A Nyugatrómai Birodalom összeomlása után sok évszázad telt el, amíg az európai fejlődés olyan fokra jutott, hogy az áru és pénzviszonyok immár az egész társadalmat egyre jobban átfogva, az egyik alapvető jellemzőjévé váltak. Kisebb vagy nagyobb mértékben mindvégig jelen voltak a pénzviszonyok, de a korabeli gazdaság perifériáján, elsősorban a kereskedelemhez kapcsolódva, a városok és vásárok hálózatában koncentrálódva. Kezdetben ezek csak a „naturális gazdálkodás alapja fölött szövődött csereforgalom vékony szálai” (Weber, 1979, 349) voltak. A pénzügyi válságok értelemszerűen elkerülték a döntően naturális berendezkedésű feudális gazdaságot, de nem így a kialakuló tőkés gazdaságot. Az első terület, ahol hatalomra jutott a kapitalizmus, Hollandia volt. Amszterdam az 1600-as évektől az új gazdasági világ középpontjává vált, s csak a következő évszázad második felében vette át tőle ezt a szerepet Anglia.19 A kapitalizmus uralmával a gazdaság mellett a politikai szinten is nagy változás következett be. Az állam immár az új rend szolgálatában áll, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással egyengetve fejlődését. „A kapitalizmus csak akkor győz, amikor az állammal azonosul, amikor maga lesz az állam. Első nagy korszakában, az itáliai városállamok (Velence, Genova és Firenze) fénykorában a hatalom a pénzarisztokrácia kezében összpontosult. A 17. századi Hollandiában a régensek arisztokráciája az üzletemberek, a kereskedők és a pénzkölcsönzők javára, olykor egyenesen utasításaikat követve kormányoz. Az 1688-as angliai dicsőséges forradalom szintén az üzleti világ hollandiaihoz hasonló hatalomra lépését jelenti. Franciaország viszont több mint egy évszázadot késik: a kereskedő polgárság csak az 1830-as júliusi forradalommal telepszik meg kényelmesen a kormányzati pozíciókban” (Braudel, 2008, 74–75).