Közeledve az új évszázad első évtizedének a végéhez, egyre jobban világos lehet előttünk, hogy a szocializmus összeomlását követően kialakult új gazdaságok és társadalmak túljutottak a születés kezdeti szakaszán, s legalábbis kamaszkorba kerültek. Nagyon nehéz most megmondani, hogy hol tartunk, hiszen történelmileg nézve egy-két évtized csak egy pillanat. A sokszor példaképként szolgáló fejlett demokráciák immár két évszázada léptek erre az útra. A kelet-közép-európai volt szocialista országok helyzetében sok a közös vonás. Mindegyikük a szovjet birodalom külső – a 19. századi Oroszországon kívüli9 – köréhez tartozott. A kiindulópont hasonló, a szocializmus rendszere. A kívülről kapott cél is hasonló, a modern piacgazdaság kialakítása, a fejlett demokráciák mintájának átvétele. A „szülés” nem magától ment végbe, hanem nagy történelmi robbanás külső rengéseként. Maga az átmenet mindenütt – szükségszerűen – nem szerves, spontán folyamat, hanem felülről irányított átalakítás, átalakulás. A két alapvetően eltérő társadalmi, gazdasági, politikai rendszer váltása a kilencvenes években mindenütt „teremtő-romboló” transzformációs válsággal párosult. Az átmenet nagy mérföldkövei szükségszerűen közel hasonlóak voltak a kelet-közép-európai országokban – a politikai demokrácia megteremtése, a tulajdonviszonyok átalakítása, a privatizáció, a piacgazdasági intézmények kiépítése. A konkrét módokban, ütemezésben, időrendben természetesen sok eltérés volt – s ennek nyilván lesz, lehet jelentősége a jövőre nézve is –, de a kilencvenes évek végére nagyjából mindenütt lezajlott az átmenet.