A permanens jövedelem elmélete (Permanent Income Hypothesis – PIH) végső soron a fogyasztás (a fogyasztási függvény) elmélete (vö. M. Friedman 1957: 25–26). A keynesi elmélet a maga tetszetős érvrendszerével hathatós támogatást nyújtott a gazdaságpolitikusok számára makrogazdasági finomhangolásra vonatkozó képességük hangoztatásával. Problémát az jelentett, hogy a fogyasztási kiadások idősorai sokkal kevésbé voltak volatilisek, mint ami Keynes rendszeréből következett volna. Keynes elméletében a fogyasztási célú kiadásokat egy fogyasztási hajlandóságnak nevezett változó kapcsolta a valamely foglalkoztatási szintet bizonyos megkötésekkel182 jellemző (béregységekben mért) rendelkezésre álló jövedelem állományához. A fogyasztási hajlandóság Keynes szerint maga is függvény; bár jóllehet, nagy stabilitást mutató függvény, vagyis más faktorok által meghatározott tényezőként értelmezendő.183 Mivel azonban a fogyasztási hajlandóság maga is a jövedelem függvénye, igaz lesz az, hogy a rendelkezésre álló jövedelem pótlólagos növekedése a fogyasztási kiadások csökkenő ütemű bővülését eredményezi (másként fogalmazva, a fogyasztási határhajlandóság a reáljövedelemnek pozitív, ám csökkenő meredekségű függvénye).184 Semmiképpen sem szeretnénk ezen a helyen Keynes fogyasztási elméletének részletes ismertetésébe feledkezni, ezért csak a keynesi rendszer vonatkozó fejezeteinek az elemzett monetarista tanok szempontjából releváns elemeit kívánjuk hangsúlyozni. Ennek megfelelően azt kell kiemelni, hogy a viszonylagos stabilitású (vagy legalábbis kiszámítható alakulással jellemezhető) viszony a folyó fogyasztást a jelenben rendelkezésre álló jövedelemhez kapcsolja – ennek nyomán pedig a keresletösztönzés számára komoly tér nyílik, hiszen a jövedelem valamilyen módon (például – s jobbára – kormányzati vásárlások révén) történő szabályozása gyakorlatilag azonnal az aggregált kereslet tovagyűrűző növekedését váltja ki (éppen ebben jelölhető meg a multiplikátorhatás lényege). Ugyanez igaz természetesen az adócsökkentési politikákra is. Keynes elméleti rendszerének alapvonalai szerint a kormányzati szektor megfelelően kigondolt fiskális politika révén mindig meg tudja valósítani a makrogazdasági rendszer anticiklikus finomhangolását a keresleti oldal szabályozása révén.185