Muraközy László (szerk.)

20 év múlva

Vissza a jövőbe


Merre van az előre?

Az előadottak szerint a helyzet ellentmondásos, de nem reménytelen. A gyakorlatban ugyanis – mint várható volt – a kedvezőtlen irányzatok mellett a tanulás jelei is kimutathatóak. A hagyományos kérdések mellett, úgy tűnik, a döntéshozóknak maradt tere – s ha úgy kívánják, lehet szellemi muníciója is – a jobb eredményeket hozó, a botladozások tanulságaira építkező megoldásokhoz. Ismét hangsúlyozzuk, tárgyalásunk csak az elméleti kereteket, nem az egyes országokban és a globális szabályozó szervezetekben/egyezményekben kialakítandó konkrét megoldásokat veszi célba. Utóbbiak kialakítása és becikkelyezése részint a gyakorlati szakemberek, az érdekeltek (pl. betétesek képviselői, pénzügyi felügyeletek, sajtó) képviselőinek bevonását, részint a reményeink szerint kialakuló, részben a jelen elemzéssel is kimunkálandó újszerű elméleti keret figyelembevételét föltételezi majd a jövőben.

20 év múlva

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 807 1

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának immár a negyedik kötete. Az első Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat”, elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet, Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve, jelezte, hogy Magyarország továbbsodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. Ez nagyon is sebezhetővé tette a válságban, de gondjaink alapvető okai nem ebből, hanem a belső magyar fejlődésből erednek. Mostani könyvünk, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, a jövő lehetőségeit és követendő irányait elemzi. A vissza a jövőbe alcím utal arra, hogy olyan pályát kell találni, amely tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból, szakít a lemaradást konzerváló és erősítő évtizedes gyakorlattal. Benczes István, Csaba László, Király Júlia, Muraközy László és a Török Ádám - Csuka Gyöngyi szerzőpáros most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzi Magyarország helyzetét, tárja fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-20-ev-mulva//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave