Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Folyamatosság és módosulás a külkapcsolati stratégiában

A kínai modernizáció másik eszközének, a nyitásnak sincs ésszerű alternatívája. A modernizációs stratégia megvalósítása Kína számára nagyobb fenyegetést nem jelentő, nyugodt nemzetközi körülményeket feltételez. A külpolitikai gyakorlat középpontjában továbbra is ennek biztosítása áll. Kína ezért a „mindenki nyer” típusú kooperációt, a békét és fejlődést (mint fő nemzetközi tendenciát) állítja külpolitikai stratégiájának középpontjába. Összefoglalóan ezt nevezik Kínában „harmonikus világnak” (hohszie sicsie [hexie shijie] ). Az utóbbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy Kína kooperatív, a nagy konfliktusokat kerülő, kompromisszumokra hajlamos, ugyanakkor dinamikus diplomáciával reagál a nemzetközi kihívásokra. Folytatódik a nemzetközi politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és egyéb együttműködésekbe való kínai bekapcsolódás. Kína ily módon törekszik arra, hogy az ország túlélje a modernizáció igényelte következő két-három évtizedet.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave