A neoklasszikus közgazdaságtan és a szokásos mikrogazdaságtan a vállalatot a gazdasági élet olyan alapegységének tekintette, mely leírható egy termelési függvénnyel és egy nyereség-maximalizáló célfüggvénnyel.104 Mindez azért is különös, mert a menedzseri vállalatelmélet kialakulása (Burnham, Morris, Baumol, Galbraith) óta ismert, hogy a vállalatnak nem egyetlen célfüggvénye van, mivel a vállalatvezetők a tulajdonoséitól elkülönült célokat követnek. Coase munkái nyitottak utat a vállalatelmélet radikális felülvizsgálatához. Ő ugyanis a közgazdasági mainstream szokásos feltevései (nyereségmaximalizálás, az erőforrások szűkössége) alapján feltette a kérdést: mi szükség van egyáltalán vállalatra. Miért jön létre és miért marad fenn a vállalati szervezet? Valóban, elvileg minden gazdasági tevékenység ellátható lenne piaci cserék sorozataként, tartós szervezeti keretek nélkül is. A válasz a tranzakciós költségek fogalmának bevezetésével adható meg. A neoklasszikus elmélet ugyanis a piaci cseréről szólva eltekint az információs költségektől, holott a valóságban az ügyletek szerződéses formát öltenek, márpedig a szerződések előkészítése, megkötése, ellenőrzése és betartatása ún. ügyleti (tranzakciós) költségekkel jár. Ezek a célszerűen kialakított szervezetben kisebbek, mintha minden tranzakciót a piacon kellene lebonyolítanunk.