Fischer Márta: Eurolektusok • Az Európai Unió hatása a nyelvekre, különös tekintettel a jogi nyelvre
›
2. Az európai uniós kontextus alapfogalmai
›
2.2. Az európai uniós többnyelvűséghez kapcsolódó alapfogalmak
›
2.2.6. Nyelvpolitika – fordításpolitika

2.2.6. Nyelvpolitika – fordításpolitika

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fordító tevékenységét, az egyes fordítói megoldások közötti választást alapvetően meghatározza az a nyelvpolitikai közeg, amelyben a fordító tevékenykedik. Európai uniós kontextusban a fordítóra több közeg is hatással van, hiszen a tagállam mellett az uniós intézmények is egy önálló közeget jelentenek. Ezért ha a nyelvpolitika és a fordítás összefüggéseit vizsgáljuk, akkor mind a tagállami, mind az uniós szintet vizsgálnunk kell.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy beszélhetünk-e nyelvpolitikáról az Európai Unió vonatkozásában, hiszen az elsődleges és a másodlagos jogban nevesített szakpolitikák között nem találunk kifejezetten a nyelvekkel foglalkozó, kodifikált területet – a nyelvpolitika explicit módon sem a kizárólagos, sem a megosztott, sem a kiegészítő hatáskörök között nem szerepel. Ha azonban egy implicit nyelvpolitika megnyilvánulásait keressük, akkor az EU intézkedéseiben, alapelveiben mindez tetten érhető (Fischer 2007b).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elsődleges jog több helyen is tartalmaz rendelkezést a nyelvi sokszínűség támogatására, tiszteletben tartására, az európai dimenzió nyelvoktatás révén történő fejlesztésére, a nyelv alapján történő megkülönböztetés tiltására vonatkozóan.1 Emellett az Európai Bizottság 2005-ben, majd 2008-ban is kiadott egy ún. többnyelvűségi keretstratégiát, amelynek ajánlásai egy tudatos, meghatározott alapelvekre épülő tevékenységet tükröznek (Fischer 2007a).2 A keretstratégia valamennyi kommunikációs szintet átfogva fogalmazott meg célokat, az egyének idegennyelv-tanulásának ösztönzésétől kezdve az Európát jellemző sokszínűség támogatásán át az uniós intézmények többnyelvűségéig és az ehhez kapcsolódó fordítási, tolmácsolási tevékenységig.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Látható, hogy e rendelkezésekben és ajánlásokban a többnyelvűség, a nyelvi sokszínűség alapvető, támogatandó értékként jelenik meg – amely az Európában beszélt nyelvek közötti de jure és de facto egyenlőtlenséget is ellensúlyozni kívánja. A de jure egyenlőtlenség abból adódik, hogy a hivatalos uniós nyelvek körét – a nyelvet beszélők számától függetlenül – a tagállam hivatalos nyelve határozza meg. Azok a nyelvek kaphatnak tehát uniós hivatalos státuszt, amelyeket tagállami szinten is hivatalosként ismernek el, és ezzel a tagállamok többségének egynyelvű politikája emelkedett uniós szintre (Fischer 2010b). Láncos és Sayers (2017: 36) többszintű nyelvi hierarchiaként (multi-level language hierarchy) írják le e jelenséget. A hierarchia élén a munkanyelvek állnak, ezt követik a hivatalos nyelvek, míg a nem hivatalos nyelvek csak átmeneti elismertséggel rendelkeznek. A bevándorlók nyelvei nem is jelennek meg, annak ellenére, hogy az őshonos nyelveket (4:1 arányban) meghaladják. Romaine (2013) szerint az explicit nyelvpolitika hiánya mellett jól látható az is, hogy maguk a nyelvpolitikai kérdések sem jelennek meg a kormányközi együttműködésekben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Emellett a belső, intézményi nyelvhasználatot de facto egyenlőtlenség jellemzi, hiszen – mint az előző alfejezetben láthattuk – a hivatalos nyelveknek csak egy része tölt be tényleges munkanyelv szerepet. Ez az egyenlőtlenség jelenti az alapját az uniós fordítási tevékenységnek. A hivatalos nyelvek mindegyikén megvalósíthatatlan a párhuzamos szövegezés, így szükségszerűen egy-egy nyelv – ma többségében az angol – tölti be a szövegezési nyelv és ezzel a forrásnyelv szerepét. Az angol nyelv dominanciáját illetően Phillipson (2011: 62) egyenesen „nyelvi apartheid”-ről beszél, és a nyelvet nem anyanyelvként beszélők diszkriminációját, egyenlőtlen helyzetét hangsúlyozza. Mások ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az uniós kontextusban használt angol már oly mértékben eltér az anyanyelvi beszélők angol nyelvétől, hogy éppen ezért alkalmas arra, hogy betöltse a kommunikáció elsődleges nyelvének szerepét (Caliendo et al. 2005: 382). Mindebből jól látható, hogy nincs nyelvpolitika fordításpolitika nélkül (Meylaerts 2010: 229), így az Európai Unió nyelvpolitikája sem függetleníthető a fordítástól. Klaudy (2007: 39) szavaival élve „az Európai Unió nyelvpolitikája egyben fordításpolitika is”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Meylaerts és Núnez (2017) szerint a fordításpolitika magában foglalja a fordításokkal kapcsolatos tudatos döntéseket (mit és kinek fordítunk), a fordítás gyakorlatát (hogyan fordítunk) és a fordítás (pozitív vagy negatív) megítélését egy adott nyelvi közösségben. A nyelvpolitikához hasonlóan a fordításpolitika sem jelenik meg önálló szakpolitikaként az uniós dokumentumokban, de a fordítási tevékenységhez kapcsolódó ajánlások, útmutatók és a fordítás volumene, a jogalkotásban betöltött szerepe ugyanakkor egy önálló politikára enged következtetni.3 E politikát két szempontból is lehet vizsgálni. Egyrészt abból a szempontból, hogy mely nyelvek számára elérhető a fordítás. Fouces (2017) hívja fel a figyelmet arra, hogy a fordítás csak a hivatalos nyelvek esetében valósul meg, a kisebbségi nyelveket – amelyeket ő kisebbített nyelveknek (minorised languages) nevez – kevésbé fordítják, és ugyanez mondható el a migráns közösségek nyelvéről. Másodszor fontos vizsgálati kérdés az is, milyen hatással van az intézmény a fordító tevékenységére. E kötet számára ez utóbbi kérdés releváns.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fordításpolitika keretében hozott döntések jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a kutatók egy része igen kritikus az EU fordításpolitikáját illetően. Tosi (2003: 128) szerint az alapítók ugyan nagy hangsúlyt helyeztek a hivatalos többnyelvűség biztosítására, de kevés figyelmet szenteltek a nyelvtervezési kérdéseknek és a fordításnak. Szerinte ez vezethetett ahhoz a hallgatólagos egyezséghez, amelyben a politikusok a fordítást pusztán technikai kérdésnek tekintik, a fordítók pedig elfogadják láthatatlan szerepüket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hasonló véleményen van Koskinen (2014b), aki nehezményezi, hogy az EU alapító dokumentumai gondosan kerülik a fordítás szó használatát. Leal (2021) szerint a dokumentumokban deklarált többnyelvűség a gyakorlatban nem valósul meg. Az intézmények csak azt fordítják, amire szigorúan szükség van, minél gyorsabb és olcsóbb fordításra törekszenek, és a fordítók nem részei a jogalkotási fordítási folyamatnak. Ez utóbbi megállapítása némi korrekcióra szorul, hiszen – ahogyan a későbbiekben látni fogjuk – az uniós intézmények explicite a jogalkotási folyamat részének tekintik a fordítási tevékenységet. A következő alfejezetek így arra is rá kívánnak mutatni, hogy az uniós intézmények egyre tudatosabban fordulnak a fordítási kérdések felé.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nyelvpolitika és a fordítás összefüggésében végül arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a tagállam nyelvpolitikai hagyományai alapvetően meghatározhatják a fordítók tevékenységét is, és akár iránymutatást adhatnak a fordítói döntésekben. Így a nemzeti nyelv védelmére hagyományosan nagy figyelmet fordító országokban tudatosan kerülik az idegen (azaz a domináns, nemzetközi közvetítő nyelvekből átvett) szavakat, és saját elemekből kívánják megteremteni a szakterületek terminológiáját, míg más országokban a fordítók munkáját nem irányítják hasonló írott vagy akár íratlan szabályok. Nem véletlen, hogy hazai kontextusban Szabari (1996, 2005) többször is rámutatott arra, hogy fontos lenne egy megfelelő fordításpolitika, illetve a fordítást is integráló nyelvpolitika megfogalmazása. És egyre komolyabb igény mutatkozik a mindezzel szorosan összefüggő terminológiastratégia, illetve terminológiapolitika megfogalmazására is (Bölcskei–Fóris 2019; Fóris 2011, 2017, 2021; Sermann 2021). E javaslatoknak különös jelentőséget ad az a tény, hogy a csatlakozás után a nyelvtervezésben – és különösen a korpusztervezésben – korlátozottak a tagállam lehetőségei.
 
