Cím:

A kiegyezés fogadtatása a sajtóban

Reception of the Austro-Hungarian Compromise in the Press

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Fónagy Zoltán

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

tudományos főmunkatárs, kandidátus, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

fonagy.zoltan@btk.mta.hu
  

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Kulcsszavak: kiegyezés, sajtó, közvélemény, propaganda, sajtószabadság, pártok, Magyar Újság, A Hon, Pesti Napló
  

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Keywords: compromise, general public, propaganda, freedom of press, parties, Magyar Újság, A Hon, Pesti Napló
  

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

DOI: 10.1556/2065.178.2017.12.3
  

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A kiegyezés az alkufolyamat megindulásától kezdve viták kereszttüzében állt. A diskurzus fő érvei már 1865–1867 között megfogalmazódtak: hívei szerint rendezett viszonyokat teremtett, biztosította a fejlődés, az európai felzárkózás követelményeit, ellenzői viszont a történelmi magyar állam szétesését jósolták belőle, mivel sorsát egy halálra ítélt birodalomhoz kötötte. Az egykorú politikai elit vitája nyomán a dualizmus korában végig a negyvennyolcas/hatvanhetes szembenállás lett a közélet fő választóvonala. A monarchia felbomlása után a vita a történetírás, illetve az emlékezetpolitika színterén folytatódott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Jelen írás a kiegyezési folyamat finisében – 1866 végétől 1867 júliusának végéig, a közjogi konstrukció véglegesítéséig – megjelent fontosabb magyar nyelvű hírlapok alapján kíván képet adni a kiegyezés egykorú fogadtatásáról.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Hangsúlyozottan nem arra a kérdésre keresünk választ, hogy hogyan viszonyult a kiegyezéshez az egykorú magyar közvélemény. Bár a sajtó általában sem azonosítható magával a közvéleménnyel, de az 1867 körüli magyar sajtóviszonyok különösen nagy óvatosságra intenek a két fogalom összemosását illetően.
  
Sajtóviszonyok a kiegyezés körül

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A kiegyezés idejének politikai hírlapirodalmát lényegében pártsajtónak nevezhetjük. (A sajtótörténeti kézikönyv az „eszmehirdető sajtó” kategóriát használja.) Az írni-olvasni tudók alacsony aránya és a potenciális újságolvasó középosztály gyengesége miatt piaci alapon nem voltak életképesek a magyar nyelvű politikai lapok. 1868-as adat szerint a német nyelvű Pester Lloydból napi 6400, Jókai A Honjából 4300, a Pesti Naplóból alig 4000 példányt, a legélesebben kiegyezésellenes Magyar Újságból pedig 2300-at postáztak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A sajtót a politikai elit fontos eszközként becsülte: az újságokat – anyagi áldozatokra is hajlandó tulajdonosként, főszerkesztőként, véleménycikkeket író munkatársként – politikusok nevei fémjelezték. Az olvasók természetesnek tekintették a szimbiózist a két „hatalmi ág” között, sőt, egy-egy lap tekintélyét és olvasottságát az határozta meg, hogy a politikai elit mely tagjai kötődtek hozzá valamilyen szerepben. Így a Deák-párt legtekintélyesebb lapját, a Pesti Naplót Kemény Zsigmond báró, a balközép-irányultságú A Hont, illetve az Igazmondó című hetilapot Jókai Mór, a Hazánkat Podmaniczky Frigyes, a függetlenségi ellenzéknek elkötelezett Magyar Újságot Böszörményi László, A Nép Zászlóját pedig Madarász József neve fémjelezte – mindnyájan aktív országgyűlési képviselők. „A politikai sajtó olvasói inkább hódoltak a politikának, mintsem befolyásolták azt. A magyar politikai sajtó kiegyezés utáni újjászületése kezdettől a pártok szellemi felügyelete és anyagi fennhatósága alatt ment végbe – jellemzi a sajtó és a közvélemény viszonyát Gergely András és Veliky János a sajtótörténeti kézikönyvben.
  
A Deák-párti sajtó: a Pesti Napló

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A politikai sajtó pontosan követte a parlament pártviszonyait meghatározó törésvonalat. A Deák-párt legtekintélyesebb orgánuma, a Pesti Napló a kiegyezés idején a legrégebbi, 1850-től megjelenő magyar nyelvű napilap volt. A Napló tekintélyének fő forrását az a szoros kapcsolat jelentette, amely a kiegyezési folyamatot irányító politikai csoportosuláshoz fűzte. Szerkesztője, Kemény Zsigmond Deák legbizalmasabb körébe tartozott, és már a magyar alkuajánlat, Deák Ferenc húsvéti cikke is a lap hasábjain jelent meg. 1865–1866-ban e lapban tették közzé a Deák-párt meghatározó személyiségei nézeteiket a kiegyezés lehetőségéről és a magyar tárgyalási célokról. Az újság fontos eszköz volt a tárgyalópartnerekkel való kommunikációban is: a megegyezéshez nélkülözhetetlen minimális bizalom légkörének kialakításában bizonnyal szerepet játszottak azok a cikkek, amelyek azt üzenték az osztrák politikai elitnek, hogy Magyarországot létérdekei kapcsolják a birodalomhoz. A lap szabadelvű elkötelezettségét is rendületlenül őrizte: a birodalom újrarendezését csakis a liberális alkotmányosság Lajtán túli bevezetésével tartotta elképzelhetőnek. „Csak a szabadelvű alkotmányosság lehet a polyglott, a szétágazott törekvésű Ausztria megmentője” – írta 1866–1867 fordulóján.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A kiegyezési folyamat finisében a Pesti Naplót már bizonyos elkényelmesedés is jellemezte. A megegyezés keretei lényegében kialakultak, mögötte stabil parlamenti többség állt: az ellenzéki sajtó érveit gyakran egyszerűen a többségi elvre – közvetve a nemzet többségének akaratára – hivatkozva söpri le. Az új rendszerrel való érzelmi azonosulás későbbi hiányosságait is előrevetítve a józan érdekházasság metaforájával agitált a dualista megoldás mellett: „itt nem oly frigy forog szóban, melyet két fiatal köt, akik egymásba fülig szerelmesek, és akik már alig bírják megvárni a lelkész áldását. Itt oly házasságról van szó, melyet a német Vernunftehe-nek [racionális házasság] nevez, és melynél, mielőtt végképp megkötik, előbb szabatosan állapítanak meg minden részletet, hogy utóbb egyik se csalódjék a másikban”. 1848-ban is más kimenetele lehetett volna a hasonló átalakulási kísérletnek, ha „őszinteség lett volna mindkét oldal felől, egymásnak poharába tiszta bort tölteni” – tűnik fel a kiegyezéspárti érvelés máig használatos toposza: 1867 tulajdonképpen a megvalósult 1848, csak, a hibákból tanulva, javított kiadásban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A kiegyezési folyamat állomásait a reális nemzeti célok maradéktalan megvalósulásaként interpretálja. Andrássy miniszterelnöki kinevezésével „az alkotmány helyre lőn állítva egészen, helyre lőn állítva feltétlenül”, állapítja meg. „E hét olyasmit hoz, aminek, mióta a Habsburg birodalom fennáll, nem volt még párja. Az alkotmányosság a monarchia egész területén valósággá lett.” Ez az a sikerpropaganda, amely miatt az ellenzéki sajtó „alternatív valóság” építésével vádolja a kormánypárti politikusokat és lapjaikat.
  
A balközép ellenzék sajtója: A Hon és az Igazmondó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A Tisza Kálmán vezette balközép ellenzék legtekintélyesebb napilapja az 1863-ban alapított A Hon volt, 1867-ben a legnagyobb példányszámú magyar nyelvű lap. Szerkesztője és 1868-ig kiadója Jókai Mór, akinek neve mágnesként vonzotta az olvasókat. Jókai a lapalapítástól az 1875-ös fúzióig következetesen szolgálta az ellenzéki politikát, miközben vállalkozása tisztes anyagi haszonhoz is juttatta. Jókai sajtófelfogásában a reformkor és 1848 örököse maradt: „a közvélemény ítélőszék, amely előtt a kor eszméinek meg kell jelenni, s csak a közvélemény helyeslő ítélete teszi azokat életképesekké” – elmélkedett a nyilvánosság funkciójáról 1869-ben. Jókai hírlapíróként, szerkesztőként már a haszonra törekvő üzleti sajtó előfutárának tekinthető: üzleti sikeressége révén az „eszmehirdető” pártsajtó viszonyai között is rendelkezett bizonyos függetlenséggel pártjával szemben. Így a kiegyezés kritikájában A Hon a közjogi problematika mellett nagyobb figyelmet szentelt az új berendezkedés polgári-liberális jellege erősítésének. Az alkotmányosság tényleges helyreállítása után az ellenzéki politizálást új alapokra kívánták helyezni: „a föltétlen ellenállás nem lenne többé igazolható”. Mocsáry Lajos ugyan a közösügyes-rendszert Pandora szelencéjéhez hasonlította, „de a gyakorlat és az alkalmazás terén sokat lehet jóra fordítani… Ha a kormány (politikáján) meg fog látszani ezen irány, akkor nem kell factiosus ellenzéktől tartani” – hirdette meg a konstruktív, egyben kormányképes ellenzékiség programját Andrássy kinevezése után. A kiegyezési folyamat lezárásakor a lap vezércikkei visszatérően leszögezik, hogy a továbbra is veszélyesnek gondolt konstrukciót csak alkotmányos eszközökkel, a parlamenti többség megszerzése révén kívánják megváltoztatni, hogy „az ország függetlenségének és alkotmányos szabadságának mindenben szem előtt tartásával érvényre jussanak a demokratia elvei”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A közvetlenül a bevégzett kiegyezés után indult vasárnapi néplapban, az Igazmondóban Jókai egyszerre adott helyt a kiegyezéses rendszer kritikájának, és „nevelte” olvasóit az alkotmányos kormánnyal szembeni lojalitásra. Ezt a közép­utas egyensúlyozgatást leginkább az „Igazmondó és Gondos Tamás” rovat párbeszédes tanítószövegeivel lehet illusztrálni. Az egyszerű falusi gazda tanácstalanul ingadozik „az éljen Kossuth! Deák meg a jobboldal eladták a hazát, nem is Magyarország többé a nevünk, hanem Új-Ausztria”, illetve az „éljen Deák, megvan a haza mentve, szerencse, hogy nem a baloldaliak győztek, mert azok megint forradalmat akartak csinálni” típusú végletek között. „Igazmondó” a konszenzusos politikai kultúra képviselője: „Abban, hogy Éljen Kossuth! és Éljen Deák! mind a kettőnek igaza van; mert azok mindketten derék honfiak, s megérdemlik, hogy sokáig éljenek.” Sem a jobboldal nem hazaáruló, sem a baloldal nem akar forradalmat, s az alkotmányos viszonyok közt élő nemzet „se nem birka, hogy eladni, se nem szelindek, hogy uszítani lehessen”.
  
A függetlenségi ellenzék sajtója: Magyar Újság

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A kiegyezést élesen elutasító „szélbali” ellenzék napilapja, a Magyar Újság 1867. április elejétől jelent meg. Szerkesztője Böszörményi László ügyvéd és ország- gyűlési képviselő volt, aki Kossuth politikai elképzeléseinek egyik leghívebb hazai hirdetőjeként nagy ismertséggel rendelkezett. A kiegyezésellenes közvéleményt Kossuth nyílt leveleinek közzétételével és igen heves sajtópolémiák kiprovokálásával igyekezett mozgósítani, sőt egyesületek („demokrata körök”) szervezésébe kezdve ki is lépett a sajtó szokásos szerepköréből.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A lap álláspontját a kiegyezéssel kapcsolatban már az április 1-jei mutatványszám vezércikke világossá tette: „Meggyőződésünk, hogy azon ösvény, melyen a kormány és a képviselőház többsége halad, a közügyre nézve káros, a hazára nézve veszedelmes. A kormánynak és a többségnek a politikájából csak végtelen bonyodalom, elláthatatlan zavar, a nép anyagi és erkölcsi erejének meggyengülése, kiegyenlíthetetlen belviszály, s végre nemzeti bukás származhatik.” A jóslat egybecseng Kossuth nemzethalál-víziójával, amelyet a Negyvenkilencz című „szamizdat” folyóiratában fejtett ki: a magyarság sorsának a dinasztikus érdekekhez való kapcsolása „nem hágy fel számunkra más dicsőséget, mint hogy mi legyünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik, – égve magunk is”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A függetlenségi ellenzék axiómaként kezelte, hogy „Bécs” soha nem fog megszabadulni az abszolutisztikus törekvésektől, és a közelmúltban elszenvedett vereségei után sem fogja feladni itáliai és németországi hatalmi ambícióit, amelyek Magyarországot számára irreleváns konfliktusokba fogják belesodorni. A bekövetkező – biztosan szabadság- és haladásellenes – háborúk a magyarokra nézve gyászos következményekkel járnak majd: vereségekkel vagy pedig – átmeneti sikerek esetén – a reakció segédcsapataként kompromittálja magát a magyarság.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A Magyar Újság „az ország függetlenségének, az 1848. évi törvényekkel életet, kifejezést nyert és biztosított törvényhozási és teljes kormányzati önállóságának és a szabadságnak nemcsak színleges, hanem valóságos és tökéletes helyreállítását” követelte, elutasítva „az alkotmányos nemzeti teljes önállóság minden korlátozását”. A két alternatíva közötti különbséget főleg az önálló magyar haderő létében, illetve annak hiányában ragadta meg, előrevetítve ezzel a dualizmus központi politikai konfliktusforrását, a hadsereg „nemzetiesítésének” kérdését.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Megkérdőjelezte a lap a kiegyezés politikai legitimitását is: szerinte az 1865-ben megválasztott parlament nem kapott felhatalmazást a választóktól alkotmányerejű törvényhozásra. Deákot és követőit abban a hiszemben választották meg, hogy ők még mindig az 1861-es konzekvens álláspontot képviselik. A „kehidai bölcs apostolai” nem merik egy „új választás tiszta alapjával bíró képviseletre bízni a modern magyar önállás teremtésének komoly feladatát”, vádolták politikai gyávasággal a Deák-pártot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A születő dualista rendszer merev elutasítását jól érzékelteti, hogy a június 9-ei számban csak hátul, az „Újdonságok” rovatban említi meg egy „mínuszos” hírben a kiegyezési folyamat zárókövét képező ünnepséget: „A koronázás f. hó 8-án kedvező időjárás mellett a hivatalosan közlött program szerint teljes pompával végrehajtatott. Balesetek – egyes lecsuszamlásokon kívül, melynek oka a ló makacssága volt – nem történtek.”

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Miközben a radikális ellenzéki lap negligálja a kiegyezés szimbolikus aktusának megtörténtét, a kormánypártot és sajtóját „alternatív valóság” építésével vádolja: „Három hó óta kürtölik a kormány hivatalos és félhivatalos lapjai, hogy »az alkotmány helyre van állítva«. Kárpátoktól Adriáig csak ezen kiáltás hallatszott: az alkotmány helyre van állítva. Semmi változás nem történt, semmi eredmény nem mutatkozott, mégis utóvégre a képzelő tehetségnek olyan varázshatalma van, hogy ott is lát, ahol nincs.”
  
Források és irodalom

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

1848

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A Hon

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Igazmondó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Magyar Újság

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A Nép Zászlója

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Századunk

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Pesti Napló
  

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Buzinkay G. – Kókay Gy. (2005): A magyar sajtó története. I. Budapest: Ráció Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Gergely András – Veliky János (1985): A politikai sajtó története, 1867–1875. In: Szabolcsi M. (főszerk.) – Kosáry D. – Németh G. B. (szerk.): A magyar sajtó története. II/2. Budapest: Akadémiai Kiadó, http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/253.html

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Révész T. M. (1986): A sajtószabadság érvényesülése Magyarországon, 1867–1875. Budapest: Akadémiai Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Révész T. M. (2003): Sajtószabadság és „médiaegyensúly” Magyarországon 1867 után. In: Pesti S. – Szabó M. (szerk.): „Jöjj el, szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Budapest: Rejtjel Kiadó, 165–196.