A műfordításokban fellelhető háttérszövegek jelenlétével kapcsolatban érdemes megemlíteni egy szinte már kultikussá vált francia regény újrafordítását. Albert Camus L’Étranger című regényéről van szó, amelyet a magyar olvasóközönség Gyergyai Albert műfordításában ismerhetett eddig Közöny címmel. Ádám Péter és Kiss Kornélia fordították újra a művet. Az eredeti forrásszövegből a műfordítópáros egy teljesen új magyar műfordítást készített. Magyarországon ez az egyik legismertebb francia regény, így az új fordítást, mind az olvasók, mind a kritikusok fenntartásokkal fogadták, de nem a műfordítás minősége miatt, hanem pusztán csak azért, mert a Gyergyai Albert által 1948-ban lefordított és a Révai Kiadónál megjelent művet újrafordították, hozzá mertek nyúlni egy kanonizált szöveghez. De legjobban a cím újrafordítása sokkolta a közönséget: Az idegen. Camus regényének új fordítása nem az előző műfordítás újraolvasása, az olvasók ezúttal egy sokkal hitelesebb szöveggel találkozhatnak. Nem mintha Gyergyai Albert nem lett volna kimagaslóan művelt ember és kiváló műfordító. Egyszerűen más paraméterek mentén dolgozott, a korabeli normák alapján a fordított szöveg idegenségét akarta mindenáron megszüntetni. Az olvasókat sokkolta az újrafordítás, mert így azzal a dilemmával találták szembe magukat, hogy ezek szerint eddig nem az „igazi” Camus-t olvasták magyarul. Az új fordítók szerint ugyanis Gyergyai félreértette az eredeti regényt. Fogalmazzunk úgy, más háttérszövegek alapján értelmezte. Gyergyai Albert a Nyugat harmadik generációjához tartozott, akinek az irodalom szent és sérthetetlen volt, és eleve egy emelkedettebb nyelvi regiszterhez tartozott. Ez a nemzedék tehát hajlamos volt arra, hogy túlstilizálja a műfordításokat, és ezt tette Gyergyai is Camus úgynevezett „fehér írásmódjával” (Szekeres, 2016). Camus stratégiája ezzel a „csendes stílussal” az volt, hogy kifejezze a korabeli világ abszurditását és idegenségét, és mindezzel egy hagyományt követett, az ehhez köthető háttérszövegekből táplálkozott. Ez az, amit az egyébként hihetetlenül művelt, jó műfordító és nyitott, árnyalt gondolkodású, inter- és háttértextusokat ismerő irodalomtörténész Gyergyai nem tudott a maga korában, vagyis a magyar ötvenes években megragadni. Ne felejtsük el, hogy ekkoriban a kommunista ideológia mindenáron próbálta definiálni, hogy mi is az irodalom. Ezt tanúsítja például az a hosszú és élénk vita, amely az argó kifejezések fordításokban való használatáról kialakult éppen Salinger regényének magyar fordítása kapcsán.2

A legnagyobb értetlenséget Camus regényének újrafordításakor mégis csak a kanonizált cím megváltoztatása váltotta ki. Franciául a cím − L’Étranger − annyira nyilvánvaló, a magyar nyelvben van tökéletes ekvivalenciája: Az idegen. Így alig érthető, hogy Gyergyai Albert miért a Közöny [Indifférence] címet választotta, amely nem felel meg sem a regény tartalmának, sem a mondanivalójának. Az egyik lehetséges magyarázat, és az irodalomtörténészek erre hivatkoznak, hogy még a regény fordításának megjelenése előtt, 1937-ben ugyanez a Révai Kiadó publikálta Márai Sándor Idegenek című regényét, és el akarta kerülni a keveredést.

A camus-i abszurd egyik alapvető aspektusa az ember idegensége a világban, amelyet a Közöny cím sem ideológiailag, sem erkölcsileg nem ad vissza, vagyis ettől a címtől a regény világa megszűnik abszurdnak lenni. Ezen a ponton a magyar olvasó számára ismét felidéződnek a szovjet rezsim háttérszövegei. A szovjet blokkhoz tartozó országokban Albert Camus baloldali írónak, tehát a kapitalizmus kritikusának számított, így az abszurd megközelítés, amely sehova nem vezet, céltalan és üres, elfogadhatatlan a szocialista realista esztétika ideológusai számára.

A háttértextus jelenlétének bizonyítására az utolsó példánk a regény legelső mondata: Aujourd’hui, maman est morte. Magyarul Gyergyainál: „Ma meghalt anyám.” Vajon mi késztette a regény első fordítóját, hogy az intim maman szót a sokkal formálisabb anyám szóval fordítsa le? Camus a regényben végig a maman gyermeki megszólítást használja, aminek jelentősége van, hiszen talán ez az egyetlen kifejezés a regényben, amely Meursault, a főszereplő érzelmeire utal. Az anya kifejezés sokkal hidegebb, formálisabb első olvasásra. Ugyanakkor Gyergyai éppen annyi következetességgel használja végig a magyar szövegben az anyám szót, mint amennyire Camus a mamant a franciában. Feltételezhetjük tehát, hogy a magyar műfordító számára az anyám megszólítás felel meg a maman intimitásának, s ebben a feltételezésben megerősít minket, hogy az önéletrajzában így szólítja az édesanyját (Gyergyai, 1972). Az életrajzban szereplő anya a műfordító kompenzáló háttérszövege.