A kelet-ázsiai országok közül Japán volt az első, amely a II. világháború után rendkívül gyors gazdasági növekedést ért el az exportorientált iparosítási stratégiának köszönhetően, és rövid idő alatt felzárkózott a fejlett nyugati országok mellé. A GNP nagyságát tekintve Japán 1960-ra Kanadát, 1965-re az Egyesült Királyságot és Franciaországot és 1968-ra az NSZK-t utasította maga mögé (Kunio, 1994). Így Japán az USA mögött a világ második legnagyobb gazdaságává vált a II. világháborút követő két és fél évtizedben. A „gazdasági csodának” nevezett időszakban, 1955 és 1973 között Japán (az időszakos visszaesésektől eltekintve) évente, átlagosan 10 százalékos reálnövekedést ért el. A gazdasági növekedés üteme a tervszámokat rendre túlszárnyalta. Az előbb említett perióduson belül kiemelhető az 1960-ban meghirdetett nemzeti jövedelem-duplázó terv (Ikeda-kormány) időszaka. A terv elnevezése egyben utalt is a kitűzött célra, vagyis a nemzeti jövedelem 1970-ig történő megduplázására, amely azonban már 1967-re teljesült. A rendkívül gyors és hosszantartó gazdasági növekedés viszonylag alacsony munkanélküliség és inflációs ráta mellett ment végbe. A gyors gazdasági növekedésben a belső és külső keresleti tényezők egyaránt szerepet játszottak: a befektetések és az export nőtt a leggyorsabban.46