Ennél a pontnál könnyen kikövetkeztethetjük, hogy amint a bankok megkezdenek egy hitelexpanziós politikát, vagy amint a pénzkínálat olyan új kölcsönök formájában növekszik, melyeket nem támogat önkéntes megtakarítás, a válságot és recessziót végül kiváltó folyamatok spontán beindulnak. Így a hitelexpanzió elindultával a gazdasági válságot és depressziót már nem lehet elkerülni. Az egyetlen lehetséges intézkedés az, hogy már az elején megelőzzük a folyamatot azáltal, hogy eleve kizárjuk a hitelexpanziós vagy a pénzkínálat új banki kölcsönök formájában történő megnövelését célzó eljárások alkalmazását. E könyv utolsó fejezete azokra a módosításokra is magyarázatot ad, melyek szükségesek, hogy megvédjék a modern gazdaságokat a fellendülés és recesszió egymást követő fázisaitól – ami rendszerint kihat rájuk. Ezek az intézményes reformok alapvetően magukban foglalják a banki ügyintézés azon tradicionális jogi alapelvekhez történő visszaállítását, melyek a helyettesíthető árucikkek szabálytalan letéti szerződését szabályozzák, és melyek megkövetelik a tantundem (ugyanakkora mértékű) folyamatos megtartását, más szóval egy százszázalékos kötelező tartalék meglétét. Egyedül így lehet garantálni, hogy a rendszer függetlenül nem kezdeményez majd valós megtakarítás támogatása nélküli hitelexpanziót, és hogy a nyújtott kölcsönök mindig a társadalom önkéntes megtakarításának előzetes (meg)növekedéséből származnak majd. A vállalkozók így csak akkor kezdenek majd a termelési struktúra meghosszabbításába, amikor a szokatlan körülményeket meggátolva képesek lesznek azt befejezni és fenntartani, még akkor is, ha a befektetők és a többi gazdasági szereplő – a fogyasztani, illetve megtakarítani kívánt jövedelmük összegére és arányára vonatkozó – vállalkozói döntései közötti szisztematikus diszkoordináció hiányzik.