A közgazdász a folytonosan változó világ vizsgálatával foglalkozik, amely kellően összetett ahhoz, hogy bizonyos szelekció elvégzése nélkül eredményesen tanulmányozható legyen. A soha nem ismétlődő történések mögött olyan általános tendenciákat keresünk, amelyek megfelelő terepet hozhatnak létre a tudományos megfigyelés számára: az események lecsupaszítása lehetővé teszi, hogy a (talán csak látszólag) rendezetlen összevisszaságban felfedezzük az állandót, az ismétlődőt és a lényegeset. S éppen ebben támogatnak minket a közgazdasági elméletek, amelyek voltaképp az elemzés eszközei: az elméletek segítenek abban, hogy figyelmünket csakis a releváns tényezőkre, eseményekre és folyamatokra irányíthassuk. Éppen emiatt nem mondhatjuk azt, hogy a közgazdaságtanban egyetlen releváns elmélet létezne, hiszen bizonyos jelenségek leírására más és más elméletekhez fordulhatunk elemzési eszközként – az adekvát keret kiválasztása tehát mindig a közgazdász feladata. Saját történetének ismerete pedig nélkülözhetetlen a továbbfejlődéshez is, hiszen amióta a közgazdaságtan tudománya megszületett, egyetlen számottevő szerző sem működhetett anélkül, hogy elődei tanításait alaposan ne ismerte volna (Madarász 2000) (e felismerésig a közgazdászok egy része egyébként ma sem jut el; ennek köszönhető az is, hogy számukra nem válik nyilvánvalóvá például az, hogy egy új monetáris elmélet és a monetáris elméletek történeti összefoglalása mindig közös tőről fakad, s új csakis a régi talaján fejlődhet ki – ha másért nem, azért, hogy világos legyen, mi az, amit az új elmélet révén meghaladtunk).