2. A „látható” költő (Egy népszerű Petőfi-ábrázolás)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi emlékezetének története nem választható el az 1850-es évektől fölívelő, itthon első virágkorát élő illusztrált sajtó történetétől. A 18. század végi és reformkori előzmények után a Bach-korszakban alakultak ki az igényes és nagy mennyiségű sajtóillusztrációk közlésének intézményes, személyi és technológiai feltételei, illetőleg ekkor váltak általánossá hazai szinten is a képmellékletek, a szöveg közé tördelt képek és a jutalomképek. E változások tükrében formálódtak a vizuális alkotások hétköznapi használatának alkotói és befogadói eljárásai, a verseny hatására erőteljesen fejlődő piaci-gazdasági körülményei, valamint a sajtó nemzeti eszmékre nyitott társadalmi-politikai közege.1 E folyamatok nyilván a költőket, művészeket ábrázoló reprezentációkat is érintették. Ahogy arra Belting nyomán Porkoláb Tibor is fölhívja a figyelmet, ezek a képek voltak a „nagy emberek” halhatatlanságának egyik legfőbb garanciái, a közösség nagyjainak emlékezetét fönntartó, írni és olvasni tudást nem igénylő „rituális memóriagyakorlatai”.2 Jelen fejezet annyiban mutathat túl (időben előre és hátra) szűkebb tárgykörén, amennyiben elfogadjuk Porkoláb megállapítását a hazai költőábrázolások mindenkori Petőfi-központúságát illetően: „A Petőfi-centrikus konstrukció gyakran még Csokonait és József Attilát is valamiféle »elő«-, illetve »utó«-Petőfivé lényegíti át. Ennek megfelelően A Magyar Irodalom Pantheonját lezáró József Attila-fotó az »olajnyomatok Petőfijére« játszik rá.”3

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Önálló fejezetet érdemelne a Petőfihez kapcsolódó, Bach-korszakbeli képek összegyűjtése és átfogó elemzése; most azonban csak egyetlen alkotást, Orlai Petrich Soma Petőfi Debrecenben 1844-ben című festményét, pontosabban annak sajtótörténeti kontextusát és szemantikai rétegeit vesszük szemügyre. A festményt érintő választással kapcsolatban érdemes előrebocsátani néhány észrevételt. Egyrészt a mű festői és sokszorosítástechnikai volumenét tekintve (hibáival együtt is) az egyik legkidolgozottabb, illetve tömegcikké válásának köszönhetően a legnépszerűbb Petőfi-ábrázolás volt az 1850-es években. Másrészt, tudomásom szerint, az első olyan festmény a korból, amely emlékek és fantázia alapján, vagyis nem a szabadságharc előtti portrékat reprodukálva örökítette meg a költőt. Harmadrészt műfaji szempontból is figyelemre méltó az alkotás, hiszen – mint látni fogjuk – rokonságot mutat a kor számos népszerű képtípusával, melyek a Bach-korszak különféle emlékezeti és kanonizációs módozatait világítják meg.
 
1 Révész 2015, 9–18, 73–83, 152–262.
3 Uo. 108–109.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave