Érdeklődéshiány

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ma Magyarországon a közoktatásban és bizony a legtöbb családban is úgy nőnek fel gyerekek, hogy alapvetően elég kevés befolyásuk van a saját életükre. A kereteket, fő szabályokat a szüleik, tanáraik vagy távoli-ismeretlen szabályalkotók, törvényhozók határozzák meg. A szófogadás és a mások által meghatározott tananyag elsajátítása a feladatuk. A tapasztalataik azt tanítják meg nekik, hogy ezeken túl ne akarjanak változtatni, mert a kísérletük a legjobb esetben úgyis eredménytelen lesz, de az is lehet, hogy bajt hoz a fejükre. Legfeljebb egyéni alkuk, kiskapuk vagy feljebbvalók kegye segíthet („Fáskerti elvtárs, legyen már olyan szíves” – Cseh Tamás.) A biztonságot a magánéletbe, a barátok közé való visszavonulás adja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy demokratikus közösségben ezek a sokéves minták, rögzült tapasztalatok teremtik meg a „tanult tehetetlenséget”1 és az ebből fakadó érdektelenséget. Amikor ciki közösség előtt felszólalni, biztonságosabb cinikusan összesúgni pár haverral, nyomulásnak érzik, ha valaki pozíciót vállal, csak morognak az őket zavaró dolgok miatt stb.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szerencsére a Rajk tapasztalatai alapján ez a tanult tehetetlenség megfelelő körülmények között gyorsan feloldódik; a szabadsághoz szívesen hozzászoknak az emberek. A tartós érdektelenség ezért inkább egy tünete a demokratikus intézmények zavarainak. Súlyos, elgondolkodtató tünet, ha a közösségi fórumokon alacsony a részvétel, ha a tisztségekre vadászni kell a jelentkezőket, ha a vezetőkkel szemben nem merülnek fel kritikák, de az is, ha mindenféle apró-cseprő üggyel a „felsővezetést” keresik meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A demokratikus fórumoknak például a halála, ha érdektelen vagy „előre lejátszott” kérdések uralják a tematikát. De érdektelenséget válthat ki a rossz vitavezetés, a túlbürokratizált eljárásrend is („hajnalig fárasztjuk egymást, de a lényegről nem lehet beszélni”). Az érdektelenség másik alapvető forrása az információhiány: minden – és nem csak demokratikus – szervezetnek kulcskérdése a belső információáramlás.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ha nincsennek jelöltek a tisztségekre, az felveti, hogy a „hatalom-közösségi kontroll-közösségi elismerés” háromszöge felborult a szervezet kultúrájában. Nem hiszek a hatalom tagadásában; ha nem adunk valós hatalmat egy tisztséghez, akkor mártírokat kell keresnünk, pedig a demokráciának nem mártírokra van szüksége. Ám ha nem teremtünk közösségi kontrollt a hatalomnak, az hatalmaskodáshoz vezet. Végül, ha elérhetetlen az elismerés, akkor más formákban keresnek kompenzációt önfeláldozásukért a tisztségviselők.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az érdektelenség ellentéte a katarzis; minden feltárt és feloldott konfliktus a demokrácia építőanyaga. Ha nincs konfliktus, az baj. (A Kürt Gimnázium vezetője, Molnár Lajos említette egy előadásában: „nem szabad túl kényelmes helyzetbe hozni a diákokat, ha mindenben ki vannak szolgálva, akkor nincs probléma, nincs húsba vágó kérdés, amit meg kell nekik oldani, és amin keresztül megszervezi magát a közösség.”) De legalább ilyen nagy baj, ha csak konfliktusok vannak, megoldás nélkül!
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1 A fogalom Martin Seligman pszichológushoz kötődik. Azt írja le, hogy az emberek hajlamosak korábbi kudarcok, rossz tapasztalatok miatt akkor sem változtatni a helyzetükön, ha egyébként lehetőségük lenne rá. (Maier, S. F., & Seligman, M. E. [1976]. Learned helplessness: Theory and evidence. Journal of Experimental Psychology: General, 105[1], 3–46.)
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave