Rajeczky Benjamin (szerk.)

Magyarország zenetörténete I.

Középkor


A magyar notáció története és társadalmi szerepe

Láttuk, hogy a vonalrendszer bevezetését, egy új neumarendszer meghatározását a 12. században megelőzték bizonyos tapasztalatok: próbálkozások az új íráselemekkel, diasztematikus elrendezéssel stb. A magyar notáció kezdete mégsem olvad bele határozatlanul ebbe a fejlődésmenetbe, hanem minőségi változást hozott az előzményekhez képest: egyértelműen leolvasható kottát, újabb átalakulást a neumakészletben. A magyar notációnak konkrét, dátumhoz köthető kezdete kellett hogy legyen, melyet átgondolt zeneelméleti munka és egy elvi határozat (az első könyvek elkészítésére adott megbízatás) előzött meg, távolabbról pedig magas szintű külföldi zenei stúdiumok, s azok anyagának lassú asszimilálása készítettek elő. Noha az előzetes tapasztalatokat többen is megszerezhették, az új notáció első megfogalmazása inkább egyetlen felhatalmazott intézmény egyszeri munkájának látszik. A keletkezésnek ezt az útját valószínűsítik a vonalrendszer bevezetésével kapcsolatos külföldi analógiák is.649A reformmal megbízott intézmény zenei szakemberei, mint arra már felhívtuk a figyelmet, teljesítményük alapján ítélve a kor zenei műveltségének élvonalában állottak. Tanultságuk már nem kizárólagosan német jellegű, hanem a kor „modern”, újító szellemű – valószínűleg olasz és francia – zenei iskoláihoz kapcsolható. Az új ismeretanyagot viszont nem egyszerű átvételként, friss importként juttatták be a kialakult magyarországi gyakorlatba, hanem a modern iskolázásnak főként tapasztalatait hasznosították, egyeztetve a hazai ének- és kottaírás-hagyománnyal. Törekvésük pedig tudatosan az volt, hogy Magyarország számára egy ismereteik szerint új, mintegy „csak itt érvényes” hangjelzésfajtát alakítsanak ki. A munka korszerűségét jellemzi, hogy ekkor a hazánkkal szomszédos területek közül – Dél kivételével – még csak néhány délnémet kolostori scriptoriumban, legközelebb a klosterneuburgi, frissen ágostonossá alakított kolostorban műveltek hasonló fejlettségű kottaírást, miközben az osztrák központok nagy része változatlanul megmaradt a régi neumaírás mellett. A kiváló klosterneuburgi hangjelzéstől viszont a magyar notációnak éppen legkorábbi emlékei állnak formailag a legtávolabb.

Magyarország zenetörténete I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 040 3

Az ​őstörténeti bevezetőt követően középkori zenekultúránk szorosan vett zenei forrásait – a szerény kezdemények után – a sorozat első kötete hatalmas gregorián és kisebb, de újdonságában jelentős többszólamú emlékek feldolgozásával tárja fel. Bemutatja név szerint ismeretlen, de műveik alapján szakavatott hazai mestereink figyelemre méltó kompozícióit, valamint káptalani iskoláinknak nyugati mérce szerint is magas színvonalú zeneoktatását; ennek szemmel látható párhuzamaként egy sajátos magyar gregorián hangjegyírás többszázados történetével is megismerteti az olvasót.

A királyi udvar és a városok zenei adatai az európai középkor társadalmi életének zenei megnyilvánulásaiban találják meg értelmező párhuzamaikat (ideszámítva az egész kontinensen otthonos vándorzenészek működését); ezekhez természetes módon simult a külföldön tevékeny magyar muzsikusok szereplése is.

Kodály Zoltán elgondolásához híven a népzene hátteréből válik ki plasztikusan Magyarország zenetörténetének minden adatolható eseménye. A kötet első ízben kísérli meg ennek a háttérnek konkrét, a középkorba utalható dallamokkal való bemutatását.

A zenei illusztrációk természetesen elsősorban hangjegyes dallampéldák és hangjegyírás-történeti dokumentumok. A művészettörténet ismert példái közül a hangszertípusok ábrázolásai segítenek hozzá a középkori zene elképzeléséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rajeczky-magyarorszag-zenetortenete-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave