Az ezeket tartalmazó D/8. számú táblázat legfontosabb adatai részben már az előzőek során tárgyalt témák kapcsán ismertetésre kerültek. Így például a fő ágazatok termelékenységi mutatói, amelyek egyben az egyes fő ágazatokban felhasznált élőmunka hatékonyságát is egy az egyben tükrözik. E táblázatban csak annyi az újdonság, hogy a szekunder ágazatok hatékonyságának várható alakulását a két – jellegében és funkciójában, s ennek következtében az ott foglalkoztatott munkaerő mennyiségi és minőségi követelményei tekintetében is erősen különböző – fő összetevőre, nevezetesen az iparra és az építőiparra bontva is bemutatom. Ebből az derül ki, hogy míg a szekunder iparágaknak a primer ágazatokhoz, azaz a mezőgazdasághoz viszonyított hatékonysági mutatója 2010-ben 7,09 volt, ez az eredmény valójában az ipar 9,36-os és az építőipar 2,55-ös mutatójának a súlyozott átlagaként jelent meg, ami azért lényeges különbség. A jövő szempontjából azonban a prognózisban szereplő mutatók fejlődési tendenciája az érdekes és fontos, mivel kiszámításuk abból a közgazdaságilag és politikailag egyaránt megalapozott feltevésből indult ki, hogy Kínában hosszabb távon elsőrendű követelménnyé válik a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkaerő termelékenységének legalább az építőiparban alkalmazott munkaerő szintjére történő emelése, ami alapvetően átrendezi majd a hatékonysági mutatók jelenlegi arányait is. Ennek megfelelően az elkövetkező két évtizedben mindkét ágazatban a hatékonysági mutató több mint felére való csökkenését prognosztizáltam, az iparban a 2010. évi 9,36-ról 2020-ra 6,52-re, 2030-ra pedig már 4,03-ra, az építőiparban viszont 2,55-ről 1,59-re illetve 1,03-ra. A szekunder és a tercier ágazatok 2030-ra becsült egyaránt 3,00 mutatója azt a kívánatos egyensúlyi állapotot tükrözi, amelyet egy olyan fejlett, nagynépességű országban hosszabb távon is célszerű fenntartani, ahol a GDP előállításából a tercier iparágak már 60 százalékkal részesednek, szemben a szekunder ágazatok 35 és a primer ágazatok 5 százalékos részesedési arányával.