Muraközy László (szerk.)

20 év múlva

Vissza a jövőbe


Útjelzők és kerülendő úthibák

Kötetünk öt tanulmányt tartalmaz, amelyek közül Király Júlia, valamint Török Ádám és Csuka Gyöngyi írása közvetlenül Magyarország helyzetével foglalkozik. A másik három elemzés – Benczes István, Csaba László és Muraközy László írásai – lényegében a nemzetközi tapasztalatok, útjelzők vizsgálatával, felmutatásával próbál utat mutatni Magyarország számára, s elemzi a világgazdasági környezetet, a 2007/2009-es válsághoz vezető okokat és mozzanatokat. Ezekből fontos tanulságok olvashatók ki: az előttünk álló időszakban merre is halad a világ, melyek a pozitív minták és melyek az elkerülendő úthibák. Az Európa közepén fekvő, kicsi, nyitott gazdaságú Magyarország pályája, lehetőségei, sikerei és kudarcai jelentős mértékben a globális világgazdaságban való beépülésen és előrevivő hullámainak megtalálásán múlnak. A tanulmányok, a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolódó dimenzióiban elemzik Európa és Magyarország helyzetét.

20 év múlva

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 807 1

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának immár a negyedik kötete. Az első Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat”, elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet, Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve, jelezte, hogy Magyarország továbbsodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. Ez nagyon is sebezhetővé tette a válságban, de gondjaink alapvető okai nem ebből, hanem a belső magyar fejlődésből erednek. Mostani könyvünk, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, a jövő lehetőségeit és követendő irányait elemzi. A vissza a jövőbe alcím utal arra, hogy olyan pályát kell találni, amely tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból, szakít a lemaradást konzerváló és erősítő évtizedes gyakorlattal. Benczes István, Csaba László, Király Júlia, Muraközy László és a Török Ádám - Csuka Gyöngyi szerzőpáros most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzi Magyarország helyzetét, tárja fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-20-ev-mulva//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave