1.2.1. Miért különlegesek a szervezetek EEM-céljai?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy az minden alapvető szervezeti funkció (marketing, pénzügy, termelés/szolgáltatás) esetében természetes, úgy a HR felé is alapvető elvárás, hogy saját működési folyamatainak hatékony végzése mellett olyan stratégiát valósítson meg, amellyel támogatja a szervezet sikerét, célelérését. Az EEM-célok specialitását részben az adja, hogy ezek elérésére csupán az emberek, munkatársak révén van lehetőség. Ők pedig más szervezeti erőforrásokhoz – például gépek, föld, pénzeszközök – képest saját célokkal, törekvésekkel, érdekekkel, sőt érdekérvényesítési képességekkel rendelkező, aktív lények. Menedzselésük során ezeket a tulajdonságaikat is célszerű figyelembe venni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezért az EEM-célok egyik különlegessége abból fakad, hogy kialakításukkor és megvalósításuk közben mindig – legalább – kettős célrendszer érvényre jutását, kiegyensúlyozását kell elérni: a szervezeti és a munkatársi célokét. Ráadásul ezek a két irányból jelentkező elvárások, célok sokszor egymásnak ellentmondó következményekkel járnak, vagyis rövid távon zéró összegű játékként működnek. És ez az EEM-célok különlegességének másik fontos eleme. Mit is jelent ez? Azt, hogy az a megoldás, amelyik az egyik félnek kedvező helyzetet eredményez, előnyökkel jár, az a másik fél számára hátrányt jelent, veszteséggel jár. Egy kézenfekvő példával illusztrálva: a bérek növelésének és a munkafeltételek munkatársak által igényelt javításának hatására megemelkedő költségek a szervezet nyereséges működését, akár fennmaradását is veszélyeztethetik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek az okok teszik különösen fontossá, hogy az EEM célrendszerének elemeit az alábbiakban még tüzetesebben vegyük górcső alá. A 1.2. ábrán feltüntetettek szerint az előzőekben említett kettős célrendszer – a szervezeti célok és a munkatársi célok és igények – mellé továbbiak is felsorakoztathatók: a társadalmi céloknak, elvárásoknak való megfelelés, valamint a HR-funkció/részleg ezekből generált hosszabb és rövidebb távú, stratégiai és operatív céljai.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • A társadalmi céloknak, elvárásoknak való megfelelés, azaz a társadalmi igényeket, kihívásokat felelősen kezelő magatartás tanúsítása. Ennek egyik köre az előnyöket fokozó, míg a másik a károkat minimalizáló gyakorlatok alkalmazását várja. Olyanokat, mint
    • a társadalmi szintű előnyöket előidéző (bizonyos csoportok – például kisgyermekes anyák, fogyatékossággal élők – alulfoglalkoztatottságát, jövedelemelosztási egyenlőtlenségeit érintő változásokat pozitívan befolyásoló) törekvések megvalósítása; illetve
    • a társadalmi igényeket, a jogszabályi elvárásokat (munkajogi, foglalkozás-egészségügyi, esélyegyenlőségi, adatvédelmi stb. törvényi előírásokat) figyelmen kívül hagyó gyakorlat kerülése, amely nemcsak büntetési költségekkel, de ennél fájóbb következményekkel is járhat.
  • A szervezeti célok támogatása, azaz a tulajdonosok, részvényesek és más külső érintettek érdekeiből következő olyan gyakorlatok kialakítása, amelyek fókusza a szervezeti hatékonyság és értékteremtés. Ennek részcéljai között hangsúlyosan szerepelnek az erőforrás-biztosítást, potenciálhasznosítást és költségkontrollt garantáló elemek, amelyek EEM-célként a gyakorlatban úgy jelenhetnek meg, mint
    • a szervezet stratégiai és operatív céljainak eléréséhez szükséges számú kompetens és motivált munkatárs biztosítása;
    • olyan szervezeti klíma, rendszerek és eljárások alkalmazása, amelyek a munkatársakat képességeik folyamatos továbbfejlesztésére és maximális kiaknázására ösztönzik;
    • olyan programok kidolgozása, amelyekkel a munkatársak gazdasági, társadalmi és pszichológiai igényeit költséghatékonyan kielégítve a szervezet képes a magas teljesítményű munkatársak megtartására.
  • A munkatársi (egyéni és csoport-) célok, igények figyelembevétele, azaz legalább azon törekvéseik támogatása, amelyek erősítik, fokozzák a szervezeti célokhoz való hozzájárulásukat. Ellenkező esetben – az egyéni és csoportcélok, -törekvések érvényesülési lehetőségeit gátolva – a szervezetek a munkatársi teljesítmény hanyatlására, az elégedetlenség fokozódására, akár kilépési szándékuk erősödésére is számíthatnak. Mindezek miatt fontos, hogy munkavégzésük és elismerésük körülményeit a munkatársak méltányosnak, fairnek tartsák. Az ilyen vélemény kialakulásához hozzájáruló gyakorlati célkitűzések:
    • a megfelelő szintű és fair bérezés és juttatások garantálása;
    • a szervezet gyarapodásával együtt haladó egyéni fejlődési lehetőségek biztosítása;
    • biztonságos és egészséges munkakörülmények kialakítása;
    • a munkatársi elégedettség folyamatos javításának, a kölcsönös elkötelezettség erősítésének szándéka.
  • A HR-funkció/részleg céljai: a HR-részleg működésének a szervezeti elvárásokat kielégítő szinten tartása úgy, hogy az általa előállított érték költségszintje nem haladja meg a kiszolgált szervezet lehetőségeit. A tervekben leggyakrabban megjelenő szervezeti szintű, számszerű, HR-hez kapcsolódó célok a termelékenység, a hiányzás és a fluktuáció.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1.2. ábra. Az emberierőforrás-menedzsment célrendszere
Forrás: a szerzők saját szerkesztése
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave