Muraközy László (szerk.)

Minden Egész eltörött

Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben


Következtetések

Az elmúlt évek minden kétséget kizáróan jelentős változásokat hoztak eddig is az európai Gazdasági és Monetáris Unió konstrukciójában. A gazdasági kormányzási rendszer első hullámát (2011 közepéig) alapvetően a gazdasági pillért megerősíteni hivatott kezdeményezések uralták, amelyek a Lisszaboni Szerződést adottságnak tekintve célozták felzárkóztatni a gazdaságpolitikai felügyelet erélyességét a több mint egy évtizede alapvetően sikeresen működő szupranacionális monetáris politika mellé. Az euró visszafordíthatatlanságába vetett piaci bizalom megrendülése, és az ezzel párhuzamosan fel-feltámadó pénzpiaci turbulenciák viszont gyakorlatilag kikényszerítették az alapszerződési keretek felülvizsgálatát (még ha a Lisszaboni Szerződésen túlmutató szabályok elfogadása egy 25 ország által aláírt Kormányközi megállapodás formájában valósult is csak meg egyelőre).86

Minden Egész eltörött

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 772 2

Könyvünk az Akadémiai Nívódíjas Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatnak immár a hatodik kötete. A kötet szerzői komparatív közelítésben elemzik Magyarország növekedési lehetőségeit, annak európai feltételrendszerét. Mint az Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben alcím is utal rá, olyan pályát kell találnunk, amely - tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból - szakít a lemaradást konzerváló és erősítő magyar gyakorlattal.

Szerzők:

BENCZES ISTVÁN a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének habilitált egyetemi docense, junior príma- és Káldor-díjas közgazdász.

CSABA LÁSZLÓ akadémikus, egyetemi tanár. Írásai 20 országban jelentek meg. Több mint 200 tudományos közlemény szerzője.

GYŐRFFY DÓRA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem habilitált egyetemi docense. Tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Közép-európai Egyetemen végezte.

JANKOVICS LÁSZLÓ az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete gazdasági attaséja. Rendszeresen publikál a fiskális és monetáris politika kérdéseiben.

MURAKÖZY LÁSZLÓ a debreceni Közgazdaságtudományi Kar alapítója, 2000 és 2004 között első dékánja. A Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozat szervezője.

PALÓCZ ÉVA a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója. Az ELTE Politológiai Intézet óraadó tanára. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.

REZESSY GERGELY tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. A Budapest Corvinus Egyetemen doktorandusz és óraadó tanár.

TÖRÖK ÁDÁM az MTA rendes tagja, egyetemi tanár. Tagja az MTA elnökségének. Eddig hat könyve és több mint 150 folyóiratcikke jelent meg.

VERES ANITA az MTA-PE Regionális Innovációs és Fejlődéstani Hálózati Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, PhD-jelölt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-minden-egesz-eltorott//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave