Hivatkozás
Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:Harvard
Chicago
APA
A könyv nagyobbik felét az élettörténetek teszik ki, amelyekről vagy számos részletükről most olvashat először az érdeklődő. Az 1891-ben született Hajdu Lilly (később Gimesné) sorsa mintegy egyesíti a bemutatott élettörténetek jellegzetességeit. Az orvosegyetemre járó nők legkorábbi nemzedékéhez tartozik. Férjének, a szintén orvos Gimes Miklósnak, a Galilei Kör titkárának írott levelében amiatt aggódik, hogy nem rendelkezik eléggé a nőktől elvárt tulajdonságokkal, az odaadás és a simulékonyság képességével. A korszakban nem mindennapos, hogy férjes asszonyként is folytatja hivatását, mentális betegekkel, értelmi fogyatékosokkal foglalkozik, az 1930-as években válik kiképzett analitikussá. Az erősödő antiszemitizmus elől emigrálni próbálna családjával, de nem sikerül, férje elpusztul a deportálás következtében, ő azonban két felnőtt gyermekével túléli a második világháborút. Hajdu Lilly és kollégái elkötelezett baloldaliságuk ellenére sem képesek a pszichoanalízist megvédeni: a sztálinista rezsim számára nem létezik lélektan, sem lelki problémák. Szaktudását valamilyen módon mégis elismerik: az 1950-es években a néhány éve bezárt országos elmegyógyintézet, a „Lipótmező” igazgatója lesz. A volt kolléga, szintén ismert pszichoanalitikus, Paneth Gábor beszámolója alapján mutatja be Borgos azt a kettősséget, amelyben a Hajdu Lillyhez hasonló szakembereknek élnie kellett: abban a tudatban kellett baloldali elkötelezettségüket megőrizniük, hogy a politika dogmatikusan elzárkózott meghatározott tudományterületektől, és kényszerhallgatásra ítélte képviselőit is (84.). Hajdu Lilly sorsának drámai végkifejlete ismert: miután fiát, Gimes Miklóst kivégezték a Nagy Imre-perben, az idős anyát pedig érthetetlen gonoszsággal nem engedték külföldön élő családtagjaihoz utazni, öngyilkosságot követett el.