Artner Annamária

Tőke, munka és válság a globalizáció korában


Demokrácia a kapitalizmusban

A kapitalizmus osztálytársadalom, ezért van szüksége államra. Ennek az államnak bármelyik formája, így a polgári demokrácia is értelemszerűen a hatalmi pozícióban lévő osztály érdekeit szolgálja. Hasonlóan a részvénytársaságok igazgatótanácsához, amely minden részvényes érdekében jár el, anélkül, hogy mindegyik részvényes különös érdekeit szolgálná,140 az állam az „eszmei össztőkés”,141 amely a profittermelésen alapuló társadalom általános feltételeit biztosítja a társadalom bármely osztályából vagy rétegéből érkező, ezzel ellentétes érdekekkel szemben. Korunk modern államaira vonatkozóan az uralkodó osztály hatalmát a lényegében semleges apparátusra gyakorolt befolyásolási és/vagy kényszerítő erejével magyarázó elméletek (influence theory és constraint theories) kritikáját adva Offe hangsúlyozza magának az állami apparátusnak, illetve általában az államnak mint intézménynek az osztályjellegét. Rávilágít, hogy az állam szelekciós mechanizmusai révén biztosítja egyfelől, hogy a tulajdonos osztályon belüli, szűk látókörű és rövid távú érdekek ne gyűrjék maguk alá az egész osztály általános érdekeit, másfelől, hogy a tőke érdekeivel ellentétes érdekek és konfliktusok ne kerekedhessenek felül. Az első funkcióra példa a magántulajdon garantálása, a másodikra pedig az anyagi erőforrásokhoz és az információhoz való hozzáférés korlátozása.142

Tőke, munka és válság a globalizáció korában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 797 5

A szerző a globális gazdasági átalakulás bonyolult összefüggéseit és elemeinek egymásra hatását tűzte ki vizsgálódása céljául. E feladat megoldásához nemcsak átfogó elméleti keretre és egyfajta holisztikus szemlélet érvényesítésére van szükség, hanem roppant mennyiségű empirikus tényanyag számbavételére és kritikus elemzésére is. A 2007/2008-cal kezdődő új válságciklus világossá tette, hogy a régi, szűk nemzetgazdasági szemléletű, mikroökonómiai ihletésű elméleti alapokon nem lehet sem a válság kialakulását megérteni, sem a ma uralkodó tendenciák irányát sikerrel meghatározni. A mainstream közgazdasági elméletek iránti jogos szkepszis növekedésével együtt nő az egyes irányzatok közötti, kölcsönös korrekciót lehetővé tevő viták iránti szükséglet.

Artner Annamária rendelkezik azzal az elméleti készséggel - a kritikai-politikai-gazdaságtani szemlélettel -, és azzal a módszertani vértezettséggel is, amelynek birtokában a mai globális gazdaság dinamikáját, mozgásának irányát, ellentmondásait tudományosan képes elemezni. Munkája jelentős hozzájárulás a mai globális gazdaság ellentmondásos fejlődésének kritikai, tudományos vizsgálatához.

Bírálja a közgazdaságtanban uralkodó neoliberális nézetrendszert, annak elméleti és módszertani korlátait. Okadatolva sorra vizsgálja a modern gazdaság olyan jelenségeit, mint a tőke-értékesülés változó formái, ismétlődő ciklusai, amelyek technológiai ciklusváltásokkal és politikai átalakulásokkal egyaránt összefüggnek. Tárgyalja a tőkés piacgazdaság és a politikai demokrácia mindig problematikus viszonyát, a jövedelmi és tulajdoni egyenlőtlenségek, a piaci verseny hatását a demokratikus jogokra és a döntéshozatalra. Külön figyelemre méltó, ahogy kimutatja a válság terheinek áthárítási mechanizmusait az azt előidéző gazdasági szereplőktől a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi rétegekre. Komparatív perspektívában széles kitekintést ad a mai munkaerő-piaci trendekről az egyes gazdasági térségekben, a munkanélküliség szociális következményeiről. Kritikailag vizsgálja a munkaerőpiacra irányuló ágazati politikákat. A könyv egyik legérdekesebb fejezete a „feltétel nélküli alapjövedelemről" szóló nemzetközi és hazai viták ismertetése. A kötetben kifejtett elméleti koncepciót konkretizálják és megértésüket elmélyítik az Írországról, Görögországról és Brazíliáról szóló, valamint az európai projektet feszítő belső ellentmondásokat, az új regionalizáció nemzetközi irodalmát és az eltérő helyzetű és fejlettségű országok integrációjának ellentmondásait áttekintő fejezetek.

A könyv tanulságos olvasmány, amely egyaránt szolgálja a hazai tudományos kutatás és a felsőoktatás érdekeit. Elméleti koncepciójától nem vitatható el a konzisztencia; a szerző nagy erudícióval képviseli álláspontját, bátran vállalva a vitát konkurens gazdaságelméleti irányzatok képviselőivel. A könyvében tárgyalt kérdéseket gazdag empirikus anyaggal támasztja alá, és széles komparatív keretekben tárgyalja, ami kétségkívül növeli tudományos értékét.

Dr. Bayer József, az MTA rendes tagja

Hivatkozás: https://mersz.hu/artner-toke-munka-es-valsag-a-globalizacio-koraban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave