7.2. Strukturális szempontok a felvételnél: a közösség összetétele

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aligha kell részletezni, hogy az említett csiszolódás lehetőségei nagy mértékben függnek attól, mennyire sokszínű a kollégiumi közeg. Mivel a felvételi során minden jelentkezőnek azonos esélyt igyekszünk adni, a strukturális megfontolások inkább a felvételi előkészítés során játszanak nagy szerepet. A Rajk egy kis létszámú közösség, az évente felvett, általában 20-22 fős létszámban egy néhány fős strukturális elmozdulás is erős és tartós következményekkel járhat. Törekszünk tehát arra, hogy a jelentkezők között lehetőleg kedvező arányban legyenek a különböző célcsoportok képviselői – ennek megfelelően határozzuk meg, melyek az agitáció célcsoportjai, milyen előzetes háttérrel rendelkező embereket szeretnénk nagyobb számban vonzani. Hangsúlyozzuk, hogy a strukturális megfontolások a jelentkezések előkészítésekor érvényesülnek, a felvételi során csak személyekre szóló döntések születnek. A súlypontok ilyen szempontból nem nagyon változnak egyik évről a másikra, de azért vannak eltolódások.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave