Az adóztatás közvetlen, nyilvánvaló hatása a jövedelemelvonás. Ezt a hatást, amelyet az angol incidencia névvel illet, számos – az adórendszer és adópolitika konkrét jellemzői által kiváltott – tényező határozza meg. Fontos kérdés, hogy e hatás hogyan oszlik meg a különböző típusú (különböző jövedelmekkel rendelkező, különböző ágazatokban működő, különböző országrészekben lévő rezidens és nem rezidens stb.) szereplők között. A jövedelemelvonási hatás egy speciális, minősített esetének tekinthető, amikor az adózás a vagyonok egy részét is érinti. Itt nemcsak az explicit vagyoni típusú adók hatására gondolunk, hanem arra is, amikor inflációs körülmények között az elvonás az adóalany vagyonát is érinti. Ilyen eset, amikor az adójogszabályok azt írják elő, hogy az értékcsökkenést a könyv szerinti értékek alapján lehet számítani. Itt nyilvánvaló, hogy az adózó nemcsak jövedelmének egy részét fizeti be adóként, de a tényleges pótlás is lehetetlenné válik, hiszen az infláció miatt az elhasználódott vagyonelem újrabeszerzési ára lényegesen magasabb. Az alulértékelt pótlási költség miatt az adóalap (vállalati jövedelem) megnő, és ez vagyonvesztéshez vezet. A jövedelemelvonás kapcsán arra is szükséges utalni, hogy a sávosan progresszív személyi jövedelemadók rendszerében infláció esetén fontos kérdéssé válik a sávhatárok valorizálása. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, úgy a viszonylag magas adókulccsal terhelt sávokba széles rétegek is „becsúsznak”. Ennek kapcsán szeretnénk arra is felhívni a figyelmet, hogy a kormányzat sok esetben maga is érdekelt az infláció gerjesztésében. Az adórendszer „kényelmetlen” változtatása helyett az infláció automatikusan képes növelni az adóterhelést.