Napjainkban a konstruktív közeledéshez a kínai–amerikai stratégiai gazdasági dialógus nyújt keretet (Sino-U.S. Strategic Economic Dialogue, SED). A SED-rendszer a kétoldali kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok legmagasabb szintje, hosszú távú és stratégiai kérdésekre koncentrál (Ding 2007). Az Obama vezette új amerikai kormány külpolitikájában is prioritást élvez Kína. A kooperáció megerősítéseként szakítva a korábbi hagyományokkal az új külügyminiszter, Hillary Clinton első útja az EU helyett Kínába vezetett. Zbigniew Brzezinski – Obama egyik külpolitikai tanácsadója az amerikai elnökválasztás során –– 2009 januárjában vetette fel, hogy Kína és az Egyesült Államok mint a világ két vezető gazdasági hatalma (G2) együtt kell hogy fellépjen a nemzetközi porondon. Ugyanakkor Timothy Geithner a kétoldalú kereskedelem kapcsán ezzel egy időben deklarálta, hogy Kínát valutamanipulátornak tartja. Kínai részről Wen Jiabao a 2009 májusában megrendezett 11. EU–Kína csúcs alkalmával válaszként jelezte, hogy nem tartja jó ötletnek az USA és Kína együtt, mások kizárásával irányítsák a világot. Kijelenthető tehát, hogy a kapcsolatok korábbiakban tapasztalt kettős jellege nem változott számottevően. Mindig az aktuális érdekek befolyásolják a feleket. Világos, hogy az USA számára szükséges, hogy a globális kihívások viszonylatában egyeztessen Kínával, azonban valószínűsíthető, hogy a kapcsolatok túlzott erőltetése ingoványos terepre vezetne, ezért fontosabb a világ más részeinek bevonása ahelyett, hogy a jelentős, globális kérdéseket bilaterális szinten oldják meg (Economy–Segal 2009).