1 Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikke szerint az EU „tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét”. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 165. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy „az Unió fellépésének célja az európai dimenzió fejlesztése az oktatásban, különösen a tagállamok nyelveinek oktatása és terjesztése útján”. Az Európai Unió 2000-ben elfogadott Alapjogi Chartája pedig tiltja a nyelv alapján történő megkülönböztetést (21. cikk), és előírja az Unió számára a nyelvi sokféleség tiszteletben tartását (22. cikk).
2 Climent-Ferrando (2016) ugyanakkor megjegyzi, hogy a kétezres évek végének fellángolását követően – amikor is Leonard Orban biztos alatt önálló portfóliót is kapott a többnyelvűség 2007 és 2010 között – a többnyelvűség egyre inkább eltűnt a biztosok portfóliójából.
3 Az uniós intézményekben évente fordított oldalak száma több milliós nagyságrendben mérhető: az Európai Bizottságban 2 346 000 oldal (European Commission 2020), az Európai Parlamentben közel 1 900 000 (Annual Activity Report 2020, EP), az Európai Unió Bíróságában 1 170 000 oldal (Court of Justice 2020). Az EU Tanácsa nem oldalszámban, hanem a fordítások számában (222 492 fordítás) nyújt információt (Council of the EU 2020).
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave