10.4. Összefoglalás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy szervezet sikerességét számos tényező befolyásolja; ezek közül ebben a fejezetben a munkatársi kommunikációt, illetve a viszonyrendszert mutattuk be. Akármilyen szerepbe is helyezkedünk (beosztott, vezető, tulajdonos, szakszervezet stb.), érdemes végiggondolni, hogy milyen kommunikációs megoldások, illetve formák segíthetik a hatékony működést. Alapvetően minden szervezetben az emberek jelentik a kihívást. A technicista megközelítések csupán háttérként szolgálnak, illetve támogatni tudják a célok elérését, de azok biztosítása a munkatársakon múlik. A horizontális és vertikális (alulról felfelé és felülről lefelé irányuló) kommunikáció hozzájárul a teljesítmény biztosításához, a munkatársi elköteleződés eléréséhez, illetve a HR hatékony működtetéséhez is. Ebből adódóan stratégiailag kell megközelíteni a kommunikációt, és megfelelően felépíteni a rendszert. A fejezet első felében bemutattunk jó szervezeti példákat, eszközöket, lehetséges csatornákat annak érdekében, hogy minél hatékonyabban valósulhasson meg a kommunikáció.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fejezet másik részében megismerkedhettünk az érdekképviselet szerepével és céljaival, főbb megjelenési formáival. Habár Magyarországon alacsony a szakszervezeti szervezettség mértéke, érdemes szem előtt tartani, hogy a kapcsolatrendszer prudens működtetésével mindkét fél jól járhat, hiszen a látens konfliktusok a felszínre kerülnek, továbbá a problémák valószínűleg hamarabb és közvetlenebbül jutnak el a menedzsment szintjére. Ahogyan látható volt, az már más kérdés, hogy a munkaadó alapvetően hogyan tekint a másik oldalra, illetve mennyire kívánja bevonni a döntési folyamatokba, mennyire akarja biztosítani, hogy legyen lehetőség egy erős szereplő kialakítására. A kollektív szerződés nagy stabilitást hozhat egy szervezet életébe, és a megkötésére jogosult szakszervezet a Voice-elmélet alapján jobb megállapodást tud biztosítani, mint általánosságban az egyéni egyeztetés, tárgyalás. A participáció gyengébb érdekegyeztetési forma, ugyanakkor kommunikációs céllal meglehetősen fontos, hogy munkavállalóként milyen módon tudjuk elérni az információkat, illetve munkaadóként áramoltatni a munkavállalók között a legfontosabb üzeneteket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A CRANET-eredmények alapján a top-down kommunikációban erőteljesebb a vezetés szerepe, gyenge a szakszervezet és az üzemi tanács. A bottom-up kommunikációs megoldások jelentős része elmarad a top-down kommunikációnál tapasztalható alkalmazás mértékétől. Elsősorban szintén a közvetlen vezetők játszanak nagyobb szerepet – főként Magyarországon –, továbbá elterjedt a munkavállalói elégedettség-/attitűdvizsgálat is. A szakszervezetek, üzemi tanácsok szerepe ebben a formában sem jelentős.
 
Kulcsszavak
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • kommunikációs csatornák
  • horizontális kommunikáció
  • top-down kommunikáció
  • bottom-up kommunikáció
  • alkalmazotti kapcsolatok
  • munkaügyi kapcsolatok
  • kollektív szerződés
  • participáció
  • kollektív szerződéskötési minimumszint
 
Tudáspróba
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mi a felfelé irányuló kommunikáció másik (angol) elnevezése?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) bottom-up

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) top-down

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) top-up

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) bottom-down

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Hogyan csoportosíthatjuk a kommunikációt a csatornák szervezettsége alapján?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) laza–feszes

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) gyors–lassú

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) informális–formális

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) hangos–halk

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mit jelent a Voice az érdekegyeztetés rendszerében?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) Az egyénnek hangosnak kell lennie.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) A közös hang erősebb az egyéninél.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) Megfelelő szervezéssel egy kis csoport elnyomja a nagyot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d.) A nagyobb csoport elnyomja a kisebbet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mi az érdekegyeztetés két fő megjelenési formája?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) szakszervezetek és munkaszerződés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) szakszervezetek és sztrájk

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) participáció és üzemi tanács

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) kollektív tárgyalás és participáció
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Tudáspróba megoldásai a könyv végén találhatók.
 
Alkalmazáspróba
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Ön a kommunikációért felelős munkatárs egy szervezeten belül. Az Ön feladata a kommunikációs útvonalak kiépítése, annak meghatározása, hogy ki kinek tartozik jelentéssel, milyen formában milyen üzeneteket továbbítsanak a munkatársak a vezetők felé. Melyek azok az elemek, amelyekre különösen figyelni fog, amikor kialakítja a szervezet belső kommunikációs stratégiáját?
  2. Ön egy szervezet HR-osztályának vezetője. Folyamatosan azt tapasztalja, hogy a vezetőség által közvetített információk nagyon lassan jutnak el az alsó szintig, ebből pedig sok probléma adódik. Mit tesz a probléma megoldása érdekében?
  3. A munkaadó és a munkavállalók között rossz a viszony, szakszervezet alapításában gondolkodnak. Gyűjtse össze csoportmunka keretében, hogy milyen tényezőkre kell figyelni, hol lehet elbukni a kezdeményezést, illetve hogyan lehet biztosítani az erős szakmai hátteret!
  4. Az érdekegyeztetésen belül helyezkedjen a munkaadó szerepébe. Mutassa be, hogy milyen hozzáállással kezelheti a szakszervezetet, milyen tényezőket venne figyelembe saját HR-rendszerének kidolgozása során!
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave