Cím:

A hun korszak a Kárpát-medencében

The Hunnic Period in the Carpathian Basin

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Rácz Zsófia

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

PhD, habilitált egyetemi adjunktus Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet, Budapest

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

racz.zsofia@btk.elte.hu
 
 
Összefoglalás
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A 2000-es években hatalmas lendületet adott a hun korszak régészeti kutatásának, hogy a nagy felületen végzett feltárásoknak és fémkereső műszeres felderítéseknek köszönhetően évről évre szenzációszámba menő új leletek láttak napvilágot. A szerencsés leletek mellett a fejlődés további mozgatórugója, hogy a különféle természettudományok és a régészet szoros együttműködése, továbbá módszereik finomodása új típusú adatok kiaknázását és értelmezését teszi lehetővé. Az alábbi összefoglalásban az utóbbi évtizedek legfontosabb eredményeit, valamint a kutatások új irányát és lehetőségeit vázolom fel.
 
 
Abstract
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Archaeological research on the Hun period gained an immense impetus in the 2000s due to the discovery of sensational new finds from year to year in the course of large-scale excavations and the finds brought to light by metal detecting. In addition to a series of fortuitous finds, another driving force was the close collaboration between the various natural sciences and archaeology and the refinement of their methods, providing recourse to new types of data and their interpretation. The study offers an outline of the most important research results of the past decades, as well as a discussion of new research directions and possibilities.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kulcsszavak: hun korszak, Kárpát-medence, régészeti kutatás
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Keywords: Hunnic Period, Carpathian Basin, archaeological research
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

DOI: 10.1556/2065.182.2021.S1.6
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

 
 
Bevezetés
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A Kárpát-medencei hun kor (Kr. u. 4. század vége – 5. század közepe) történetéről, a hun hódítás menetéről, Pannonia hun uralom alá kerüléséről, a Római Birodalom keleti és nyugati részei ellen vezetett hadjáratokról és békekötésekről az írott források alapján bőséges ismeretekkel rendelkezünk (Bóna, 1993; Bóna et al., 1993; legújabban: Kovács, 2020). Ugyanakkor egyes történeti folyamatok mikéntje, így az Alföld hun uralom alá kerülése, a hun hatalmi központ Alföldre településének ideje, vagy a pannoniai provinciák hun kézre kerülésének pontos menete a mai napig bizonytalan. Ugyanígy nem ismerjük a nomád hatalmi szervezet felépítését, a belső-ázsiai hun hódítók és a segédnépek számát, nagyágát és szállásterületeinek elhelyezkedését, de a birodalom érdekszférájába tartozó területek kiterjedését sem (vö. Masek, 2018a, 92–95., 102–105.; Heather, 2009, 221–238.).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Jelen írás a Kárpát-medence hun korának régészeti kutatásával, elsősorban az utóbbi egy-két évtized látványos felfedezéseivel és új vizsgálati lehetőségekkel foglalkozik.
 
