Puczkó László, Rátz Tamara

Az attrakciótól az élményig

A látogatómenedzsment módszerei


Mentális fáradtság

A stresszen kívül a mentális fáradtság is megjelenhet mint látogatói reakció (Kaplan et al. 1998). Ez különösen olyan szituációkban figyelhető meg, ha a látogató számára túl sok feldolgozhatatlan információval találkozik, figyelme (egyéni adottságoktól függő idő eltelte után) elkalandozik, és nem képes többé koncentrálni. A mentális fáradtság eredményeképpen a látogatók nemcsak az interpretációval szemben válnak figyelmetlenné, hanem kevesebb figyelmet fordítanak például saját biztonságuk megőrzésére is, mivel kockázatérzékenységük csökken, és ezzel a balesetek bekövetkezésének valószínűségét növelik. Ugyanakkor reagálhatnak fokozott ingerlékenységgel vagy agresszivitással is.

Az attrakciótól az élményig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 883 5

Ez az első kötet a témában, amely nyomot hagy, képbe hoz és felráz!

 

Puczkó László és Rátz Tamara Az attrakciótól az élményig című könyvének középpontjában az a turista/látogató/fogyasztó áll, aki vizsgálja, elemzi, értékeli a természeti és kulturális örökség közzétételének különböző gyakorlatait. A szerzők jól elkülönítik az információ és az interpretáció fogalmát, megértetve, hogy hol ér véget az egyik, s hol kezdődik a másik, s egyúttal bemutatják az élmény különböző vetületeit is. Állításaikat a pszichológia, a gazdaságtan és a kultúratudomány oldaláról egyaránt alátámasztják.

A kötet mértékadó mintákat ad az interpretációk tervezéséhez. Példáit olyan területről hozza, mint a tematikus út, a helyben megőrzött örökség, a múzeum, illetve a tudatosan művelt angolszász minták a helyi örökség-színhelyektől a mega-múzeumokig. A szemlélet őszinte, kritikus, szellemes, elegáns és támogató: önvizsgálathoz és ösztönző továbblépéshez egyaránt segítséget nyújt. A kutatások, elemzések, tervezések kézikönyveként is használható, s egyben sorvezetőként is szolgál.

A kiadványt mindazoknak a szakembereknek ajánljuk, akik terveznek, létrehoznak, fenntartanak és fejlesztenek különböző attrakciókat - akár látogatóközpontokban, múzeumokban, turisztikai és örökséghelyszíneken, kulturális és hagyományőrző civil szervezetek munkájában vagy más keretek között. Alapvető kézikönyvként használhatják azok a felsőfokú és felnőttképző intézmények is, melyek a mű tematikáját érintő területekre képeznek szakembereket.

 

Bárd Edit

Duna Múzeum, PR és marketing munkatárs

Káldy Mária

igazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ

Szabó Zsuzsanna

igazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Üzemeltetési és Ismeretátadási Igazgatóság

Hivatkozás: https://mersz.hu/puczko-ratz-az-attrakciotol-az-elmenyig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave