Sokan vagyunk hálásak azért, hogy Hankiss Elemér nekünk, tanítványainak és a világ jövőjéért felelősséget érző értelmiségieknek írta a könyveit. Nagyon sokunk életére, szakmai arculatára hatott életműve és példája. Az általa megfogalmazott kérdésben benne van a túlságosan is szerény ember bizonytalansága a saját „életművét” illetően. Annyira érthetően és világosan írt, hogy a citációkhoz szokott hivatalos tudomány csak tisztelte, de hivatalosan alig ismerte el tudományos teljesítményét. Széchenyi-díjat kapott, és volt akadémiai intézet igazgatója is, de nem tekintették igazán akadémiai embernek. Amikor rá gondolok, minduntalan Pál apostol gyönyörűséges írása, A szeretet himnusza jut eszembe. Sokszor használta azokat a szavakat, amelyeket e himnuszban is megtalálhatunk: a „homály”, a „töredékes” pedig szociálpszichológiai munkákban nem fordulnak elő túl gyakran. A vívódó ember képét látjuk. Prózát olvasunk, de mintha mégis inkább versek sorai volnának Hankiss mondatai: „Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozom, vagy akár csellengek.”

 

 

We are grateful to have Elemér Hankiss’s writings. Those who read his books and essays are impressed by the work Hankiss has created, and he still makes us happy with his witty style and understanding. The lives and the professional image of many of us were influenced by Elemér Hankiss’s oeuvre and example. In Elemér Hankiss’s questions, there is the insecurity of the too humble person in his own ‘oeuvre’. Elemér Hankiss was so comprehensible and clear that official science acclaimed for quotations merely respected but officially barely acknowledged his scientific achievement. He received a Széchenyi Award and was also a director of an Academic’s Institute, but he was not really an academic man. When I think about Elemér Hankiss, I remember the beautiful poem The Hymn of Love of Paul’s Apostle. When reading Elemér Hankiss’s quotations, it is striking how many times he has used the words that can be found in the Hymn. I mean words like dimly and in part, which are rarely used in social psychology literature. Elemér is revealed to us the image of the internally struggling man. What we read is prose but as if Hankiss’s sentences were more of lines of a poem: ‘Yes, I’m looking for my way. I’m looking for what’s new which is still obscure, which may be important, still living, which is more than given and known today. Yes, I’m looking for my way, I’m a rover, or even hang about.’

 

 

 

 

1979-ben jelent meg Hankiss Elemér Társadalmi csapdák című könyve. Akkor még nem tudtam, de ma már biztos vagyok benne, hogy ez a mű akaratlanul is jelentős szerepet játszott abban, hogy pályamódosítóvá váltam. A könyv csak néhány év késéssel, 1982-ben került a kezembe, amikor éppen nem túl nagy lelkesedéssel a kandidátusi értekezésemet írtam. A Közgázon tanítottam kémiai technológiát és áruismeretet. Laboratóriumok világa vett körül. Kísérleteket terveztem, próbatesteket készítettem, és mértem, és mértem… Amikor írni kezdtem a disszertációt, kikapcsolódásként kezdtem olvasgatni a Társadalmi csapdák című könyvet, és arról álmodoztam, de jó lenne, ha valami ilyesmivel foglalkozhatnék, és ha ilyen szellemesen írhatnék, mint ahogy Hankiss Elemér. Később tudtam meg, hogy ő is tizenöt év után váltott, és a szociológiai kérdőívek elemzését próbálta elfelejteni, hogy szociálpszichológiai esszéket írjon (Zombory, 2015). Én akkor még nem váltottam, egy „anyagi-műszaki ellátásnak” nevezett szakterületen szereztem kandidátusi fokozatot, de mikor 1986-ban tanszékvezető lettem, már tudtam, hogy váltani akarok, és más jövőt szánok a tanszékemnek. A Közgáz rektora azokban az években Csáki Csaba volt, aki jelentős erőfeszítéseket tett az egyetem nemzetközivé tétele érdekében, és azért is, hogy az egyetemen felhalmozott szakértelem a társadalmi változások szolgálatába álljon. A valaha volt legjobb Közgázt hozták létre Zalai Ernő rektorhelyettessel azokban az években. Tantervi reform jött, és hozzá világhírű külföldi professzorok látogattak az egyetemre, a fiatal kollégák tömegesen mentek külföldre tapasztalatokat gyűjteni. 1986-ban például kurzus tartására hívták Dennis Meadows-t a The Limits to Growth egyik szerzőjét. Az akkori egyetem aktívan részt vett az átalakulás előkészítésében. Szakértőként szerepeltünk a Monori-erdei környezetszennyezés ügyében, és később Csáki Csaba tagja lett az MTA „elhíresült”, Sipos Aladár vezette, bős–nagymarosi vízlépcső ad hoc bizottságának, amelynek a munkájába minket (Kindler József, Rabár Ferenc etc.) is bevontak. Ekkor már 1988-at írtunk, és 1989-ben létrehoztuk a Környezetgazdaságtan és Technológia Tanszéket.

Hankiss Elemér a Jacques Delors jövőképekhez hozzátett „értelmező” gondolatokat, a táblázat utolsó oszlopában, „a halálhoz való viszony” cím alatt foglalta össze a tőle megszokott zsenialitással és kifejező erővel. Akik nálam közelebbi barátai voltak, talán eldönthetik, hogy Hankiss személyesen melyik forgatókönyvet szerette volna megvalósulni látni. Őt ismerve, a halálhoz való viszonyt illetően legfeljebb kettő jöhet szóba. Az egyik a „kölcsönös függőségek” forgatókönyve, amelynél Hankiss szerint „az emberi haladásért küzdve legyőzi az ember a halált”. A másik nyilván az „alkotó társadalmak” forgatókönyve, amelynél „az alkotásban megtalálhatja az ember a halhatatlanságot”. Szomorú talán, de aztán egyik Hankissnak kedves forgatókönyv se jött be, még életében kénytelen volt megtapasztalni a „zaklatott szomszédságok” forgatókönyvének a bekövetkezését, lehet persze, hogy ez jobb és elviselhetőbb az „alvajárásnál”.

 

„Tudásunk csak töredékes,

Töredékes a prófétálásunk is.

 

Mikor azonban eljön a beteljesedés,

Ami töredékes, véget ér.

 

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,

Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.

De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.

 

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,

Akkor majd színről-színre.

Most csak töredékes a tudásom,

Akkor majd úgy ismerek,

Ahogy én is ismert vagyok.

 

Most megmarad a hit, remény, szeretet,

Ez a három,

De köztük a legnagyobb a szeretet.”2

 

Azt gondolom, Hankiss Elemér ránk gyakorolt hatásának a titka a szeretet, ami belőle áradt az emberiség iránt, és amit mi is érezhettünk, akiknek abban a szerencsében volt részünk, hogy Vele személyesen is találkozhattunk.