 
A Kárpát-medence hun kor előtti népessége a két korszak határán
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Általános folyamatok. A 4. és 5. század fordulóján a Kárpát-medencében szétestek a korábbi, négy évszázada fennálló politikai és társadalmi keretek mind Pannonia, mind az alföldi szarmata és a germán Barbaricum területén, és egy rövid ideig tartó, ám nagy hatással bíró politikai egység, a hun uralom után, fokozatosan alakultak ki a kora középkori államalakulatok. Az 5. század idején régészeti szempontból két folyamatot kell kiemelnünk. A korszak elejére a népi és kulturális sokszínűség jellemző: a korábbi szarmata és római elemek mellett új, a kelet-európai gót uralomhoz köthető – az ún. Csernyahov–Marosszentanna-kultúra vonásait mutató – és keleti nomád jellegzetességek mozaikszerű egymás mellett élése és bizonyos mértékű keveredése figyelhető meg. Erre jó példa az újabban Nyíregyháza és Debrecen határában, késő szarmata lelőhelyeken feltárt két keleti típusú áldozati leletegyüttes (Istvánovits–Kulcsár, 2014; Wieszner–Nagy, n. d.). Mindez heterogén eredetű népességet és a megváltozott politikai és életkörülményekre adott különféle reakciókat jelez. Ugyanakkor – e folyamattal párhuzamosan – a hun hatalmi szervezet kiépülésével a Közép-Duna-vidéken kialakult egy egységes stílusú anyagi kultúra, és egységesedés tapasztalható a temetkezési rítusban is.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Az alföldi Barbaricum. Az Alföldön fontos változást hozott a korábbi szarmata temetők és települések felhagyása. Egyes területeken azonban, például a Dél-Alföldön, egészen az 5. század közepéig folyamatosan használt lelőhelyek figyelhetők meg. A felhagyott szarmata temetkezőhelyek után egyrészt új, kisebb sírszámú temetőket nyitottak (Istvánovits, 1993), másrészt megjelentek a magányos sírok és a néhány sírból, kis sírcsoportokból álló temetkezési egységek, amelyek az 5. század jellegzetes temetkezési formáját képviselik. Kialakulásukhoz egyaránt hozzájárulhatott a korszak erősen lecsökkent népessége, a korábban hosszabb ideig egy helyen lakó közösségek felbomlása, a kisebb, tanyaszerű telepek használata, a nagyfokú mobilitás és az elitnek az elkülönülésre való törekvése. Ezzel párhuzamosan fokozatosan megváltoztak a temetkezési, mellékletadási szokások is. Például a késő császárkorra jellemző dél–északi sírtájolás mellett megjelent a keleti eredetű, észak–déli, illetve az 5. század második felétől általánossá váló nyugat–keleti irányítás is. Az utóbbi évek nagy felületű feltárásain több olyan, sztyeppei rítus szerint elhantolt temetkezés is napvilágot látott – magányos, fegyveres sírok észak–déli tájolású sírgödrökben, esetenként ún. nyúzottlovas-temetkezések (másként részleges lovastemetkezések) – amelyek a hun hatalmi szervezet kiterjesztését bizonyítják a Kárpát-medencében (például: Budapest XIII., Népfürdő u., Kecskemét-Mindszenti-dűlő, Üllő). Ezek a leletegyüttesek jellemzően a megelőző korszak lelőhelyeihez, így késő szarmata településekhez, illetve késő római erődökhöz kapcsolódnak (1. kép).1

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Az 5. századi települések jellegzetességei párhuzamba állíthatók a temetőkből kiolvasható képpel: egyrészt számolnunk kell egyes szarmata telepek kontinuitásával, másrészt viszont új típusú kerámiát tartalmazó, kisebb települési egységek megjelenésével is (például Soós et al., 2017). Részben megszűntek a korábbi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok, az 5. századi települések leletanyaga alapján önellátás és a termelt javak kisebb körben zajló terjesztése feltételezhető. Új, nagy felületű feltárásokon a késő szarmata megtelepedést lezáró pusztulási rétegek, szórványos, 5. századi településnyomok és elszórt hun kori temetkezési csoportok is azonosíthatók (például: Rákóczifalva-Bivalytó, Masek, 2018b; Óföldeák, Sóskuti–Marcsik, 2018). Ezekben az esetekben a kontinuitás különböző formáival számolhatunk: szóba kerülhet a területen élő népesség folyamatossága, egy-egy kedvező fekvésű, stratégiailag fontos terület (például átkelőhely) új népesség általi megszállása, de akár a terület feletti uralom igénye is kifejeződhetett a korábbi települési vagy temetkezési helyek „újrahasznosításában”.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Pannonia. A 4–5. századi Pannoniára vonatkozó legfontosabb régészeti kérdésfelvetések hagyományosan két pontban foglalhatók össze. Mennyi ideig maradtak meg a római struktúrák a provinciákban: meddig számolhatunk a római közigazgatás és katonaság jelenlétével, valamint a római lakosság megmaradásával? Mely, a forrásokban felbukkanó népcsoportokkal és eseményekkel lehet a 4. század végétől megjelenő új leletanyagot összefüggésbe hozni? Az újabb megközelítések – a római–barbár dichotómia előtérbe helyezése helyett – az 5. század átalakuló társadalmát, a népesség körében lejátszódó akkulturációs és integrációs folyamatokat, a provincia kevert lakosságának életmódját és „túlélési” stratégiáit, és az egyes települések-életközösségek egyedi sorsát kutatják (például: Vida, 2011; Tomka, 2015; Knipper et al., 2020).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

1. kép. Hun kori nyúzottlovas-temetkezés (másként részleges lovastemetkezés) Üllő határából (Kulcsár, 2018)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A pannoniai, késő római nekropoliszok közül néhányat az 5. században is tovább használtak, gyakran késő római erődök közvetlen közelében. Ezek közé tartozik Keszthely-Fenékpuszta, Solva/Esztergom-castellum és Intercisa/Dunaújváros lelőhelye (összefoglalóan: Vida, 2011). Az ide temetkező lakosság etnikai megítélése – például idegen csoportok beköltözése a római lakosság mellé – kizárólag régészeti módszerekkel nehezen értelmezhető. A késő római temetőket tovább használó és az új temetőket nyitó népességek között sok közös vonás fedezhető fel a temetkezési szokások és a viseleti elemek, ékszerek használatában (például poliédergombos fülbevalókkal, gyöngysorral, fésűvel, orsógombbal, karperecpárral és edénymelléklettel jellemezhető sírok). Mindez a „római” és „barbár” kategóriák használatát is nehézkessé teszi. Ezeknek az összefüggéseknek a mélyebb feltárása, a római erőd- és városfalakon belül élő, római kézműves hagyományokat folytató és a környéket megszálló népességek életmódjának összehasonlítása a jövő fontos kutatási feladata. E szempontból irányt mutató kísérlet Tomka Péter tanulmánya, amelyben összeveti a római Scarbantia (Sopron) 5. századi életét a környező területekével. A gyorsan barbarizálódó vidékkel szemben a falakon belül egészen az 5. század végéig számolni lehet a romanizált lakosság továbbélésével és bizonyos életmódbeli, valamint kézműves hagyományok fennmaradásával (Tomka, 2015). A Balaton déli oldalán, az M7-es autópálya építése során több olyan falusias település és temető került elő, ahol a kerámialeletek római hagyományokat tükröztek, ugyanakkor az 5. század új szellemi és tárgyi kultúrájának is egyértelmű bizonyítékait szolgáltatták (például Ordacsehi, Bocsi et al., 2016).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A 4–5. század fordulójától a Dunántúlon is megjelent az új temetkezési forma: a magányos sírok, sírcsoportok és kis sírszámú temetők. Ezeket a pannoniai római uralom fennállása idején a foederati népesség elitrétegének temetkezéseivel (például Untersiebenbrunn), a hun uralom idején a hun kori elit sírjaival (például Regöly, Csorna, Árpás, Keszthely-Gáti-domb), majd az 5. század második felének történeti eseményeihez kapcsolódóan különféle germán népességek – keleti gótok, szvébek – elitrétegével (például Zsibót-Domolospuszta, Répcelak) hozták összefüggésbe (összefoglalóan Vida, 2011; Heinrich-Tamáska–Straub, 2015). De említhetjük a fent idézett ordacsehi lelőhelyeket vagy a pátyi római temető szomszédságában feltárt kis sírcsoportot is, amelyek a korszak köznépéhez tartozó lakosság nyughelyei (Ottományi, 2001). A szóban forgó temetkezőhelyek gyakran római kori településeken vagy azok közelében fekszenek, hasonlóan az Alföldön tapasztaltakhoz.
 
 
A hun kori emlékanyag néhány jellegzetessége
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Halotti áldozati leletek. A halotti áldozatok gyakorlata egy ritkán megfigyelt, ugyanakkor látványos leletegyütteseket produkáló, a hun kor elitrétegéhez köthető rítus a 4. század vége és az 5. század közepe között. A közelmúltban két, ehhez a körhöz tartozó leletegyüttes is előkerült Magyarországon: Debrecenben és Telkiben (Wieszner–Nagy, n. d.; Szenthe et al., 2019), melyek számos új információt szolgáltatnak a tárgyak földbehelyezésének módjáról, sorrendjéről, az elrejtés előtti tudatos rongálásukról. Az áldozati leletek kis mélységben elásott, személyes tárgyakból (arany ruhadíszek, övveretek, lábbeli garnitúrák), fegyverekből, lószerszámdíszekből, edényekből álló leletegyüttesek. Sztyeppei párhuzamaik (kurgánokhoz kapcsolódó lelőhelyek) és a debreceni sírlelet alapján tudjuk őket a temetkezési rituáléhoz kötni. A legtöbb Kárpát-medencei esetben ugyanis nem ismerjük magát a sírt, csupán az utólag – feltehetően a sír közelében – elásott áldozati együttest. A híres Szeged-nagyszéksósi lelet mellett ilyenek kerültek elő Pécs-Üszög, Bátaszék, Pannonhalma és Telki határában is. Ugyanakkor a debreceni lelőhelyen egy késő szarmata sírt körülvevő árokba ásva került elő egy nemesfém- és vastárgyakból álló áldozati lelet. Ebben az esetben tehát egy jól ismert szarmata temetkezési rítushoz kapcsolódik az új, sztyeppei rítuselem, ami a helyi, késő szarmata és a hun-alán elit közti szoros kapcsolatokra utal (Wieszner–Nagy, n. d.). A másik, újonnan felfedezett áldozati együttes a Pest megyei Telkiből már a hun korszak végén kerülhetett földbe, valószínűleg a hun uralom felbomlását követően. Ez a lelet arra világít rá, hogy bizonyos körökben még a birodalom szétesése után is fennmaradhatott ez a sajátos, a hun kori előkelő réteg önkifejezését és összetartozását tükröző gyakorlat (Szenthe et al., 2019) (2. kép).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

2. kép. Lábbelihez tartozó aranyveretek a Telki mellett feltárt áldozati leletegyüttesből (Szenthe et al., 2019)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Üstleletek. A hun üstök kérdése szintén régóta foglalkoztatja a régészeti kutatást. Az első magyarországi üstlelet 1869-ban került elő a törteli Czakó-halmon. A keleti, sztyeppei eredetű, rézötvözetből készült, nagyméretű üstök az előbbi leletcsoporthoz is szorosan kapcsolódnak: ugyancsak kis mélységbe eltemetve, gyakran rongált állapotban kerülnek elő. Újraértelmezésük a 2000-es években ismertté vált leleteknek, a Balatonlelle-Rádpusztán és a Pest megyei Ócsán előkerült üstnek és üsttöredéknek köszönhető (Honti–Németh, 2007; Masek, 2018a). A rádpusztai üstöt a feltárók leírása alapján egy gödör aljába fektetve, textilbe csavarva találták meg; áldozati szertartás nyomait jelezheti az üst száján megmaradt vastag koromréteg. Masek Zsófia új kutatásai szerint a hun üstöknek nem vagy nemcsak a halotti kultuszban, hanem más közösségi rítusokban is szerepük volt: a hun „birodalmi identitás” kifejezői lehettek elsősorban azoknak a közösségeknek a körében, amelyek a hun befolyás alatt álló területek stratégiailag fontos helyein jöttek létre, így az Al-Dunánál és a Közép-Duna-vidéken (Masek, 2018a, 102–106.).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Koponyatorzítás. A hun birodalom átalakuló társadalmát és az ezzel együtt járó új reprezentációs minták kialakulását más, „hétköznapibb” jelenségeken keresztül is tanulmányozhatjuk. Ezek közé tartozik a koponyaforma alakításának keleti eredetű szokása, az ún. koponyatorzítás, amely az 5. századi Kárpát-medencében gyakran alkalmazott, látványos testmódosító eljárás volt. A koponyaforma megnyújtását kisgyerekkorban, bandázskötések alkalmazásával érték el (erről a legújabb összefoglalás: Hakenbeck, 2018). A hun korban és a hun kor utáni évtizedekben a koponyatorzítás a teljes népességhez viszonyított aránya igen jelentős lehetett, és mind a nők, mind a férfiak körében elterjedt. Egyes lelőhelyeken a nyújtott koponyaformával rendelkező egyének az eltemetettek 50%-át is elérik (Knipper et al., 2020).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A különféle testmódosító eljárások eszközök lehetnek társadalmi identitás létrehozására és fenntartására: szóba jöhet rang, etnikai, családi vagy más csoportidentitás kifejezése. A hun korban a koponyatorzítás különböző társadalmi környezetekben jelent meg (különféle típusú temetőkben, „gazdag” és „szegény” sírokban egyaránt), ám e temetkezések egyéb jellegzetességei nem különültek el a környezetüktől. Ez arra enged következtetni, hogy a szokás nem etnikai megkülönböztetés volt. Krízishelyzetben és társadalmi átrendeződés idején egy újfajta kollektív identitás megerősítheti a politikai integrációt: az összetartozás tudata – amely megtestesült a koponya átalakításában – elősegíthette a különböző eredetű és társadalmi helyzetű csoportok kooperációját a hun korszakban és a rákövetkező évtizedekben. Ebből a szempontból az elitnek kiemelkedő, mintakép szerepe lehetett, amire a torzított koponyás gazdag temetkezések is utalnak a Kárpát-medence teljes területén (Rácz, 2019, 109–110.).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Polikróm díszítőstílus. A hun korszak jellegzetessége továbbá a hatalmas területeken elterjedt és igen látványos ötvösművészeti gyakorlat: az ékszerek, különböző viseleti elemek, lószerszámdíszek és fegyverek színes drágakövekkel vagy üvegberakással, leggyakrabban vörös gránátkövekkel való díszítése. A legújabb kutatás fényt derített a nyersanyagok eredetére (főként Srí Lanka-i és dél-indiai eredetű köveket használtak), a tárgyak mögött álló műhelytradíciókra, innovációkra és végső soron az 5. századi népesség széles körű kapcsolatrendszerére (Horváth, 2013) (3. kép).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

3. kép. Hun kori női sír fülbevaló- és csatlelete Kapolcsról (Fotó: Vágó, 2015, 391. VI/67. kép)
 
 
Egységesülési folyamatok a hun korban
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A koponyatorzítás szokása és a polikróm ötvösművészet elemei is jól tanulmányozhatók a korszak női síregyüttesein. A rítusbeli átalakulásokkal párhuzamosan az egységessé váló anyagi kultúra látványos példái a női temetkezések alapján rekonstruálható viseleti elemek. Az ún. „Duna-vidéki divat” kapcsolatai Dél-Oroszországtól Nyugat-Európáig nyúlnak, széles körű megjelenése pedig ugyancsak a hun birodalom terjeszkedésével és a hun kori elit nagy területeket behálózó kapcsolatrendszerével hozható összefüggésbe. Mindez egy alapvetően megváltozott értékrendet is elénk tár: a társadalmi reprezentáció fontos kifejezőeszközeivé váltak az ékszerek és viseleti tárgyak, a nemesfémből, gránátból és borostyánból készült ékszerek. Ennek az anyagi alapját a hódításra berendezkedett hun birodalom sikerei biztosították, az új hatalmi struktúra politikai súlya lehetővé tette egy befolyásos – és befolyását a reprezentációban is közszemlére tevő – vezető réteg kialakulását. A sírleletek részletes tanulmányozása cáfolja azt a korábbi elképzelést, amely egyes 5. századi ruházati elemeket törzsi egységek viseletével próbált megfeleltetni. Lehetséges, hogy bizonyos jellegzetes öltözeteknek egy ideig etnikai szempontból is jelentőségük volt: például a sok gyönggyel kivarrott ruha a szarmaták által lakott vidéken terjedt el, a két vállon viselt lemezfibula pedig különösen kedvelt volt a Csernyahov–Marosszentanna-kultúra területén. Azonban a hun kor folyamán megváltoztak a reprezentációs formák, a viseleti elemek új minőséget és jelentőséget nyertek: az 5. század közepére vonatkozó megfigyeléseinket nem lehet a 4. század etnikai és kulturális sajátosságaival magyarázni. Az 5. század során az öltözetben megfigyelhető változások leírásával a divat változását, nem pedig különböző népek (gentes) települési területeit rekonstruálhatjuk (Rácz, 2016).
 
 
Bioarchaeológiai módszerek a hun kor kutatásában
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A népvándorlás korban lejátszódó, a népességben és az életmódban bekövetkező változások vizsgálatára ma új módszerek állnak rendelkezésünkre. Az embertani maradványokból vett fogminták stronciumizotópos elemzései a migráció kutatása előtt nyitnak új távlatokat, ami a korszak egyik központi kérdésköre. A táplálkozás csontokon alapuló izotópkémiai vizsgálata segíti a növényi, illetve állati eredetű tápanyagforrások, a gabonafajták szerepének meghatározását egy-egy közösség életében. A különböző táplálkozási minták utalhatnak eltérő eredetű csoportokra, de akár társadalmi rétegek, férfiak és nők vagy különböző életkorú egyének közti különbségekre is. Ezek az adatok a településeken gyűjtött földminták archaeobotanikai, illetve az állatcsontok archaeozoológiai vizsgálatával kiegészítve egy közösség és régió életmód-stratégiáit, valamint ezeknek a változását tárják fel.2

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Példaként a Tolna megyei Mözsön felfedezett, közel száz temetkezést tartalmazó 5. századi temető izotópkémiai vizsgálatát említjük, ami látványos bizonyítékokat szolgáltatott az egykori limes mentén kialakult vegyes kultúrájú, különféle eredetű, dinamikusan változó népességre (Knipper et al., 2020). Az itt eltemetett egyének stronciumizotópos elemzése azt mutatta, hogy e közösség tagjai rendkívül heterogén származásúak voltak, és a felnőtt lakosság jelentős része élete során legalább egyszer megváltoztatta a lakóhelyét. A temető alapító generációja túlnyomórészt olyan emberekből állt, akik késő római hagyományokat ápoltak (például téglasírokba temetkeztek), izotópos értékeik alapján különböző helyeken nőttek fel, és táplálkozásukat a kölesen alapuló étrend dominálta. Egy-két évtizeddel később egy idegen – közös származási hellyel és hasonló étkezési szokásokkal rendelkező – csoport jelent meg, és kezdett el ugyanerre a helyre temetkezni, párhuzamosan a korábbi lakosokkal. Ez a csoport idegen – nem római – hagyományokat ápolt, amelyek közül a leglátványosabb a koponyatorzítás szokása volt. A temető későbbi periódusában a helyi és a nem helyi hagyományok összeolvadása figyelhető meg, ám az új csoport vált dominánssá. A folyamatban lévő genetikai vizsgálatok további adatokkal fognak szolgálni a hun kori népességek eredetének, valamint az 5. századi temetkezőhelyek szerveződésének, rokonsági viszonyainak a feltérképezéséhez (Neparáczky et al., 2019; ERC HistoGenes, n. d.).
 
 
Összefoglalás
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A fenti rövid vázlat az 5. századdal foglalkozó régészet kedvező kutatási helyzetére, új lehetőségeire és dilemmáira kívánt rávilágítani. Mostani kérdésfelvetéseink részben elszakadtak a korábbiaktól: például az etnikai azonosítási kísérletek helyét az átalakuló közösségek, e közösségek életmódjának, belső szerveződésének és kapcsolatrendszerének vizsgálata vette át. Egy-egy leletegyüttes és lelőhely szerepe pedig túlnőtt azon a korábbi helyzeten, hogy pusztán az írott forrásokból megrajzolható történeti kép illusztrációjaként szolgáljon. Sőt, a rendelkezésünkre álló információk mennyiségi és minőségi növekedése lehetővé teszi, hogy korábban nem vizsgált társadalmi csoportokat és szempontokat vonjunk be a hun kor kutatásába.
 
 
Irodalom
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Bocsi Zs. – Gallina Zs. – Somogyi K. (2016): Késő római – V. századi településrészlet Ordacsehi-Csereföldön. In: Csécs T. – Merva Sz. – Takács M. (szerk.): Beatus homo qui invenit sapientiam. Ünnepi kötet Tomka Péter 75. születésnapjára. Győr: Lekri Group Kft., 93–115.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Bóna I. (1993): A hunok és nagykirályaik. Budapest: Corvina Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Bóna I. – Cseh J. – Nagy M. et al. (1993): Hunok – Gepidák – Langobardok. (Történeti régészeti tézisek és címszavak) Szeged: A József Attila Tudományegyetem Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának kiadványai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

ERC HistoGenes: Integrating Genetic, Archaeological and Historical Perspectives on Eastern Central Europe 400–900 AD. https://www.histogenes.org/

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Hakenbeck, S. (2018): Infant Head Shaping in Eurasia in the First Millenium AD. In: Crawford, S. – Hadley, D. M. – Shepherd, G. (eds.): The Oxford Handbook of the Archaeology of Childhood. Oxford University Press, 483–504.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Heather, P. (2009): Empires and Barbarians. Migration, Development and the Birth of Europe. London: Macmillan

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Heinrich-Tamáska O. – Straub P. (2015): Zur Datierung und Deutung der Gräber und Gräberfelder des 5. Jahrhunderts n. Chr. in Pannonia Prima und Valeria. In: Vida T. (ed.): Romania Gothica II. The Frontier World, Romans, Barbarians and Military Culture. Budapest: ELTE–Martin Opitz Kiadó, 617–651.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Honti Sz. – Németh P. G. (2007): Hun áldozati üst Balatonlelle-Rádpusztáról (Hun Period Sacrificial Cauldron from Site Balatonlelle-Rádpuszta). Somogyi Múzeumok Közleményei, 17, 71–78.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Horváth E. (2013): Gemstone and Glass Inlaid Fine Metalwork from the Carpathian Basin: the Hunnic and Early Merovingian Periods. Dissertationes Archaeologicae Ser. 3, 1, 275–301. http://dissarch.elte.hu/index.php/dissarch/article/view/212/174

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Istvánovits E. (1993): Das Gräberfeld aus dem 4.-5. Jahrhundert von Tiszadob-Sziget. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 45, 91–146.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Istvánovits E. – Kulcsár V. (2014): New Find of Hun Age Saddle Plates from North-East Hungary. In: Cociş, S. (Hrsg.): Archäologische Beiträge. Gedenkschrift zum hundertsten Geburtstag von Kurt Horedt. Cluj-Napoca: Mega Verlag, 269–278.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Knipper, C. – Koncz I. – Ódor J. G. et al. (2020): Coalescing Traditions – Coalescing People: Community Formation in Pannonia after the Decline of the Roman Empire. PLOS ONE, 29 April 2020. https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0231760

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kovács P. (2020): Preliminary Notes on a Future Fontes Hunnorum. Acta Musei Napocensis, 57, I, 311–319.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kulcsár V. (2018): Hun kori nyúzott lovas temetkezés Üllőről (Hun Age Burial with Horse Skin from Üllő). In: Nagy M. L. (szerk.): „Vadrózsából tündérsípot csináltam”. Tanulmányok Istvánovits Eszter 60. születésnapjára. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum, 381–393.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Masek Zs. (2018a): Új szempontok a hun kori üstök kutatásához egy új magyarországi lelet tükrében. Dissertationes Archaeologicae, 4, 45–128. http://dissarch.elte.hu/index.php/dissarch/article/view/339/312

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Masek Zs. (2018b): A Közép-Tisza-vidék településtörténete a Kr. u. 4–6. században Rákóczifalva-Bagi-földek 5-8-8A. lelőhely értékelése alapján. Doktori disszertáció kézirata. Budapest: ELTE BTK

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Neparáczki E. ‒ Maróti Z. ‒ Kalmár T. et al. (2019): Y-chromosome Haplogroups from Hun, Avar and Conquering Hungarian Period Nomadic People of the Carpathian Basin. Scientific Reports, 9, 16569.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Ottományi K. (2001): Hunkori sírok a pátyi temetőben („Hunnenzeitliche” Gräber im Gräberfeld von Páty). Archaeologiai Értesítő, 126, 35–74.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Rácz Zs. (2016): Zwischen Hunnen- und Gepidenzeit. Frauengräber aus dem 5. Jahrhundert im Karpatenbecken. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 67, 301–360.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Rácz Zs. (2019): A gepida királyság peremén. 5–6. századi temetők Hajdúnánás határából. Habilitációs dolgozat, kézirat. Budapest: ELTE BTK

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Rácz Zs. (2020): Who were the Gepids and Ostrogoths on the Middle Danube in the 5th century? An Archaeological Perspective. In: Bursche, A. – Hines, J. – Zapolska, A. (eds.): The Migration Period between the Oder and the Vistula. Leiden–Boston: Brill, 771–789.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Soós E. – Bárány A. – Köhler K. et al. (2017): Settlement and Graves from Hernádvécse (NE Hungary) in the 5th Century AD: Relation of Living Space and Burial Place in the Hun Period. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 56, 49–98.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Sóskuti K. – Marcsik A. (2018): Kora népvándorlás kori temetkezések Óföldeák-Ürmös (M43 9–10. lh.) lelőhelyen (Bestattungen aus der frühen Völkerwanderungszeit auf dem Fundort Óföldeák-Ürmös. M43 Fo. 9–10, Kom. Csongrád, Ungarn). In: Korom A. et al. (szerk.): Relationes rerum. Régészeti tanulmányok Nagy Margit tiszteletére. Budapest: PPKE–Archaeolingua–BTM, 307–337.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Szenthe G. – Mozgai V. – Horváth E. et al. (2019): Hun kori áldozati leletegyüttes Telki határából. Előzetes jelentés. Magyar Régészet, 2019. tavasz. http://files.archaeolingua.hu/2019TA/Upload/Szenthe_H191.pdf

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Tomka P. (2015): Eine römische Stadt und ihre barbarische Peripherie: Scarbantia. In: Vida T. (ed.): Romania Gothica II. The Frontier World, Romans, Barbarians and Military Culture. Budapest: ELTE–Martin Opitz Kiadó, 587–615.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Vágó Á. (2015): A Kárpát-medence ősi kincsei a kőkortól a honfoglalásig. Budapest: MNM

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Vida T. (2011): Die Zeit zwischen dem 4. und dem 6. Jahrhundert im mittleren Donauraum aus archäologischer Sicht. In: Konrad, M. – Witschel, Chr. (Hrsg.): Römische Legionslager in den Rhein- und Donauprovinzen – Nuclei spätantik-frühmittelalterlichen Lebens? München: Bayerische Akademie der Wissenschaften, 615–650.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Wieszner B. – Nagy E. (n. d.): A New Sacrificial Deposit of the Hunnic Period from Debrecen. In: Rácz Zs. – Szenthe G. (eds.): Attila’s Europe? Structural Transformation and Strategies of Success in the European Hun Period. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum–ELTE
 
1 A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeum (Mészáros Boglárka, Beszédes József), illetve a Kecskeméti Katona József Múzeum (Kovacsóczy Bernadett) új feltárásai és folyamatban lévő feldolgozásai; Kulcsár, 2018.
2 A szóban forgó kérdéseket vizsgálták-vizsgálják a következő OTKA/NKFIH projektek: Mobilitás és a népesség átalakulása a Kárpát-medencében a Kr. u. 5–7. században: Változó társadalmak és identitások (NN 113157); Életmód-stratégiák a hun és gepida kori Kárpát-medencében (NN 128035).
A hun korszak a Kárpát-medencében • The Hunnic Period in the Carpathian Basin