Rechnitzer János, Smahó Melinda

Területi politika


A regionalizált modell: Lengyelország

Lengyelország államformája parlamentáris köztársaság, amelynek hivatalos elnevezése – Lengyel Köztársaság – a 16. század elejére vezethető vissza. 1791-es Alkotmánya Európában elsőnek, a világon a másodiknak tekinthető. A négyévenként újraválasztott, legfőbb törvényhozói hatalomként funkcionáló kétkamarás parlamentet a 460 fős szejm és a 100 fős szenátus alkotja. A köztársasági elnök ötéves terminussal az állam vezetőjeként, a miniszterelnök a Miniszterek Tanácsának (kormány) vezetőjeként tevékenykedik. Lengyelországban, az 1980-as években számos olyan intézmény jött létre, ami nélkül nem valósulhatott volna meg a demokratikus átalakulás, ilyen volt többek között a Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság és az Ombudsman Hivatala.

Területi politika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 829 3

A területi politika mint az egyik új közpolitika arra hivatott, hogy állami és különféle közösségi szintekről megoldásokat ajánljon a területi erőforrások legkedvezőbb hasznosítására s egyben a különbségek mérséklésére. A mű komplexen vizsgálja a területi folyamatokba való beavatkozások elméleti és gyakorlati rendszereit. Szakszerű és alapos eligazítást nyújt a (leendő) szakembereknek a térbeli gazdasági és társadalmi folyamatok megértéséhez és befolyásolásához, de nagy haszonnal forgathatják azok a laikusok is, akik a területi adottságok, erőforrások alakításában valamilyen módon szerepet vállalnak.

Glatz Ferenc

az MTA volt elnöke

Hazánkban, de Európa más országaiban is, egyre növekednek a területi-társadalmi különbségek - nem kevés feszültséget keltve. E különbségek mérséklése az Európai Unió és az egyes tagországok részéről kiemelten fontos célkitűzés. A jelentős közösségi ráfordítások eredménye azonban szerény, mert a szakpolitika ritkán ismeri azoknak a térfolyamatoknak az új típusú törvényszerűségeit, melyekbe beavatkozik, és a tudományos alapkutatás sem gyakran jut el az eredmények alkalmazhatóvá tételéhez. E hiánypótló mű kiváló kombinációja a térfolyamatok alapos feltárásának és a fejlesztési politika megújításának.

Enyedi György

az MTA rendes tagja

Hivatkozás: https://mersz.hu/rechnitzer-smaho-teruleti-politika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave