Tóth József

Világföldrajz


Természeti viszonyok

Franciaország változatos domborzati viszonyokkal rendelkezik, az ország északi és nyugati részeit síkságok, illetve medencék, déli és keleti felét inkább dombságok és hegyvidékek uralják. Északnyugaton, Bretagne és Normandia területén a földtörténeti óidőben keletkezett kristályos és átalakult kőzetek az évmilliók során lepusztultak, hullámos tönkfelszín jött létre rajtuk. Az ország nyugati részén a tenger felé nyitott medencék közül északon található a Szajnát övező Párizsimedence, délebbre a Loire, majd a Garonne tágas, lapos medencéje (Aquitániaimedence), melyek kitűnő feltételeket kínálnak a mezőgazdaság számára. Az ország központi részét foglalja el a Francia-középhegység (Massif Central), amely a Variszkuszi-hegységrendszer tagja. A régi röghegységet a fiatal kéregmozgások helyenként 1500–1800 m magasra emelték. Kelet felé haladva hasonló eredetű, de jóval alacsonyabb röghegység a Rajna-árkot szegélyező Vogézek és Ardennek található. Délkeleten és délen az Alpok és Pireneusok fiatal lánchegységei magasodnak. Itt emelkedik az Alpok és egyben Európa legmagasabb csúcsa, a Mont Blanc (4807) is, a francia-olasz határon. A Francia-középhegység és az Alpok vonulatai közé ékelődik be a délfelé tölcsérszerűen kitáguló Rh⁄ne-völgye, kellemes klímájával, szelíd dombjaival. Az éghajlat az ország jelentős részén az Atlanti-óceán hatása alatt áll, ám az óceáni jelleg (a csapadék mennyisége) kelet felé fokozatosan csökken. A Rh⁄ne-völgyét és a Földközi-tenger partvidékét mediterrán éghajlat uralja, míg az Alpok és Pireneusok vonulatain a hegyvidéki hatás érvényesül.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave