Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


Piaci és nem-piaci szolgáltatások

Mielőtt továbblépnénk, célszerű kiemelni, hogy a szolgáltatások eddig ismertetett fogalmi meghatározásaiban, a különböző csoportképzésekben is már több olyan elem, utalás található, amely a jelenlegi magyar gyakorlattal, az egyes „uralkodó” felfogásokkal összevetve elgondolkodásra, s a szektor jövőbeni kezelését illetően esetleg nem is lényegtelen változtatásokra késztet. Ezekben a tömör kategória-definíciókban, röviden összefoglalt csoportképzési ismérvekben ugyanis egyrészt a széles körű elméleti munka eredményei, másrészt pedig a fejlett országok évszázados gyakorlatának pozitív és negatív következményeiből levont tapasztalatok, következtetések sűrűsödnek, jelennek meg. Ezért a szolgáltatások területén az állami szerepvállalás magyarországi felfogásának és gyakorlatának az elmúlt évtizedben történt változásaival, valamint a piac szerepének a szolgáltatásokban való értelmezésével, szinte korlátlan „kiterjesztésével” kapcsolatban rá lehet mutatni arra, hogy azokban több − az ország fejlődése szempontjából káros − tévedés, úttévesztés fordult elő. Megjegyezzük, hogy részletes kifejtés nélkül ehelyütt elegendő az előzőekben ismertetett fogalmak és csoportosítások olyan kitételeire utalni, mint például „… ezen tevékenységek többségét jobbára az állam szervezi …”, vagy „… olyan nem-piaci szolgáltatásokat, mint az oktatás és az egészségügyi ellátás …”. Az említett szolgáltatási területeken tehát nem a piac az alapvetően meghatározó, azokat nem szabad a piaci mechanizmusokra bízni, a társadalom egészének hosszú távú érdekeit a piac nem képes érvényesíteni, megvalósítani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy akár az említett egészségügyi vagy oktatási szolgáltatások egy részénél ne lenhetne eredményesen működtetni a különböző vállalkozási formákat. Nem szabad azonban összekeverni egyrészt ezt a „perifériát” a meghatározó többséggel, másrészt az ésszerű gazdálkodás ezeknél is érvényesítendő követelményét a piaci viszonyok teljes körű meghatározóvá tételével.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave