3. Az esettanulmányok tartalmi szerkezete

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • Az intézmény/szervezet általános bemutatása: Itt került sor az intézmény/szervezet legfontosabb általános jellemzőinek bemutatására, amely főleg az alábbiakat tartalmazza:
    • történet, ezen belül kiemelten a képzés szerkezetében, az intézményi profilban és a szervezeti struktúrában végbement jelentősebb változások,
    • a tanulói/hallgatói összetétel jellemzői (pl. HH/HHH arányok),
    • a tágabb környezet fontosabb releváns jellemzői (pl. iskola esetében a település, tanszék esetében az egyetem),
    • az infrastruktúra állapota.
  • Szervezet/vezetés: Ebben a részben az esettanulmány készítői az alapvető szervezeti/vezetési jellemzőket mutatták be, kitérve mindenekelőtt olyan elemekre, mint például:
    • szervezet nagysága,
    • a vezető személyes jellemzői (vezetési stílus, megosztott vezetés),
    • formális és nem formális közösségek a szervezeten belül,
    • a tudásmegosztás és tudásmenedzsment jellemzői,
    • korábbi vagy tervezett szervezetfejlesztési lépések,
    • változásmenedzsment és innováció-menedzsment képességek.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ennek a fejezetnek a részeként az esettanulmány szerzői a látogatások és az interjúk tapasztalatai alapján készítettek egy rövid és táblázatos formában bemutatott SWOT-elemzést a vizsgált szervezetről (erősségek, gyengeségek, kihívások, lehetőségek), kiemelve, hogy mi a legjelentősebb nehézség, amellyel a szervezetnek szembe kell néznie és melyek a legjelentősebb eredményei, különös tekintettel a pedagógusok és szakmai közösségeinek fejlődése, tanulása terén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • A pedagógusok tanulása a szervezetben
    Ez az esettanulmány legfontosabb része, melynek elemei:
    • Szervezeti szinten milyen formái vannak a szakmai tanulásnak?
    • Milyen formális és informális tanuló közösségek azonosíthatók?
    • Az egyes szervezeti mintázatok milyen feltételek között jelennek meg?
    • Mitől működnek hatékonyan a szakmai közösségek?
    • Mi a kapcsolat a szervezeti tanulási formák és a tanulói eredményesség között?
    • Miben látják a szakmai fejlődésük gátló tényezőit szervezeti szinten?
    • A szakmai tanulás mely elemeit képes hatékonyan támogatni a szervezet?
    • A tanulás mely tényezőiről feltételezhetjük, hogy annyira a személyes szinthez kötődnek, hogy a szervezet „ráhatása” elhanyagolható?
    • A tanulás mely tényezői esetében hangsúlyosabb a szervezet szerepe?
  • Egy kiemelt szakmai közösség tanulásának vizsgálata intézményen belül:
    • Mitől működik hatékonyan az adott szakmai közösség?
    • Mi jellemzi az egyes tagok tevékenységét e csoportban?
    • Milyen tanulási folyamatok azonosíthatók ebben a csoportban?
    • Hogyan kapcsolódik a szakmai közösségen belüli tanulás a szervezeti és az egyéni szintekhez (célok, folyamat, eredmény)?
  • A szervezet hálózatosodása:
    • Ebben a részben a szerzők azt mutatták be, hogy a vizsgált szervezetre mennyire jellemző a saját gyakorlatuk másokkal történő megosztása, az együttműködés más intézményekkel és mások újításainak és jó gyakorlatainak átvétele, kooperálás.
    • Milyen fontosabb külső formális vagy informális szakmai hálózatokkal, közösségekkel áll intenzív kapcsolatban a szervezet egésze, vagy az egyes szakmai közösségek?
    • Milyen szerepük van e hálózatoknak, közösségeknek a szervezet belső fejlődésében, tanulásában?
    • Milyen szerepe van a szervezetnek e szakmai hálózatokban, közösségekben zajló tanulási folyamatokban?
  • A pedagógusok tanulása intézményen kívül:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A pedagógusok nem csak a szervezeten belül lehetnek tagjai szakmai közösségeknek, tanuló csoportoknak. Itt kerültek bemutatásra azok a legfontosabb szakmai közösségek, melyek meghatározók az intézményben dolgozó oktatók, pedagógusok körében. Illetve az, hogy az intézmény pedagógusai, oktatói milyen tevékenységet végeznek ott, mi jellemzi ezt a tanulási folyamatot (konkrét példák is).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • Fejlesztési programokban történő részvétel:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebből a részből ki kell derülnie, hogy a vizsgált intézmény milyen aktivitást mutatott az elmúlt öt évben a fejlesztési programokban történő részvétel, illetve a pályázási tevékenység területén. Itt került elemzésre minden olyan jelentősebb program, melyekben az intézmény részt vett, jelezve, hogy ezek milyen hatással voltak a szervezeten belüli együttműködésre, a pedagógusok szakmai fejlődésére mi és hogyan maradt fenntartható a szervezeten belül.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • Mellékletek
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave