A Diverzitásbiológiai Bizottság állásfoglalása a növénytári felterjesztés ügyében

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.179.2018.4.11
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az MTA Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottsága 2018. február 9-én egyhangúlag, támogatólag elfogadta Podani János akadémikus előterjesztését a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának helyzetéről, a helyzet megoldására tett javaslatokkal együtt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Bizottság állásfoglalását az alábbiakban rögzíti, és kéri az Osztály támogatását.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma haladéktalanul függessze fel a Növénytár területének további csökkentését elrendelő intézkedését. Értékelésünk szerint ez teljesen ellehetetleníti az adott intézmény hazai és regionális tudományos és közművelődési feladatainak ellátását, illetve az ott őrzött és gondozott pótolhatatlan nemzeti kincs értékű herbárium anyagok és jeles elődeink hagyatékának további fennmaradását. A botanika szakterületén ez nemcsak az ország és a Kárpát-medence, hanem a Balkántól a Baltikumig terjedő egész Kelet-Közép-Európai Régió legjelentősebb tudományos gyűjteménye, így kiemelt figyelmet érdemel az MTA és a Kormány szintjén egyaránt.
  • Korábbi, az Osztály által is támogatott állásfoglalásunkra (2016. 02. 09.) is utalva, halaszthatatlannak tartjuk az egész Magyar Természettudományi Múzeum helyzetének minden oldalú (épület, infrastruktúra, kutatói, megőrző és közművelődési személyi állomány, főhatóság) végleges, a jelenlegi európai gyakorlat élvonala szintjének megfelelő megoldását. Széles körű személyes tapasztalatok és releváns közlemények egyaránt azt bizonyítják, hogy a jelenlegi európai és észak-amerikai nagy természettudományos gyűjtemények, biodiverzitás-kutató- és -tudásközpontok létrehozásának és fejlesztésének szükségességét a bioszféra jelen és várható helyzete, fenyegetettsége messzemenően indokolja. Mindez az MTA és a kormány együttes, sürgős és összehangolt intézkedéseit igényli.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave