Az 1970-es évek második felétől a közgazdasági, majd a földrajzi szakirodalomban is feltűnt a NIC (Newly Industrialised Countries – újonnan iparosodó országok) fogalma49, s egyre több elemzés foglalkozott az ezek körébe sorolt négy délkelet-ázsiai ország – Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea – tartós gazdasági felzárkózásával. Az iparosodás későbbi térbeli kiterjedése miatt erre az országcsoportra használják a „kis tigrisek” megnevezést is. A gyors gazdasági növekedés kezdetei az 1960-as évek elejéig nyúlnak vissza, amikor amerikai és japán tőkével elindult az olcsó, de szorgalmas munkaerőre alapozva a textilipar fejlesztése. A délkelet-ázsiai NIC országok sikeresen oldották meg a többszörös gazdasági szerkezetváltást, s honosították meg a legfejlettebb ágazatokat is, amivel a világ élvonalába emelték a gazdasági színvonalukat. Ezt a 2000-es évek elejére az egy főre jutó GDP adatok is visszaigazolták, hiszen addigra Hongkong és Szingapúr fejlettségi szintje meghaladta Ausztráliáét, Tajvan Új-Zélandét, és még a méreteiben jóval nagyobb Dél-Korea is gyorsan csökkentette hátrányát az utóbbihoz képest. Az 1997-es távol-keleti tőzsdekrach és valutaválság érintette e gazdaságokat is, de Dél-Korea kivételével nagyon gyors volt a kilábalás és újra – a fejlett világban szokatlanul – gyors növekedési pályára álltak. Hongkong és Szingapúr miniállamok gazdasága a látványos iparosítás ellenére döntő mértékben szolgáltató ágazatokon alapul (szállítás, logisztika, pénzügyi műveletek, informatika stb.) melyek segítettek a sikeres alkalmazkodásban.