Blahó András, Kutasi Gábor (szerk.)

Erőközpontok és régiók

a 21. század világgazdaságában


A történelem lenyomata a XXI. századi Japánon

Hobsbawm (2006) szerint a közgazdasági környezet helyes elemzéséhez elengedhetetlen a gazdaságtörténeti háttér ismerete. Japán gazdaságfejlődési pályájának megértéséhez ez a felfogás hatványozottan szükséges. A szokásokhoz, hagyományokhoz való erős ragaszkodás, a merev társadalmi szerkezet nem a véletlen eredménye. A tömegpusztító fegyverekkel megvívott második világháborúban az amerikai katonatisztek értetlenséggel szemlélték a „kardokkal rohangászó” japán tiszteket (Reischauer 1990). Az értetlenség forrása, hogy nem ismerték meg a japán hagyomány jelentőségét és forrását. Japán elemzéséhez tudnunk kell, hogy az ország mind földrajzilag, mind természeti kincsek szempontjából az egyik legszűkösebb adottságú ország. Élelmiszertermő területei néhány tízmillió embert képesek eltartani (1850-ben 32 millió lakos, Bara 1995), ásványkincsei pedig szinte nincsenek. Ebben a természeti környezetben csak nagyon szigorú szervezési módszerekkel lehet fenntartani a társadalmi rendet és a viszonylag békés együttélést. A szűkös erőforrások erős együttműködési kényszert gyakoroltak a társadalomra, amely mind a múltbeli, mind a jelenlegi társadalmi normákban is – bár egyre gyengülve, de – megfigyelhető. Az együttműködési kényszer olyan társadalmi szerkezetet alakított ki, amely minden irányú átjárás szempontjából merev és zárt. E zártságnak és rugalmatlanságnak hasznos és káros mellékhatásai is vannak.

Erőközpontok és régiók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 788 3

Vajon értjük-e, hogy mi zajlik a világgazdaság különböző pontjain? Hogyan lennének elkerülhetők a negatív sokkhatások és hogyan lehetne kihasználni a kedvező tendenciákat, ha nem ismerjük a világgazdasági környezetet? E kötet az Európai Unión kívüli világgazdaság megértéséhez nyújt segítséget. A következő három-négy évtized hangsúlyváltásai nagy vonalakban már kiolvashatóak a kötetből. Kiváló szakértők elemzik a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, Brazília, India). Emellett feltárják a regionálisan jelentős hatalmak (többek között Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália) vagy országcsoportok (ASEAN, Andok-csoport, Közép-Ázsia) gazdasági állapotát és a bennük rejlő lehetőségeket is. A világgazdasági ismeretek alapján a kötet záróakkordja egy külgazdasági stratégiai elemzés Magyarországra vonatkozóan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-kutasi-erokozpontok-es-regiok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave