A legképzettebb elméleti szakemberek afelőli meggyőződése, hogy lehetetlen két, a pénzügyi rendhagyó letéti szerződéshez és a kölcsönszerződéshez hasonlóan összeférhetetlen szerződést összehangolni, valamint annak ténye, hogy a mai bankrendszert fenntartó szerződések többsége látra szóló letét (pénzügyi rendhagyó letéti szerződés), arra késztette a tudósokat, hogy próbáljanak olyan alternatív jogi magyarázatokkal, értelmezésekkel előállni, melyek révén a rendhagyó letéti szerződés a „hagyományos”, vagyis a részleges tartalékkal működő bankrendszerrel összehangolható lenne. Egyesek a hozzáférhetőség „újradefiniálásával” kísérelték meg ezen ellentmondás feloldását. E gondolatmenet követői számára a hozzáférhetőséget tulajdonképpen nem szükséges szigorú értelemben venni – ami százszázalékos tartalékráta meglétét vagy a letevő számára a tantundem mindenkori hozzáférhető állapotban tartását jelenti –, az egy „laza” értelemben is értelmezhető: például a bank „általános” fizetőképességével, mely által a bank kötelezettségeinek eleget tesz; „megfontolt” befektetés révén; a magas kockázattal járó spekuláció és a megfelelő veszteségek elkerülése által; a megfelelő likviditás és befektetési ráták fenntartásával; röviden rendkívül szigorú banktörvények egész tömegének való megfeleléssel, mely a „nagy számok törvényének” a letéti számlák nyitásakor és látra szóló letétek felvételekor való feltételezett működésével együtt végre garantálhatná, hogy akármikor, amikor azt a letevő igényli, a bank képes lesz visszatéríteni a letéteket.