10.2. A politikához való viszonyulás mérföldkövei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanulságok levonása és valamennyire a mai lehetőségek felvillantása érdekében érdemes tablószerűen összefoglalni a kollégium politikai-társadalmi kérdésekhez való viszonyulásának időbeni alakulását, a legfőbb fordulatokat jelezve. Ezek a fordulatok természetesen nem pontszerűek voltak, hanem a folyamatosan változó tagságban, az egyes időszakokban megjelenő fő tendenciák változásait ragadják meg. (A folyamatok részletesebb leírása, értékelése megtalálható a kollégium más dokumentumaiban.)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hetvenes években a reálisan kritikus társadalmi gondolkodás volt a szlogen, a falak kitologatása, a felkészülés olyan időkre, amikor hatást lehet elérni. Legtöbben bíztunk a szocializmus reformálhatóságában. Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versét hallgattuk, szavaltuk ünnepségeinken.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az évtized végétől kezdve egyre inkább radikalizálódott a kollégisták nagy része. A gazdaságban végbemenő tényleges folyamatokból, a szakirodalomból, mindenekelőtt Kornai János műveiből megértettük, hogy a rendszer lényegében nem reformálható. A második nyilvánosság erősödése gondolatébresztő volt a lehetőségeket illetően.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Cseh Tamás Az égboltsapkájú című számát idéztük a 15 éves évfordulón, Bereményi Géza és Weöres Sándor szövegével („Aki előtt a kaput becsukják / És azt kiáltják: rosszkor születtél! / Megáll a csöndben, és arra vár még / Hogy tán kiszólnak / Talán csak játék…”)
Az egyetemi pártbizottság igen rossz néven vette az ünnepség pesszimista hangvételét, hangulatkeltéssel vádoltak bennünket.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyre kevésbé akarták elfogadni az emberek, hogy rosszkor születtek, s hogy hiába várnak. A Bibó Szakkollégiummal összefogva más kollégiumokat is bevonva megszerveztük az első nagy országos szakkollégiumi találkozót a szarvasi NYATA-t, amelytől szinte egyenes út vezetett a FIDESZ megalakulásáig, ahol az alapítók legnagyobb csoportja (ez nem köztudott) a rajkosok voltak.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendszerváltást már úgy éltük meg, hogy deklaráltan visszahúzódtunk az intézményi politizálástól. A Rajk nem akart kifejezetten politikai szervezetként megjelenni, hanem tudatosan a korábbinál intenzívebb, új tartalmú szakmai munkát helyeztük előtérbe. Az intézményi kiálláshoz szükséges közösségi egyetértéshez képest hangsúlyossá vált a belső pluralizmus, ezzel összefüggésben élesedtek az értékviták. Kerestük, de nem nagyon találtuk az új társadalmi mozgásokba való bekapcsolódás lehetőségeit. A Rajk szellemiségétől idegen volt (s ma is az), a gyűlöletkeltésre, árokmélyítésre, nyílt demagógiára épülő politizálás. A közvetlen politikai tevékenység helyett a Rajk – többé-kevésbé deklaráltan – a szakpolitikában látta a társadalmi érzékenység megnyilvánulási területét. A szakkollégiumi mozgalom is nagyon visszaesett, valójában csak a 2000-es évek közepén kezdett újra aktivizálódni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 2010-es választások váratlanul gyors hangulati változásokba torkollottak. A politikai elégedetlenség már a 2000-es évek közepétől növekedett, így viszonylag széles körben volt egy pozitív várakozás a FIDESZ 2010-es hatalomra kerülésekor. Ez azonban hamar szertefoszlott, s az évtizedet politikailag egyfajta szkepticizmus jellemezte. A Rajk demokráciaképét sértő lépések heves akciókat (például tüntetések szervezésében való aktivitást) váltottak ki nemegyszer, de ez nem kristályosodott ki tartós intézményi politikai irányvonallá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A politikai szimpátia alakulását illetően elmondható, hogy az utóbbi években a viszonylag legszélesebb körű támogatottságot a Momentum élvezte (általában is az új generációs liberális irányvonalra rímel a rajkos értékvilág, belső közélet). Fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a civil szféra a társadalmi problémák érzékelésének és az ahhoz kapcsolt cselekvéseknek lehetséges terepeként, míg az évtized végének eseményei, a CEU eltávolítása Magyarországról és a Corvinus átalakítása alakították ki a társadalmi akciók mai közegét.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave