11.4. Összefoglalás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebben a fejezetben az egészség, az egészségtudatos magatartás jellemzőivel foglalkoztunk, miközben alapvetően arra fókuszáltunk, hogy ezek három szinten azonosítható felelősei közül milyen szerep jut a szervezeteknek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bemutattuk a munkavédelem fogalmát, fontosságát, a munkahelyi biztonság kérdéseit. Áttekintettük, miért fontos a munkatársak védelme, továbbá, hogy a Covid-19 vírus mennyiben változtatta meg e terület jelentőségét. Vázoltuk a legfontosabb jogi keretrendszert, amelyet a szervezeteknek be kell tartaniuk ahhoz, hogy ebből a szempontból is szabályosan működhessenek. Néztünk példákat a munkahelyi balesetre, foglalkoztunk azzal, hogy mi tartozik bele, és mi nem tartozik ebbe a kategóriába.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezt követően a munkavállalói egészség és hogylét különböző innovatív módszereivel ismerkedtünk meg, megkülönböztetve köztük az egészség munkahelyi támogatását, illetve a munkahelyi egészség támogatását célzó programokat, valamint ezek eseti és szisztematikus módon kivitelezett verzióit. Bemutattuk a tekintélyes Gallup Intézet jóllét-koncepciójának pilléreit, valamint hosszú kutatássorozatuk kulcsmegállapításait. Megismerkedtünk a családbarát munkahelyek fogalmával, foglalkoztunk kialakulásuk okaival, gyakorlati megoldásaik főbb területeivel, típusaival is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül külföldi kitekintésünkben számba vettük azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek kiemelkedő szerepet töltenek be a munkatársi egészség és biztonság, valamint jóllét alakításában, az ebben kulcsszerepet játszó szervezetek egészségtudatos magatartásának formálásában.
 
Kulcsszavak
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • egészség
  • egészségmagatartás
  • munkavédelem
  • munkabaleset
  • üzemi baleset
  • kockázatértékelés
  • egészségterv
  • jóllét
  • családbarát munkahely
 
Tudáspróba
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mikor kezdte meg működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) 2000-ben

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) 2012-ben

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) 2018-ban

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) 2021-ben, a Covid-járvány hatására

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mi a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet angol nyelvű rövidítése?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) ILO

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) ENSZ

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) WH

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) MOP

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mi a különbség az egészség munkahelyi támogatása (EMT) és a munkahelyi egészség támogatása (MET) között? Egynél több helyes választ is megjelölhet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) Semmi, csak gépelési hiba.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) Az egyik amerikai, a másik pedig európai közelítés.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) Az egyik az egyéni megoldásokra, a másik a munkakörnyezeti tényezőkre fókuszál.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) Semmi, hiszen mindkettő betegségmagatartást képviselő program.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mi a fő különbség a jólét és a jóllét között?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) Egy betű.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) Az egyik szervezeti, a másik állami szinten értelmezhető jellemző.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) Semmi.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) Mindkettő a pénzről szól.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Tudáspróba megoldásai a könyv végén találhatók.
 
Alkalmazáspróba
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Munkahelyi balesetnek számít-e, ha valakit munkába menet ér baleset? Például munkába gyalogolva a reggeli ónos eső miatt síkos járdán elcsúszik, és bokatörést szenved. Ki hogyan finanszírozza munkavégző képessége elvesztésének azt a hathetes időszakát, amelyet fekvőgipszben otthon tölt? A szituációt elemezve indokolja válaszát!
  2. Milyen munkahelyi jólléti programokat alkalmazna a fizikai dolgozók körében? Hogyan gondoskodna azok öt pilléren megvalósuló beavatkozásainak kiegyensúlyozásáról?
  3. Mit tehet a munkavállaló saját jóllétének fejlesztése érdekében?
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave