Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A hosszú 19. század: ipari forradalmak és modernizáció

A „hosszú 19. századnak” nevezett időszakot14 általában egy korszaknak tekintik, ám sok tekintetben két részre osztható. Az első körülbelül az 1780-as évektől az 1830-as évekig tartott, míg a másik az 1860-as években kezdődött, s nagyjából az I. világháború kirobbanásakor ért véget. Azért bizonytalanok e korszakhatárok, mert nem egy-egy konkrét eseményhez, hanem a korszakokon túlnyúló gazdasági jelenségekhez és folyamatokhoz köthetők. E korszakokat az iparosodás és a modernizáció köti össze: az időszak elején a társadalom Európában a hagyományos (premodern vagy preindusztriális) módon szerveződött, azonban a korszak végére kialakultak a modern gazdaság és társadalom struktúrái. A gazdaságnak az ipar egyre meghatározóbb ága lett, s mivel nemcsak a gazdaság, hanem társadalom és az egész világrendszer működésére radikális hatást gyakorolt, ezért is nevezik ipari (indusztriális) korszaknak. Ebben az időszakban a földrajzi adottságoknak, a fekvésnek, a távolságnak rendkívül jelentős szerepe volt a gazdasági átalakulás folyamatában, ugyanakkor az iparosodás nagymértékben átformálta a teret lényegében mindegyik léptékben és struktúrában, és az élet szinte minden területére kiterjedt.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave