Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Néhány megjegyzés a további naturális mutatókkal kapcsolatban

E tanulmány prognosztikai részében – a népesség és foglalkoztatottság várható alakulásán kívül – tudatosan nem vállalkoztam a többi naturális mutató táblázatszerű előrejelzésével. Ennek alapvető oka abban keresendő, hogy a természeti erőforrások feltártságának jelenlegi ismeretében és a tudományos-technológiai fejlődés jelenlegi üteme mellett teljességgel lehetetlen a fenntartható fejlődésre átállni kényszerülő országok és társadalmak élelmiszer-, energia- és nyersanyagszükségleteit – akárcsak hozzávetőlegesen is – felmérni. Kína esetében még külön probléma – a megművelhető földterület rendkívül alacsony (12%-os!) aránya mellett – a termőföld állandó csökkenése, részben a gyors urbanizáció, részben pedig a modernizációval együtt járó, nagyarányú infrastrukturális beruházások (út-, vasútépítés, gáz- és olajvezetékek, elektromos és optikai kábelek lefektetése, öntöző és szennyvízelvezető csatornák építése stb.) következtében. Ettől függetlenül a jelenlegi vezetés úgy véli, hogy a kínai mezőgazdaság az elkövetkező évtizedekben is képes lesz a lakosság élelmiszergabona-, étolaj-, cukor-, zöldséggyümölcs-, hús- és tejszükségleteit alapjában véve saját termelésből kielégíteni, s legfeljebb csak a gyengébb termésű években s a választékcsere bővítése érdekében szorul majd importra. Ez megítélésem szerint kissé derűlátó előrejelzés, mivel – számításaim szerint – annak megvalósulásához a kínai mezőgazdaság jelenlegi szerkezetének, termelési módszereinek és technikai felszereltségének gyökeres átalakítására, s ebből következően a mezőgazdaság fejlesztésére eddig fordított beruházások volumenének legalább ötévenkénti megkétszerezésére lenne szükség. Ebben az esetben 2020-ra az 550, 2030-ra pedig a 600 millió tonnás gabonatermés-mennyiség elérését tartom elképzelhetőnek, ami egy lakosra vetítve a jelenlegi 375 kg-os szint 392, illetve 407 kg-ra való emelkedésével járna. Ezt is figyelembe véve, a hústermelést illetően 2020ban mintegy 120 millió tonnával, 2030-ra pedig 150 millió tonnával számolhatunk, ami egy főre a jelenlegi 50 kg feletti mennyiség 85, illetve 100 kg fölé való növekedését eredményezné.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave