Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A turizmus és a tér eladásának kulturális kérdései

A turizmus és a látnivalóvá, élményforrássá váló helyek jól illusztrálják a kultúrák áruvá válását (kommodifikálódását). Az egyre integráltabbá váló és „zsugorodó” Földnek (azaz a „tér-idő összetömörülésnek”) köszönhetően a távoli desztinációk rendkívül könnyen elérhetővé váltak. Kiszélesedett azoknak az objektumoknak a köre, amelyek potenciális vonzerőt jelenthetnek a turisták számára (Michalkó 2007). Emellett az internet is segítette a költséghatékony működés elérését, illetve a piac bővítését a nemzetközi turizmusban. Mindennek eredményeképpen világszerte dinamikusan emelkedett mind a nemzetközi turistaérkezések száma, mind az ehhez kapcsolódó bevételek nagysága (Aubert–Berki 2007). Ehelyütt természetesen nincs arra lehetőség (és talán szükség sem), hogy a turizmust részletesen áttekintsük, inkább más fejezetekhez hasonlóan arra törekedtünk, hogy néhány jellegzetes folyamatot és jelenséget kiemeljünk, különös tekintettel a kulturális konfliktushelyzetre, nem tagadva ugyanakkor a turizmus fejlődésére gyakorolt hatásait sem.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave