Maynard Smith John, Szathmáry Eörs

A földi élet regénye

Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig


A kromoszómák eredete

A gének összekapcsolódásának kétféle előnye van. Egyrészt így bármelyik gén másolásakor az összes többi is replikálódik – nem lehet csalni. Másrészt így könnyebb megvalósítani, hogy a sejt osztódásakor mindkét utódsejtbe minden génből jusson egy-egy példány. E két előny nem egyszerre alakult ki. Az egyidejű replikációt biztosító összekapcsolódás előbb alakult ki, mint a sejtosztódás során történő szabályos szétválás (szegregáció). Az összekapcsolódás eredete a sztochasztikus korrektor modell kibővítésével vizsgálható. A korábbihoz hasonlóan tekintsük azt az esetet, amikor csak két replikátor van: A és B. Képzeljük el, hogy ritka mutációval egy új, egyesített molekula jelenik meg, amely A és B egy-egy összekapcsolt példányából áll. Elterjedne-e egy ilyen „őskromoszóma” a természetes szelekció révén? A nehézséget az jelenti, hogy a kétszer olyan hosszú A-B molekula lassabban replikálódna, mint a különálló A és B molekulák, így a sejteken belüli szelekció ellene hatna. A számítógépes szimulációk mégis azt mutatják, hogy az A-B kromoszómák elterjedhetnek, ha fennállnak azok a feltételek, amelyek a kétféle különálló molekula együttes fennmaradásához is szükségesek voltak. Egy sejt csak kevés molekulát tartalmazhat, és a két típusnak együtt kell működnie, azaz a mindkét típust tartalmazó sejteknek gyorsabban kell növekedniük a csak egy típust tartalmazóknál.

A földi élet regénye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében.

Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott.

A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maynard-smith-szathmary-a-foldi-elet-regenye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave