Kína WTO-csatlakozási tárgyalásai során az EU kettős politikát folytatott. Egyrészt támogatta Kína tagságát, másrészt fenn akart tartani magának olyan kereskedelempolitikai eszközöket, amelyek ellentétesek a WTO játékszabályaival, de Kína tagsága ellenére szükség esetén még hosszabb ideig biztosítják a kínai export korlátozását. Ennek eredménye az, hogy – ellentétben az EU gyakorlatával, a WTO szellemével és Kína számos más kereskedelmi partnerének magatartásával – Kína nem kapta meg a piacgazdasági státuszt, amikor Brüsszel WTO-tag lett. Itt az EU egy hajóban evez az USA-val és a versenytárs Indiával, miközben több mint hatvan ország piacgazdaságnak ismeri el Kínát (beleértve a nem WTO-tag Oroszországot is). E politika lényege, hogy az EU fenntarthatja magának azt a jogot, hogy – amennyiben a helyzetet úgy ítéli meg – konkrét bizonyítékok nélkül és egyoldalú döntéssel dömpingellenes vámokat léptethet életbe kínai termékekkel szemben. Piacgazdasági státusszal járó WTO-tagság esetén erre a lépésre csak akkor kerülhetne sor, ha az EU bizonyítani tudná, hogy adott országból származó importjának ára alacsonyabb, mint a termelési költség. Piacgazdasági státusszal nem rendelkező országok esetében erre nincs szükség, és elégséges a bármely harmadik ország referenciaárával való összehasonlítás. Brüsszel néhány alkalommal élt ezzel az eszközzel, ez azonban alig befolyásolta a kínai export egy évtized óta megfigyelhető dinamikus növekedését, miközben időről időre lecsillapított néhány olyan uniós termelői kört és érdekcsoportot, amely sokkal szigorúbb korlátozást követelt a kínai export egészére. Ez a kereskedelempolitikai eszköz alkalmas arra, hogy bevetésre kerüljön olyan szituációban is, amikor az unió versenyképességi problémái kifejezetten a tagállamokban vagy közösségi szinten elmaradt reformokból, illeszkedési folyamatokból adódnak. Vagyis abból, hogy a világos ütemterv ellenére (mint pl. amilyen a multilaterális textilegyezmény – MFA – lejáratának egy évtizeden át ismert időpontja, 2005) az EU átaludta az alkalmazkodási periódust, és amikor 2005 után megszűntek a kereskedelmi korlátozások többek között Kínával szemben is, hirtelen kellett szembenéznie az ugrásszerűen megnövekedett kínai ruházati termékexporttal.