Blahó András, Kutasi Gábor (szerk.)

Erőközpontok és régiók

a 21. század világgazdaságában


Nigéria, az olajhatalom

Nigéria a Szaharától délre fekvő Afrika legnépesebb országa, és gazdasági szempontból – a Dél-afrika Köztársaság mellett – a térség egyik legjelentősebb szereplője. Ha Dél-Afrikát nem számítjuk, akkor Nigéria adja a régió bruttó hazai össztermékekének harmadát (Nellor 2008:39). Az ország világgazdasági jelentősége azonban nem ebben rejlik, hanem hatalmas olajkészleteiben. Nigéria a világ hatodik legnagyobb nyersolajexportőre, az olajtartalékok rangsorában pedig a tizenegyedik (CIA 2009). A függetlenség 1960-as elnyerése óta az ország mégsem volt képes élni a természeti kincsei adta lehetőségekkel, gazdasági teljesítménye rendkívüli ciklikusságot mutatott. Az olajkitermelésre való szakosodás negatív mellékhatásai, a korrupt és elhibázott gazdaságpolitikát folytató elit, az állandó katonai hatalomátvételek, illetve az etnikai konfliktusok miatt az ország ma is rendkívül szegény: az egy főre jutó bruttó hazai terméke nem érte el 2008-ban vásárlóerő-paritáson az 1500 dollárt, és a lakosságnak közel 54 százaléka élt napi egy dollárnál kevesebből (IMF 2009, Okonjo-Iweala 2008). Az ENSZ Fejlesztési Programja által számított humán fejlettségi rangsorban Nigéria mindössze a 154. helyet foglalja el.

Erőközpontok és régiók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 788 3

Vajon értjük-e, hogy mi zajlik a világgazdaság különböző pontjain? Hogyan lennének elkerülhetők a negatív sokkhatások és hogyan lehetne kihasználni a kedvező tendenciákat, ha nem ismerjük a világgazdasági környezetet? E kötet az Európai Unión kívüli világgazdaság megértéséhez nyújt segítséget. A következő három-négy évtized hangsúlyváltásai nagy vonalakban már kiolvashatóak a kötetből. Kiváló szakértők elemzik a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, Brazília, India). Emellett feltárják a regionálisan jelentős hatalmak (többek között Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália) vagy országcsoportok (ASEAN, Andok-csoport, Közép-Ázsia) gazdasági állapotát és a bennük rejlő lehetőségeket is. A világgazdasági ismeretek alapján a kötet záróakkordja egy külgazdasági stratégiai elemzés Magyarországra vonatkozóan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-kutasi-erokozpontok-es-regiok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave