A környezettel kapcsolatos felelősség etikai megközelítése a múlt század közepén, annak második felében jelent meg. Korábban a természettel kapcsolatos nézetek nem voltak etikai természetűek: a felvilágosodás filozófusai a rendet és a kauzális viszonyokat keresték a természet működésében. A természettel kapcsolatos felfogás antropocentrikus volt: a természetben is az emberek számítottak és az etika az emberek tudatos, racionális döntéseit vizsgálta (Baker–Richardson, 1999). A környezeti etika múlt századi képviselői abból indultak ki, hogy a természet önálló organizmus, zárt rendszer, mely nem csupán gyönyörű, de háborítatlan és beavatkozásmentes működéséhez etikai érdek is fűződik. Egyes szerzők megkülönböztetik az emberi etikát – mely az egymás iránt érzett felelősségen alapszik – a bioetikától, amelynek alapját a természet háborítatlan, körforgásra épülő rendje jelenti (Rolston, 1991; Leopold, 1949). A természet eredeti, ősi és háborítatlan – tartják –, szemben a mesterséges és emberi beavatkozással született épített környezettel, mely ebből fakadóan az emberi érdeket és hasznot szolgálja. Ezekben az etikai megközelítésekben az eredetiség áll szemben a mesterségességgel, mely „reprodukcióként”, „hamisítványként” nem lehet tökéletes, sőt mesterségességében félelmetes és veszélyes, szemben a természet eredetiségéből származó harmóniával és békével (Krieger, 1973). A környezet védelmének kiemelt területe nem csupán a korlátos erőforrások vagy a növényvilág természetes rendjének védelme, hanem az állatok jogainak kérdése. Az állati jogok védelme a környezet etikai megközelítése kapcsán egy, az állatérdek-védelemnél tágabb területre mutat rá: vajon az emberi méltóság, az emberi lét különlegessége, egyedisége, sajátossága önmagában indokolja-e a megkülönböztetést, melyből az emberi és állati (természeti) jogok megkülönböztetése eredeztethető? Az állati jogok védelmezői abból indulnak ki, hogy az ember nembeli jellege etikai értelemben nem indokolja az emberi lét etikai különlegességét, álláspontjuk szerint olyan etikai megalapozásra van szükség, melybe a – neves utilitárius filozófus, Bentham által felvetett – szenvedést érzékelni képes állatvilág is beletartozik és az egyenlőség fogalma az állatvilágra is kiterjesztendő (Singer, 1989). A bioetikai elméletek ennél is tovább mennek: álláspontjuk szerint nem a szenvedés, hanem az élet az etikus létezés alapja. Minden, ami él – akár van programja az életre, akár nincs, így pusztán természeti folyamatok eredményeként létezik – tiszteletet követel. Annak ellenére, hogy egyes élőlények nem „gondolkoznak” vagy „szenvednek”, életük folyamata a világ természetes rendjébe illeszkedik, és az ebbe való beavatkozás etikai vétség. Megint más elméletek szerint a természeti környezet „használata” során ellentét van a racionálisan cselekvő, önérdekvezérelt egyén és a közösség egésze között, amennyiben az önérdekvezérelt egyének többet használnak fel a közösből, és ez részben egyenlőtlenséghez, részben a közösség egészét ellátni képes, ám korlátos erőforrások (energia, víz, élelem) kimerüléséhez vezet (Hardin, 1968). Az ún. föld etika (land ethics) álláspontja szerint ez nehezen feloldható etikai dilemmákat teremthet az éhezők megsegítésének szükségességétől az esetleges reprodukciós korlátozásokig (Hardin, 1974). A mély ökológia képviselői az emberi létezést és az emberi identitást nem csupán az emberi kultúra rendjébe illeszkedőnek, hanem a természeti környezettel mély szimbiózisban létezőnek tartják. Álláspontjuk szerint az ember „természeti egészsége” legalább olyan fontos, mint a fizikai egészség (Baker–Richardson, 1999). A természeti etika különböző posztmodern megközelítései politizálják a természethez való emberi viszonyt: a feminista környezetetika a természeti iránti érzékenységet – mely a gondoskodás, ápolás, védelem metaforáival írható le – mint hagyományosan női jelenséget tekinti, szemben a férfias dominancia-, elnyomásalapú megközelítésekkel. Álláspontjuk szerint a természettel kapcsolatos etikai vétségek a női értékek háttérbe szorulásából és a környezettel kapcsolatos viszony elférfializálódásából adódnak. Ennek továbbgondolását jelenti a posztmodern környezetetika hatalom, elnyomás, egyenrangúság, pluralizmus diskurzusa, mely azonos értékűnek tekinti a nyugati gondolkodás fenntartható fejlődésre épülő természetfelfogását és az őslakos törzsek elnyomásmentes viszonyát a természeti környezethez.