Mivel e kettőt mereven elkülöníti egymástól, R. Ingarden kénytelen más elkülönítést is végrehajtani, mégpedig a mű léte és élete, története között. Egyfelől van „maga a mű”, amely kitöltetlen helyekkel, meghatározatlanságokkal teli sematikus képződmény, mintegy a mindig azonos csontváz, másrészt vannak a mű egyes olvasatai, konkretizációi, melyekben a kitöltetlen helyek részben kitöltődnek úgy, hogy a konkretizáció – mely az olvasó másodlagos intenciója révén születő, ugyancsak tisztán intencionális tárgy – szintén négy rétegű, de már kevésbé sematikus képződmény. A konretizációk ugyan – a másodlagos olvasói intencióból adódóan – az olvasók beállítottságától függnek, de azért megismerhető maga a mű is, mely mintegy átsejlik az adekvát konkretizációkon. Más a két tárgy: „maga a mű” és a konkretizáció objektivitásfoka is. Míg a mű interszubjektíve azonosítható, addig a konkretizáció csak monoszubjektíve fogható fel, s a konkretizációk nem azonosíthatók egymással.250 A mű ily módon állandó, változatlan, míg a konkretizáció a történelmi változás önkényének van kitéve. A különbség alapjára jól világít rá a „monoszubjektív” kifejezés: megint csak az individuális tudatról van szó. R. Ingarden egy másik helyen azt játssza ki végső érvként, hogy amennyiben nem fogadjuk el az ideális fogalmak létét, úgy annyi Hamletet kell feltételeznünk, ahány olvasója, illetve nézője van a drámának.251 E feltevés csak akkor abszurd, ha „monoszubjektumokat” képzelünk el. Nem abszurd azonban – sőt ez felel meg a valóságos tényeknek, nem pedig R. Ingarden egy olvasatot abszolutizáló dogmatizmusa –, ha felvesszük a kesztyűt s elfogadjuk, hogy több Hamlet van: pontosan annyi, ahány társadalmilag érvényes olvasata, közös konkretizációja. Ez a társadalmi érvényesség igen konkrét, jól meghatározható formák között alakul ki (kritika, az irodalmi élet intézményei, folyosói beszélgetések stb., stb.), szemben az ideális fogalmak megfoghatatlanságával, melyekről sem R. Husserlnek, sem R. Ingardennek nem sikerült megmondania, hogy hol találhatók: honnan veszi őket kölcsön az ember egy jelentés azonosításakor?