Hivatkozás
Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:Harvard
Chicago
APA
A kötet dolgozatait nem egyformán könnyű olvasni és érteni, attól függően, hogy az olvasó mennyire járatos a nyelvészet, a pszichológia, a matematika és a filozófia kérdéseiben. Dékány Éva Chomsky nyelvészeti radikalizmusa című tanulmányában az olvasó iránti elismerésre méltó megbecsüléssel törekszik arra, hogy minél egyszerűbben és érthetőbben magyarázza el a generatív nyelvtan radikális újításokat hozó fogalmait, és tisztázzon néhány ezekkel kapcsolatos népszerű félreértést. Elismerésre méltó az is, amilyen sikerrel teszi ezt. De épp a félreértések elkerülése végett szükséges megjegyezni, hogy az, amit a mondatok felszíni szerkezetéről mond – talán az egyszerű és közérthető fogalmazásra való törekevés miatt – olyan közérthetőre sikerült, hogy az már félrevezető. Nem igaz, ti. hogy a mondatok felszíni szerkezete „közvetlenül… érzékelhető – azaz nyomtatásban látható, szóban hallható” (27–28.). Tegyük most félre az írás és nyomtatás kérdéseit, és tekintsük azt, hogy mi hallható szóban, és mi nem. Mondatok semmilyen formában nem. A mondatok „felszíni” szerkezetéből nem hallható szinte semmi azokban a hagyományosan megnyilatkozásoknak nevezett akusztikai szignálokban, amelyek egy beszélő száját elhagyhatják. A mondatok felszíni szerkezete valójában igen absztrakt struktúra, amely bizonyos tekintetben még az ún. mélyszerkezetnél is gazdagabb és összetettebb. Például minden olyan nyelvben, amelyben a kérdőszó végső felszíni szerkezetbeli helye a mondat élén van, a kérdő mondat felszíni szerkezete tartalmaz egy nyomot vagy – most a szokásosnál kicsit lazábban értve – ki nem ejtett másolatot a kérdőszó eredeti, kimozdítás előtti helyén. (Pontosabban, nem a kérdőszó eredeti helyén, hanem a mozgatás során elfoglalt helyein vannak a másolatok, de ez most nem különösebben lényeges.) Minden ilyen nyom vagy másolat eleme egy mondat felszíni szerkezetének, amely viszont sohasem hallható, és sohasem figyelhető meg közvetlenül. Ami szóban hallható, esetleg írásban olvasható és közvetlenül megfigyelhető, az sosem egy mondat. A mondatok a fejünkben jönnek létre, és ott is maradnak; onnan sosem távoznak a szánkon keresztül, és papírra sem lehet őket vetni.