Nem biztos, hogy a legfontosabb, de a leginkább szembetűnő differenciáló tényező az anyagi lehetőségek eltérése. Meg kell mondani, hogy az utóbbi években a kollégisták anyagi lehetőségeinek különbségei növekedtek, és a Szabó Kálmán Tehetségprogram (SZKTP), amelyről külön is szólunk, az utóbbi években különösen megnövelte a figyelmet és az affinitást a kollégium belső szociális szerkezete iránt.

Egy, a közelmúltban végzett anonim felmérés szerint a kollégisták kétharmada vagy a 9.,10. (azaz a legmagasabb), vagy a 3., 4. azaz a közel legalacsonyabb jövedelmi decilisbe tartozott. Igen nagy tehát a rajkosok anyagi lehetőségeinek szóródása – miközben nemcsak intézményileg, de közösségileg is élő elvárás, hogy mindenki vegye ki a részét a kollégium működtetésének feladataiból, illetve a közösségi eseményekben is, s ezek mellett teljesítsen színvonalasan szakmai munkájában. Ez bizony nem egyenlő súlyt helyez az eltérő társadalmi helyzetű kollégisták vállára. Az egyre jelentősebb (bár nem kiemelkedően magas) kollégiumi díj, a táborok, a közösségi, kulturális, szakmai eseményeken való részvétel költségei a szoros együttélésben látványosan eltérő, elkendőzhetetlen mértékben jelentenek gondot az egyes kollégisták számára.

Ez a felismerés régóta megvan, de közösségi kezelése roppant nehéz, akár az anyagi helyzet összetevőinek megítélése, akár a személyes érzékenységek szempontjából. A közösségi gondolkodás csak a közelmúltban tudta kimunkálni azt a választ, amit erre az erős differenciálódásra – a megértésen, empátián és az ebből következő magatartásformákon túl – közösségileg adhatunk, s bevezettük a kollégiumi „szoctám” rendszerét. A hosszú előkészítés, a sok vita nem volt ok nélkül: komoly közösségi aggodalmak merültek fel egy belső támogatási rendszer minden szóba jött változatára, ezeknek az emberi kapcsolatokra való hatására vonatkozólag, hiszen valamiképp mindegyik sértette volna a személyes egyenlőség elvét, például „Hogyan megy együtt sörözni a támogató és a támogatott?”. A Rajk közösségi szellemiségének diadala volt, amikor 2018-ban bevezettünk egy nagy alapossággal kimunkált rendszert. Ennek lényege röviden, hogy aki úgy érzi, hogy megteheti, önként túlfizeti az előírt (a kollégiumi gyűlés által meghatározott) kollégiumi díjat, s az így keletkező többletből kiegyenlítjük az erre kérelmet benyújtó, gyenge pénzügyi háttérrel bíró kollégisták alacsonyabb befizetéseit. Mind a túlfizetés, mind a kérelmezés önkéntes és anonim, a rendszert kezelő háromtagú pénzügyi bizottság ismeri csak a neveket. A rendszernek számos finomsága van, ezért is folytak éveken át viták, hogyan lehetne a személyes érzékenységtől a kollégium pénzügyi egyensúlyáig terjedő, az egész közösségi életet mélyen érintő vonatkozásait kezelni. Az első évek tapasztalatai kedvezőek, a rendszer (igaz, állandó odafigyeléssel és alkalmazkodással) fenntarthatónak tűnik.

Az anyagi helyzetben meglévő különbségek mellett kevésbé szembetűnő, de szintén rendkívül fontos szegmentálója a szakkollégiumi közösségnek a társadalmi háttér eltérő volta. Ez jelentős forrása a szakkollégisták közötti általános kulturális különbségeknek, az eltérő szokásoknak, az értékek más-más értelmezésének is. Ez egy nehezen leírható viszonyrendszert alakít ki, ahol a Rajk olyan alapelvei, mint a tolerancia, a kölcsönös megbecsülés, alapvető szerepet játszanak. A Rajkban mindenki tudatában van, s olykor hangosan is megfogalmazódik az a felismerés, hogy a különböző társadalmi rétegekből származó emberek milyen sokat tanulhatnak s a Rajkban tanulnak is egymástól. Ez megjelenik a szakmai munkától kezdve a bizottságokban való együttműködésen át, a vitákban használt érvelési módokon keresztül a bulizási szokásokig. Nagyon fontos alapelv, hogy a kollégium nem az otthonról hozott értékek lecserélését, valamiféle homogenizálódást akar megvalósítani, hanem éppen az eltérő értékek megbecsülésén s persze vitákban való kihívásán keresztül az egyének értékkészletének gazdagodását célozza.