományos festmények helyett új nézőpontok, torzító látószögek, konstruktív megközelítések illettek. Az elszaporodó perspektívakönyvekben egyre több olyan ábra volt, amelyre illett a „curieuse” kifejezés. A perspektíva szó mellé illesztve, a szópár alkalmas volt az anamorfózis fogalmának megjelenítésére, hiszen amikor Niceron művét először kiadták, illetve amikor az atya fiatalon meghalt (alig múlt harminchárom éves), az anamorfózis terminus technicus még nem volt használatban, négy évvel később, 1650-ben megjelent Magia Universalis című könyvében egy Gaspar Schott nevű német jezsuita alkalmazta először a kifejezést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A rendje nevéhez illőn szerény Niceron alighanem inkább matematikusnak vagy teológusnak tartotta magát, semmint művésznek, ám műalkotásai, amelyek szorosan összefüggtek kutatási területével, mégis számottevők lehettek. Sajnos a főmű nem maradt meg, pedig a Szent János Patmosz szigetén című nagy perspektivikus anamorfikus freskót kétszer is megfestette, először a római Trinita dei Monti kolostorában, másodszor Párizsban, a Palace Royale-ban lévő minorita rendházban. Mindkettő megsemmisült az idők során, az elsőt épp honfitársai, Napóleon katonái verték le 1798-as római piknikük során. Néhány kisebb munkája azonban megmaradt, Rómában a Palazzo Barberiniben, például négy tükörhengeres anamorfózisát is őrzik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Nem tudjuk, hogy könyvének rézbe metszett ábráit is megfestette-e vajon, néhányat azonban valószínűleg igen. Leginkább azokról az anamorfikus portrékról hiszem, amelyeken korának uralkodóit, politikusait és ismert személyiségeit mutatta be. Megjelenik köztük az aktuális uralkodó, XIII. Lajos francia király, a hivatalban lévő pápa, VIII. Orbán, de fölismerhető Lajos anyja és felesége – Medici Mária és Habsburg Anna –, továbbá Richelieu bíboros és Jules Mazarin, az olaszból franciává lett műgyűjtő főminiszter. Egy portré azonban kilóg a sorból. Az a portré, ami miatt belefogtam ebbe a dolgozatba.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A terjedelmes, és címében is hosszadalmas könyvben: La perspective curieuse, ou Magie artificielle des effets merveilleux (A különleges perspektíva, avagy a csodálatos hatások mágikus művészete), a vége felé, Tab. 43-mal jelölve van egy magyarázó mellékrajzokkal kísért metszet, amely egy úgynevezett „lépcsős képet” mutat. Néhány évvel később, 1646-ban, a német jezsuita, Athanasius Kircher már nevet is fog adni a konstrukciónak, tabula scalatának hívja majd. Niceronnak azonban még nincs rá szava, csak egy meglehetősen bonyolult körülírással képes megnevezni: „Egy figura vagy egy kép megjelenítése egy dobozban, úgy, hogy csak egy lapos tükör segítségével lehessen meglátni, illetve ha a dobozt közvetlenül nézik, akkor egy másik ábra jelenjék meg benne.” Szemből nézvést vízszintesen egymás fölé ragasztott háromszög alapú hasábok látszanak, a harmonikaszerű összkép onnan nézvést értelmezhetetlen, más szögből azonban, pontosabban a prizmák fölött elhelyezett és megfelelő szögben megdöntött tükör segítségével már megjelenik az ábrázolat, ami I. Ferenc francia király portréja, illetve egy felirat, amely tudatja, hogy tényleg őfelsége látszik a tükörben. FRANCISCUS PRIMUS DEI GRATIA FRANCORUM REX CHRISTIANISSIMUS ANNO DOMINI MDXV, vagyis I. Ferenc, Isten kegyelméből Franciaország keresztény királya az Úr 1515. évében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

2. ábra. A „lépcsős kép”, I. Ferenc francia király portréja 1515-ös dátummal Jean-François Niceron La perspective curieuse című könyvében
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Az évszám tehát 1515. Csakhogy a könyv, amelybe a metszetet nyomtatták, 123 évvel későbbi. Az időeltérésen persze nem kellene meglepődni, az azonban, amit az imént írtam, hogy tudniillik a többi ábrán kizárólag kortárs személyiségek jelennek meg, igencsak elgondolkoztató. Ráadásul, akiket nem tudtam azonosítani, azokról is könnyű megállapítani, hogy Niceronnak a 17. század első felében élt kortársai, öltözetük, hajviseletük ugyanis minden kétséget kizár. Joggal tehető föl tehát a kérdés, vajon mit keresett I. Ferenc a Niceron-könyvben, az ott megjelenő 17. századi notabilitások közt? A válasz kézenfekvő, egyelőre bizonyítás nélkül írom le. Egy meglévő, sőt talán közismert I. Ferenc korabeli anamorfózis reprodukcióját vette át az atya; egy 123 évvel korábbi munkát. Aki ismeri a műfajt, és követi a korszak művészeinek érdeklődési körét, az megkockáztathat egy kérdésbe rejtett következtetést is. Vajon ki más szerkeszthetett 1515-ben anamorfózist az ifjú Ferenc képével, ha nem a király személyes pártfogoltja, az optika és a perspektíva legjelesebb kutatója, az elmés szerkezetek konstruktőre, Leonardo da Vinci? Ha valóban így történt, megoldódna végre a talány, vajon nem próbálta-e meg a narcisztikus uralkodó rávenni a kastélyában élő idős művészt – akit a romantika életrajzírói már-már lelki társává, sőt atyai barátjává léptettek elő –, hogy megörökíttesse magát vele; és a festészetbe beleunt, hatvanhárom éves Leonardóhoz is sokkal jobban illett volna egy játékos varázskép konstruálása, semmint egy hagyományos táblakép. Úgy képzelem, az 1600-as évek elején talán még megvolt Leonardo anamorfikus tabula scalatája, Niceron atya még láthatta, kipróbálhatta működés közben – és egyszerűen lemásolta. Hogy a nagy művész iránti tiszteletét akarta-e kifejezni a másolattal, vagy szimpla plágiumot követett el, most ne firtassuk. A szerzői jogok fogalmát nem nagyon ismerték akkoriban, vagy ha mégis, másként vélekedtek róla, mint manapság. (Vajon összefüggésbe hozható-e a szerzői jogokkal, hogy a Ferencet ábrázoló lépcsős anamorfózis a könyv 1646-os, második kiadásából kimaradt, a harmadik, 1652-es kiadásában pedig a Tab. 43 felirat nélkül jelent meg?)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Ahhoz, hogy elfogadjuk, a Tab. 43-mal jelölt ábrának tényleg köze lehet Leonardóhoz, meg kell ismerkedni néhány ténnyel. Lássuk először a metszeten megjelenő dátumot, 1515. Az ifjú Ferenc 1515. december elején Bolognában ismerte meg Leonardót, aki a király és X. Leo pápa közt folyó tárgyalás „látványtervezője” volt, s az eseményre, kifejezetten Ferencnek készült szcenikai meglepetéssel, egy Bourbon-liliomokat szóró, lépegető oroszlángéppel is készült. Arról ugyan nincs adat, ott helyben megbízta-e valamivel a művészt az elbűvölt uralkodó, abból azonban, hogy három hónappal később, 1516. március 14-én római követén keresztül már díszes királyi meghívó levelet küldött neki, sejthető, hogy igen. Hogy ez a megbízás már a tabula scalata volt, ahhoz két dolgot kellene igazolni, azt, hogy Leonardót tényleg foglalkoztatták az anamorfózisok és a tükrök, és azt, hogy I. Ferenc is vevő volt az ilyesmikre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A Leonardo kéziratlapjaiból összeállított Codex Atlanticusban van két különös vázlat, két furcsa, elnyújtott szépiarajz. Első pillantásra értelmezhetetlen formák, ha azonban nem a szokásos módon, szemből, hanem a lap jobb széle felől és meglehetősen lapos rálátási szög alól vizsgáljuk őket, egy csecsemőfejet, illetve egy szemet fedezhetünk föl. A művészettörténészek ezt a két ábrát, Leonardo 1490 táján rajzolt Szemét és Csecsemőfejét szokták emlegetni a legelső anamorf ábrázolások gyanánt. A Codex Atlanticust Milánóban, a Biblioteca Ambrosiana gyűjteményében őrzik, s alighanem ott, Milánóban készültek maguk a rajzok is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Noha Leonardónak nem maradt fönn tükrös anamorfózisa, de a vázlatkönyvek több ezer rajza közt már minden anamorfózis kellék feltűnik, sőt a camera obscura, illetve a teleszkóp kitalálása révén az optika bonyolultabb területeire is eljutott, gyanítható tehát, hogy konstruált anamorfikus képeket is. Valószínűleg a tükrös, azaz a katoptrikus anamorfózisokhoz való speciális tükörtárgyak készítéséhez volt rá szüksége, hogy 1513-ban Rómába költözve egy tükörkészítő mestert és egy kovácsot alkalmazzon. Giovanni Tedesco és Giuliano Tedesco volt a nevük, ami egyszerűen annyit jelent, hogy németek voltak: Hans és Georg. Giorgo Vasari is megemlíti életrajzában, hogy „sok más bolondság mellett a tükrök kezdték érdekelni”. Amit Vasari csupán pótcselekvésnek tartott, és csak játékos hóbortként emlegetett, alighanem egy új és izgalmas iránya volt a pályának, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy az amúgy is zárkózott férfi egyszerre rejtegetni kezdte a feljegyzéseit a németek elől, sőt talán fel is hagyott a jegyzetek és vázlatok készítésével, mert meg volt győződve róla, hogy a segédek – Giovanni-Hans és Giuliano-Georg – valójában kémek, akik el akarják lopni az ötleteit. Hat piszkozata is megmaradt annak a panaszlevélnek, amelyet patrónusának, Giuliano Medicinek írt, s amelyben a németeket vádolja. Nem tudni, mennyire volt indokolt Leonardo aggodalma, talán csak üldözési mániája erősödött föl, az azonban tény, hogy az anamorfózisok valódi hazája Németország lett, ott készültek az első perspektivikus és tükrös anamorfózisok, onnan vette útját Anglia felé Hans Holbein, a leghíresebb anamorfikus festmény, a Követek alkotója, és odavaló volt az első olyan művész is, Erhard Schön, aki már szinte egész életművet épített föl anamorfikus képekből. A hat levélpiszkozatból oly erős németfóbia sugárzott, hogy érdemes időzni még a dolognál. Ha volt német, akire Leonardo tényleg féltékeny lehetett, az nem volt más, mint Albrecht Dürer. Bár személyesen talán sosem találkoztak, tudtak egymásról, sőt figyeltek egymásra. Egy levélben (Willibald Pirckheimernek, 1506. október 13-án) azt írja Dürer, hogy Velencéből Bolognába lovagol, ahol találkozni fog valakivel, aki megtanítja a perspektíva titkos tudományára. Ha eleresztenénk a fantáziánkat, akár Leonardóra is gyanakodhatnánk, miért ne, ám a történészek lehűtenek: az a valaki mégis inkább a matematikus Fra Luca Pacioli ferences szerzetes lehetett, nota bene Leonardo közvetlen munkatársa és barátja, akinek Firenzéből kellett Bolognába utaznia a randevúra. A nehezebb kérdés, mit érthetett Dürer a perspektíva „titkos” tudományán, mire utalt a „heimlich” szó, amelyet használt? A perspektíva hétköznapi jelentésére, arra, amit távlattan értelemben szoktunk használni, aligha gondolhatott, hiszen azt jól ismerte, és előszeretettel használta már jó ideje. A perspektíva kifejezésnek azonban sokkal tágabb értelme volt akkoriban, olyannyira tág, hogy az anamorfikus ábrázolás fortélyait is a perspektíva szóval illették, legföljebb hozzátették olykor, hogy „titkos” az a bizonyos perspektíva. Mert mi más lenne, ha nem titkos az eljárás, amelynek során a művész felismerhetetlenné torzít egy képet, majd egy ravasz fortéllyal, amelyet csak a kiválasztottaknak hoz tudomására, újra láthatóvá teszi. Valószínű tehát, hogy Paciolitól az anamorfózisok szerkesztéséről akart tájékozódni Dürer. Olyan dolgokról, amelyekkel a nála húsz évvel idősebb Leonardo is foglalkozott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Az imént említett Követekre, Hans Holbein képére sem kellett sokat várni, 1533-ban Londonban készült. Két férfi látszik a képen, a lábuknál egy fura, bagettszerű elnyújtott forma, ami jó szögből nézvést halálfejjé változik. Azt feltételezem, hogy ehhez is van köze Leonardónak, talán nem is kevés. A Holbein képén megjelenő férfiak I. Ferenc király Londonba, VIII. Henrikhez küldött követei voltak. A jobb oldali, Georges de Selve, Jean de Selve-nek, a franciák által elfoglalt Milánó alkormányzójának fia volt, vagyis közelről láthatta Leonardo liliomszóró oroszlánját Bolognában, ahol apja is tagja volt a király kíséretének, de ha nem vitte magával a fiút, bizonyára akkor is mesélt róla. A másik, a bal oldali férfi, Jean de Dinteville, ő rendelte meg a festményt, ő fizette Holbeint, és ő volt az a titokzatos férfi, akit Benvenuto Cellini a memoárjában emleget. „1542-ben I. Ferenc király udvarában egy elszegényedett nemestől olyan Leonardo-kéziratmásolatokat vásároltam – írta –, amelyekben különös perspektívatanulmányok szerepeltek.” Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ha 1542-ig a „povero gentiluomo”, azaz Jean de Dinteville birtokában voltak Leonardo különleges perspektívákról (vagyis anamorfózisokról) szóló kéziratai, akkor Hans Holbein is látta azokat, sőt alighanem azok alapján dolgozott, arról ugyanis, hogy a témát maga is kutatta volna, nincs adat, s a Követeken kívül nem is maradt fenn anamorfikus munkája, de még csak vázlata sem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

De hadd kanyarodjak vissza Ferenc királyhoz, aki igazi reneszánsz uralkodóhoz méltó képeket akart magáról. Neves művészek – Jean Clouet, Joos van Cleve és persze Tiziano – mellett, de inkább előtt Leonardo-festményre vágyott. Vagy Leonardo-alkotásra, mert a festő nem akart festeni. Olyan nagyon talán sosem akart. Mindössze négy képe van, amit egyértelműen neki tulajdonítanak, a Háromkirályok imádása, a Szent Jeromos, az Utolsó vacsora és a Mona Lisa, a többi mind bizonytalan. A művészettörténészek zöme, nehogy elhamarkodottan ítélkezzék, a művek mellé odailleszti a feltételezhető, a sejthető, a gyanítható, a lehetséges, és a valószínűsíthető szavakat. Leonardo da Vinci inkább mérnök volt, konstruktőr, feltaláló – és a Niceron könyvben talált anamorfikus lépcsőkép is inkább mérnöki feladat volt, mintsem festői.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Természetesen a király anamorfózisok iránti vonzalmának is megkíséreltem utánajárni. Az első adat még Leonardóval kapcsolatos. A tanítvány-élettárs-örökös Francesco Melzi ír egy lovakat ábrázoló, az idők során elveszett képéről, ami csak úgy vált láthatóvá, ha oldalvást fordítva, ferdeszög alól vették szemügyre: „Ezt a lovas képet Valois Ferencnek, Franciaország királyának csinálta.” Van Párizsban, a Galerie Jean-Marie Le Fell birtokában egy hasonló technikával készített portré is a királyról, a katalógus szerint 16. századi francia festő képe. I. Ferenc anamorfózisok iránti érdeklődésére utal egy korabeli diplomáciai levél is. Gaspare Spinelli, a velencei követ titkára szerint 1526-ban Ferenc olyan aranyfedelű képecskével ajándékozta meg VIII. Henriket, amelynek nyitható szárnyaiban, ha egyik oldalról nézték, a király látszott, ha a másik irányból, akkor két egymásba font F betű: François – France. Ahogy elképzelem, ez már egy valódi tabula scalata lehetett, olyasmi, aminek prototípusát valószínűleg Leonardo találta ki, és amelyet Niceron könyvében láthatunk. Azt már csak érdekességként jegyzem meg, hogy ott volt Ferenc király azon az 1533-ban készült Vexierbilden, azaz találósképen is, amit a nürnbergi Erhard Schön készített. Mivel olcsó, fadúcról nyomtatott metszet volt, német, de talán francia piacokon is meg lehetett vásárolni. Akár politikai plakátnak is hívható az elnyújtott trapézformákból álló kép, amelyen, ha megfelelő szögből nézték, a korszak nagy uralkodói jelentek meg: V. Károly, I. Ferdinánd, VII. Kelemen pápa és I. Ferenc.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Úgy képzelem tehát – hogy a Niceron-könyv metszetének forrásához visszatérjünk –, hogy 1515 decemberében Bolognában I. Ferenc megbízta Leonardót egy királyi portré elkészítésével. A festői életmű legföljebb felületes ismeretében, inkább csak a liliomszóró oroszlánt látva adhatta ki a komissiót, amiből logikusan következett, hogy nem ragaszkodik hagyományos táblaképhez. Leonardo visszautazott Rómába, és megcsinálta a harmonikaképet – talán a két mihaszna német bevonásával –, amit aztán többen is láttak, mielőtt a római követ elvitte volna Amboise-ba. Titokban látták vagy nyilvánosan – a mester féltékenysége vagy büszkesége volt-e erősebb –, nem tudni. A tükör-lépcső konstrukció egyébként egy Bolognában, 1583-ban kiadott tankönyvben is megjelent, a Giacomo Barozzi da Vignola által összeállított Le due regole della prospettiva pratica című albumban, igaz, Vignolánál nem Ferenc király látszik a tükrökben, hanem III. Gyula, amiből arra lehet következtetni, hogy nem 1583-as az illusztráció, hanem legalább harminc évvel korábbi, Gyula ugyanis 1550-től 1555-ig pápáskodott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Niceron és Vignola ábrája a lerajzolt férfiak (Ferenc király és Gyula pápa) és a technikák (rézmetszet és fametszet) különbözősége ellenére meglepően hasonlít egymásra. Ha elfogadjuk a hipotézist, hogy a Ferenc királyt ábrázoló „létraképet” Leonardo készítette, azt ugyan nem jelenti, hogy korábban nem készülhetett hasonló munka, de amíg a művészettörténet nem áll elő 1515-nél korábbi tabula scalátával, javaslom, tekintsük őt a „primissimónak”. Leonardót követően azonban gyors ütemben vált ismertté a technika, amit talán a hiú francia király sem bánt. A „harmonikaképeknek” azonban a már emlegetett Vignolánál, sőt megkockáztatom, még Gyula pápánál is nevezetesebb közvetítője támadt.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

3. ábra. III. Gyula pápa „lépcsős képe”, Giacomo Barozzi da Vignola Le due regole della prospettiva pratica című könyvében, 1583
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

For sorrow’s eye, glazed with blinding tears,

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Divides one thing entire to many objects;

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Like perspectives, which rightly gaz’d upon,

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Show nothing but confusion, ez’d awry,

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Distinguish form…”1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Shakespeare drámájában, a II. Richárdban a királynő képzelgő aggodalmának leírásához használja az egyik szereplő – Bushy – a perspektíva szót, sőt többes számban, a perspektívákat. Említettem már, hogy hiányoztak a szakszavak, hogy az anamorfózis kifejezés 1640-ben fog csak megjelenni, a tabula scalata pedig csak 1646-ban. Shakespeare korában a többi új keletű, teret nyitogató festészeti eljárással együtt egyszerűen „perspektíváknak” nevezték őket. Az idézetben az úgynevezett optikai vagy más néven perspektivikus anamorfózisra kell gondolnunk; az ilyen képeknél szemből, ahogy általában a képeket nézegetni szoktuk, értelmetlen ábrát látunk csak, és csupán a megfelelő látószöget megkeresve válik értelmessé a kép. A második sor alapján, amely szerint a ferdén nézendő kép részekre van tördelve, maga a lépcsős kép, a tabula scalata juthat eszünkbe, amely ismert lehetett Shakespeare idejében, annak kellett lennie, ha színpadra vitte, gondolván, a Globe Színház közönsége érteni fogja, miről beszél. Egy modern fordításban a már túl általánosnak ható perspektíva szó helyett az anamorfózist ajánlom, de akár a lépcsős képpel is meg lehetne próbálkozni:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A könnyben ázó bús szem az egészt

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

részekre törten tükrözi, ahogy

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

anamorf ábra szemből nézve csak

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

zavaros kép, de ferdén s messziről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

értelme lesz…
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Hogy az eredeti Leonardo-mű, a Ferenc királyt ábrázoló harmonikakép mennyiben volt más, mint a Niceron könyvében közölt grafikai átirat, arra legföljebb a festő munkásságának ismeretében s úgy is csak kétes eredménnyel lehet következtetni. De ki ne próbálna meg elképzelni és rekonstruálni egy „eredeti Leonardót”!? Megpróbáltam én is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Leonardo da Vinci tehát anamorfikus portrét konstruált I. Ferenc király arcképéből. Természetesen csak hipotézisről van szó, azt azonban tényként fogadhatjuk el, hogy Niceront nemcsak matematikusként foglalkoztatták a könyvében felvetett témák, hanem minden oldalról vizsgálta azokat. Az optika és a geometria problémáit filozófiai síkra emelő Descartes-tal és praktikus szintre transzportáló Athanasius Kircherrel személyes kapcsolatban állt, de jól ismerte a témával foglakozó régi és kortárs alkotók zömét is. Könyve előszavában Léon Baptiste Albertire és Dürerre hivatkozik, Vignolára és Wenzel Jamnitzerre (Jamitserus) és a perspektivista elődök szelleme, Piero della Francescáé és Leonardo da Vincié hatja át a könyvet.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

4. ábra. Orosz István: A Niceron-ábra nyomán elképzelt „eredeti Leonardo”, 1995–2019
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A perspektívák „curieuse” fajtáinak összegyűjtésével Niceron atya nemcsak egy, a művészetek és a tudományok határán létező világ rendszerezésére vállalkozott, hanem egyúttal a művészetek új, hitem szerint radikálisan új irányvonalára tett ajánlást, amelyben az addigi passzív nézői szemléletet fölváltja egy aktív részvétel. Az anamorfózist néző néző nemcsak a művet fejezi be, hanem – hogy a Niceron munkáival sokat foglalkozó Marcel Duchamp elhíresült mondását citáljam – önmagát is „csinálja”, saját nézői mivoltát is identifikálja. Ahogyan megleli a helyes nézőpontot, ahogy felismeri az értelmessé visszatorzult képet, egyúttal saját téri koordinátáit is definiálja. A „kuriőz perspektívák” szemlélője már nem a recehártyán megjelenő látványra, inkább a mű és önmaga közötti összefüggésekre figyel. Arra kell koncentrálnia, hogy a műalkotás által teremtett, vagy pontosabban a műből szétágazó látósugarak által kijelölt térben hol helyezkedik el, és mozdulatai a kép jelentésének miféle módosulásához vezetnek. Miközben ezt teszi a fizikai térben, önkéntelenül is megfigyeli saját magán a befogadás, ha tetszik, a „műélvezet” lelki mechanizmusát az anamorfózis gerjesztette spirituális térben is. A művészi gyakorlat filozófiai aspektussal gazdagodik. Önállóbbnak, de kiszolgáltatottabbnak is érezheti magát az, aki kapcsolatba kerül Niceronnak és társainak virtuális perspektíváival. Egyfelől, érzi a kép megteremtésének csodáját, de azt is, hogy magára marad ezzel a valóságban nem is létező, csak az ő tudatában megjelenő illúzióval. Ez az egzisztencialista filozófiáktól is megerősítést nyerő attitűd okozta, hogy a 20. század képzőművészei közül egyre többen kezdtek újra anamorfikus kísérletekbe, és próbálták feléleszteni a hol technikának, hol műfajnak, hol meg szemléletnek aposztrofált „curieuse perspektívát”. A már emlegetett Marcel Duchamp-tól Salvador Dalíig, Jan Dibbetstől William Kentridge-ig, Patrick Hughes-tól Felice Variniig sok, nagyon különböző stílusú alkotót sorolhatnánk.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

5. ábra. Jean-François Niceron. Michel Lasne metszete a La Perspective Curieuse című könyvben, 1642
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Michel Lasne 1642-es portrémetszetén merengve hajlamosak vagyunk rá, hogy a száraz matematikai problémákon töprengő, sovány testalkatú, szegényes daróccsuhában járó, puritán életű, vegetáriánus szerzetest valami sótlan alaknak képzeljük. Pedig Niceron biztosan nem volt az. Nyelvi játékok kitalálásával szórakoztatta barátait, s könyve utolsó előtti ábrájához fogalmazott szellemes anagrammája saját magán is mosolygó kedves, bohém fiatalembert sejtet. Egyházi körökben használt latin nevének betűit, azokat, amelyek a La Perspective Curieuse latin változatán, a Thaumaturgus Opticus címlapján voltak olvashatók: FRATER IOANNES FRANCISCUS NICERONUS, „összekeverte”: RARUS FERIENS TURCAS, ANNON CONFICIES? Vagyis: Mit raktál te össze ezekből a szétszórt törökökből? A különös mondatot akkor érthetjük meg, ha a könyv egyik ábráját, a 24. táblán található LXIX. számú rajzot is elővesszük. Tizenkét török basa turbános feje látszik a képen. Ha a rafináltan megszerkesztett rajzot egy speciális tükörprizmát tartalmazó csövön át nézzük, olyanon, amelyet a könyv előző lapja mutat meg, illetve amelyet az ábra alapján James Hunt, a könyv angol fordítója és magyarázója a valóságban is elkészített, XIII. Lajos francia király arcmását pillanthatjuk meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A késői követő persze nem tudja megállni, hogy ne kíséreljen meg maga is tovább játszani FRATER IOANNES FRANCISCUS NICERONUS anagrammájával. Nem is túl nehéz odaképzelnie magát a címlap rézmetszet különös terébe, ahol ő is, mint a kíváncsi puttók társa, álmélkodhat a szép ív alatt: CURIOUS INFANT CARES ON FINENESS ARC.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A következő mondatot pedig azok okulására ötlöttem ki, akik a Leonardós harmonikakép kapcsán esetleg plágiumot emlegetnének: ÉS NINCS FÉRC TANÁR ÚRON, SE CSÚF IRÓNIA.
 

Irodalom

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Arasse D. (2016): Leonardo. (ford. Marsó P., Nemes K.) Budapest: Typotex Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Baltrušaitis, J. (1984): Anamorphoses ou Thaumaturgus opticus. Paris: Flammarion

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Cellini, B. (1968): Benvenuto Cellini mester élete, amiképpen ő maga megírta Firenzében. (ford. Füsi J.) Budapest: Corvina Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

D’Otrange Mastai, M. L. (1975): Illusion in Art. New York: Abaris Books

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Foister, S. – Roy, A. – Wyld, M. (1997): Holbein’s ‘Ambassadors’: Making and Meaning. London: National Gallery Publications

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kemp, M. (1990): The Science of Art: Optical Themes in Western Art from Brunelleschi to Seurat. New Haven, CT: Yale University Press

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kircher, A. (1646): Ars Magna lucis et umbrae in decem Libros digesta. Rome, https://books.google.hu/books?id=hUvNnJteew4C&printsec=frontcover&source=gbs_atb&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Leemann, F. (1975): Anamorphosen. Köln: DuMont Buchverlag

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Niceron, J.-F. (1638): La perspective curievse, ou, Magie artificielle des effets merveilleux. Paris: Pierre Billaine, https://echo.mpiwg-berlin.mpg.de/ECHOdocuView?url=/permanent/library/Z6XXGV26/pageimg&pn=3&mode=imagepath

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Niceron, J.-F. (2019): Curious Perspective. With a Mathematical and Historical Commentary by James L. Hunt, John Sharp, and Dominique Raynaud. ACMRS Press, https://www.academia.edu/41055347/Nicerons_Curious_Perspective_ToC_2019_

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Orosz I. (2011): A követ és a fáraó. Budapest: Typotex Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Shickman, A. (1977): „Turning Pictures” in Shakespeare’s England. The Art Bulletin, [University of N. Iowa, Cedar Falls IA] LIX/March 1. DOI: 10.1080/00043079.1977.10787371

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Vasari, G. (1973): A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete. (ford. Zsámboki Z.) Budapest: Magyar Helikon–Európa Kiadó
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

1 „A szomorú szem könnyek tükre révén / Sok részre osztja azt, ami csak egy. / A kép a ferde szögből csupa káosz, / Máshonnét nézve formás…” (William Shakespeare: II. Richárd király tragédiája. Második felvonás, 2. szín, fordította Spiró György)  
Egy ismeretlen Leonardo • An Unknown Work of Leonardo