Miről vitázunk?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk nyelvében a „vita” általában inkább fórumot jelent, minden olyan eseményt, ahol rajkosok összegyűlnek és strukturált keretek között megbeszélnek közösen valamit. Tehát a vita szót nagyon tág értelemben használjuk (azért, ha páran elmennek sörözni együtt, azt még nem hívjuk vitának; azt sörözésnek hívjuk). A „vitának” hívott megbeszélések közös eleme, hogy van előzetesen meghirdetett téma és vitavezető. A rajkos vitának ezért eleve sok szintje és alformája van:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a leginformálisabb szint a Teaház – ezeken még nagyon ötletfázisban lévő témákat beszélnek meg az érdeklődők. A Teaházakon nemigen van teafogyasztás, de egyszer az ősidőkben biztos volt rá példa, és azóta ez a neve. A Teaházak tehát kifejezetten döntés-előkészítő fórumok, ahol a téma iránt elkötelezettek vesznek részt.
  • A következő forma a DB és az SZMT viták. Ezek a két vezető bizottság heti rendszerességű nyílt ülései. A DB titkár, illetve az SZMT elnök vezeti őket, szavazati joga csak a bizottsági tagoknak van, viszont bárki hozzászólhat. Itt már fontos döntések születnek – lefektetett szavazási szabályok mentén.
  • A Rajk csúcsfóruma a Kollégiumi Gyűlés (KGY). Évi hat rendes és pár rendkívüli KGY van. Ide csak nagyon előkészített témák kerülnek be, amelyek szinte mindig döntést igényelnek, és gyakorlatilag a teljes tagság részt vesz rajtuk.
  • Végül egy speciális forma az úgynevezett „értékviták”. Ezek döntően a Rajk évi három nagy elvonulása során zajlanak (az őszi és a tavaszi félév elején az úgynevezett „lakiteleki DB”-ken, amelyeknek nem túl sok köze van a DB-khez, mivel inkább kihelyezett kollégiumi gyűlések, ahol minden tag részt vehet – és a nyári táborban, ami „hivatalosan” is koligyűlésnek minősül). Persze időnként tartunk értékvitákat DB-ken vagy más fórumokon is. A lényeg, hogy ezeken nincs döntés. Olyan általános morális, világértelmező kérdések vagy belső folyamataink megbeszéléseinek terepe ez, ahol inkább egymás véleményének megismerése, egyfajta közös gondolkodás a cél, mintsem valaminek az eldöntése.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rajkos vita leírásánál alapvetően a Kollégiumi Gyűlést veszem alapnak – a többi forma ehhez képesti módosulásait viszonylag könnyen le lehet írni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rajkos vita egyik fontos alapja a szigorú, előre meghatározott napirend. A Kollégiumi Gyűlések témáit előzetesen több döntés-előkészítő fórum átbeszélte, a vitaindítók és a kidolgozott döntési alternatívák napokkal az ülés előtt nyilvánosak. A helyszínen gyakorlatilag nem lehet új témát vagy javaslatot napirendre tűzni (elvileg persze a többség megszavazhatná, de ilyen sosem történik, mert merőben kultúraidegen lenne).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez azért fontos, mert az igazán súlyos döntések esetén mindenki előre felkészülhet, a közösség nem sokkolható, nem lehet belekényszeríteni váratlan vitákba és döntési helyzetekbe. Persze bármikor felmerülhet – akár a vita hevében – új téma vagy javaslat, de ezeket maximum a következő alkalmon tárgyaljuk. (Persze szükség esetén akár a következő napra is meg lehetne hirdetni egy rendkívüli koligyűlést, de ilyenre sem volt példa. Az azonban előfordult ötven év alatt talán három alkalommal, hogy pár napon belül újra összeült a KGY). Az igazán fontos döntéseknél a jó vita feltétele a lehetőség a felkészülésre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De mi van, ha nagyon gyors reakcióra van szükség a Rajk részéről, vagy ha az adott pillanatban derül ki valami nagyon releváns új információ? Bizony a Rajk lassan reagál – ez is a mi vitakultúránk sajátossága. A 21. század egyik tipikus életérzése az állandó időnyomás: most és azonnal kell döntéseket hoznunk, minden pillanatban lemaradunk valamiről, népszerű mondás, hogy ma már nem a nagy hal eszi meg a kisebbet, hanem a fürgébb a többit! Valójában ez nagyon sok esetben csak egy csapda: kikényszerített döntésekhez vezet. Rengeteg szép példa van arra a Rajk történetében is, hogy a külvilág azonnali állásfoglalást követelt a Rajktól. Szinte mindig beigazolódott idővel, hogy ezek álkényszerek voltak. Van idő! Mi vagyunk a saját időnknek az urai, mi határozzuk meg a ritmusát, akkor és úgy döntünk, ahogy mi szeretnénk. Az idő feletti kontroll az egyik legcsodásabb élmény; minden embernek, közösségnek nagy lehetőség és fontos feladat a megszerzése, megtartása.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kilátás a B épület 5. emeletéről
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Valójában a kikényszerített döntések a demokratikus fórumok legnagyobb betegségtünetei: ugyanis egyáltalán ezek lehetősége nagyon rossz ösztönzőt visz a rendszerbe. Minden aktív és ügyek mellett elkötelezett ember elkezd kicsit inkább az időzítésen gondolkodni; mikor mehet át a saját ügye. Ilyenkor az információ, a tudás hatalmi eszközzé válik. Érdemes visszatartani információkat, csepegtetni, váratlanul bedobni… A közösség közben megerőszakoltnak érzi magát; nem lehet ura a helyzeteknek, sodródik, és kényszerek alapján kell döntéseket hoznia. Ez pont az ellentéte a Rajk-modell céljainak. Az időzítés persze fontos, de a Rajkban ez kiszámítható és biztonságos keretek között van, minden ösztönző arra mutat, hogy megosszuk az információkat és az érvek kidolgozása döntse el a vitákat.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave